12. rész

12. Rész

Iker összeszedte magát és elment edzésre. Nem tudom visszajön-e… Bár talán addig nem kellene, míg a nagyi itt van. Reggelit készítettem és leültünk az asztalhoz. Nagyi elé tettem a tányért és a bögréjét.

- Miért jöttél nagyi?-kérdeztem rá csendesen.

- Miért? Nem jöhetek el csak meglátogatni a kis unokámat?

- Nagyi pár hete voltam otthon és emellett te nem szoktál csak úgy jönni. Mindig van valami oka a látogatásaidnak.-ráztam meg a fejem.

- Na jó…-sóhajtott hatalmasat.

- Miért jöttél?-kérdeztem rá újra, miközben az ujjaimat körbe-körbe húztam a bögre száján.

- Azt akarom, hogy haza gyere!-jelentette ki határozottan és azt hittem lefordulok a székről.

- Nagyi. Ez lehetetlen kérés.-ráztam meg a fejem egy hatalmas sóhaj után.

- Csak nem az alsó gatyás srác miatt?

- Nem nagyi. Iker… Nem miatta. A gyógytorna, az orvos és az edzés miatt. Az Olimpiára ki kell jutnom.

- Otthon is tudsz gyógytornára járni.-rázta meg a fejét.- Ez nem kifogás.

- Nagyi. Pont te mondtad, hogy nem adhatok fel semmit se. Tehát nem megyek haza. Madridba kezdtem el a gyógytornát és itt is fogom befejezni. Amúgy is… Igen itt van vagy itt lesz Iker… De tetszik Madrid is. Maradok nagyi itt ameddig kell és nem keveredek bajba.

- Szerintem így is bajban vagy nem? Ennek a focistának nincs barátnője véletlenül?

- De van… Azonban Iker nem csak a pasi akivel elszórakozok… A barátom is. Aki mellettem áll a nehéz időszakban is.

- És az otthoni barátaid?

- Más nagyi. Nem megyek haza csak akkor amikor vége lesz a terápiának. Erről nem nyitok vitát…

… Április vége van. Gyönyörű nap volt, de egész nap arra koncentráltam, hogy tökéletes legyen a mai este. Nem tudom miért vagyok ennyire izgatott hiszen így is titokban leszek jelen a Real-Dortmund visszavágóján. Iker akarta, hogy ott legyek és Pilar bele ment abba, hogy vele mehessek. Kora délután már készülődni kezdtem. Forró fürdőt vettem, hajamat megmostam majd beszárítottam. Ruha választás volt nehezebb, de sikerült végül is. Fekete nadrágot vettem fel, egy csizmával. Fehér bővebb felsőt, lila bőrkabáttal és egy hatalmas sállal. A megbeszélt időpontba érkezett meg Pilar a ház elé. Igazából most találkozzunk először. Be kell vallanom tartok is tőle egy kicsit. Mi lesz ha nem leszek szimpatikus neki, vagy éppen fordítva.

„Sok sikert! Mérkőzés után találkozunk. Lea.”-pötyögtem Ikernek egy sms-t mielőtt kiléptem az ajtón és bezártam azt.

Pilar tényleg rendes lány. Rövid idő alatt rájöttem, hogy az. Idősebb nálam és ismert is, de egy teljesen hétköznapi lányt ismerhettem meg benne. Imádja a rock zenét, és a stílusa is hasonló. Egymás mellett ültünk a mérkőzés alatt és néha-néha segítet nekem kiigazodni a szabályokon, hogy megértsem. Tudtam, hogy a Real jelenleg az életéért küzd talán szó szerint is, de a német csapat van előnyben.

Fél idő van már és Pilar elszaladt a büfébe innivalóért. Csak bámultam a jelenleg üres pályát és hallgattam a több ezres tömeget ahogy a csapatukat éltetik. Ez ám a szurkolás… És jelen pillanatban kicsikét irigy is vagyok. Nekünk sosem fognak így szurkolni… a női bajnokság sose lesz ennyire sikeres… Igazából azt is tudom, hogy a focit és a síugrást nem emlegethetem egy lapon… Egy szinten. Merengésemből… A teljesen zavart és eszement merengésemből Pilar zökkentett ki.

- Meghoztam a vizet. Remélem nem várattalak nagyon.

- Nem dehogy.-ráztam meg a fejem.- Csak elgondolkoztam.

- Mi járt a fejedben?-ült vissza a helyére.

- Butaságokon.-vontam meg a vállam.

- Mesélj!-kért mosolyogva.

- A szurkolók jártak a fejemben… Évek óta sportolok… Nagyon rég óta, de nekem még sose szurkolt ennyi ember… És sose fog ebben biztos vagyok.-forgattam a szemeimet.

- Sergio szerint ez lényegtelen. Már mint, hogy mennyi ember drukkol neked…. Az a lényeg, hogy élvezd. Élvezd amit csinálsz.

- Nem tudnék a sport nélkül élni… A gyógytornász szerint a térdem újra 100%-os lehet. Igaz ehhez két műtét kellett, de sikerülhet. Visszatérhetek a pályára. Ugorhatok.-záporoztak belőlem a szavak. Erről eddig senkinek se beszéltem. Nagyi amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott. A fiúk, jól megérdemelt pihenésüket töltik, Ikerrel pedig nem akartam erről beszélni, hiszen rájöttünk volna mind a ketten… A mi „közös” életünknek már csak pár hete van. Egyszerűen minden visszatér a helyes kerékvágásba majd.

- Kérdezhetek valamit Lea?- szólalt meg Pilar és bólintottam.- Te és Iker?... Szereted?

- Nem szerethetem. Bonyolult az élete… Az életem. A menyasszonya terhes. Rá fog jönni Iker, hogy mit akar… Vagy is kit és vissza fog menni hozzá, és én is visszamegyek Innsbruckba. Maximum négy hónap amit még itt fogok tölteni.

- És ha arra jön rá Iker, hogy szerelmes beléd?-tette fel jogosan a kérdést.

- Nem tudom… Erre még sose gondoltam.-ráztam meg a fejem. Ez igaz. Ilyenre sose gondoltam még…

…A következő 45 perc után meredten bámultam a pályára és fogtam fel én is ugyan úgy, ahogy például a mellettem ülő Pilar is, hogy a csapat nagy küzdelem után se tudott tovább jutni. A kivetítőn láttam ahogy Iker össze van törve, de megölelte a síró Ramost. Ilyen az amikor az álmok összetörnek.

- Gyere velem.-fogta meg a kezemet Pilar és olyan gyorsan pattantam fel a székről ahogy csak tudtam. Végig vonszolt szinte az egész stadionon. Hiába kértem, hogy mondjon valamit nem tette meg. Fogalmam sincs hova akar vinni… Talán 10 perc után lassított. Annyira meglepett vele, hogy neki ütköztem a hátának.

- Bocsi.-motyogtam.

Pár pillanat kellett, míg a szemem hozzá szokott a fényviszonyokhoz. Körbe néztem és percek múlva rájöttem hol vagyunk. Az öltözőknél. Sorba szállingóztak a játékosok az öltöző felé. Megtört, szomorú játékosok. Izgatottan vártam Ikert, hogy megpillantsam. Megakartam szólalni… Szólni, hogy itt vagyok, de egyetlen hang se jött ki a torkomon. De meglátott engem és határozottan indult el felém és ölelt meg. Azt hittem hirtelen minden csontomat összeroppantja, de nem érdekelt. Őt ölelem.

- Minden megoldódik. Minden.-motyogtam a fülébe, majd egyszerűen megcsókoltam…

…Már éjfél is elmúlt, de mi még mindig nem mentünk haza. Egy étteremben ücsörgünk… Szótlanul fogyasztottuk el a vacsoránkat és egy pohár bort is. Azóta csak ülünk egymás mellett és fogjuk egymás kezét.

- Mennünk kellene nem?-néztem végül a kapusra.

- De.-bólintott.- Menjünk.

- Rendben.-bólintottam. Felálltunk a székről és felsegítette a kabátomat. A vacsora árát az asztalon hagyta és kifelé indultunk. Szívesen fogtam volna a kezét, de ebben a pillanatban nem lehet. Ezen mélázva ütköztem neki egy nőnek.

- Ohh… Elnézést.-motyogtam. Iker óvatosan a könyökömnél fogva visszahúzott.

- Jesé? Szia.-szólalt meg végül.- Kit tisztelhetek társaságodban?-teljesen udvarias Iker. Bár tudom ehhez jelenleg nincsen kedve, de muszáj.

- Az anyukám. Hanna.-igazából most néztem csak fel és abban a pillanatban lefagytam. A levegő bent akadt a mellkasomba és hirtelen megfogtam Iker kezét, hogy ne rogyjak össze, mint egy zsák. Iker üdvözölte a nőt egy kéz fogással majd két puszival. Tudtam következőnek engem fog bemutatni így menekülőre fogtam. Elnézést se kérve rohantam ki az étteremből szó szerint és pár méter után levegőért kapkodva támaszkodtam meg a térdeimen. Iker pár perc múlva jelent meg mellettem.

- Mi a baj Lea?-csodálkozott el.

- Semmi…-motyogtam.- Menjünk haza kérlek.-indultam el egy irányba. A könnyeim patakokban folytak az arcomon, de a kapus elkapta a kezemet.

- Mi a baj? Lea miért sírsz?-érintette meg az arcomat.

- Az a nő…-nyögtem ki nehezen.

- Mi van vele?-simította le a könnyeimet.

- Az anyám… Iker az a nő az anyám.