28. rész

Az egész repülő út során nem beszéltem senkivel. A fülesemet a fejemre bigyesztettem és bámultam ki az ablakon csendesen. Ami a repülő téren történt talán időszerű volt. Tudtam, hogy előbb-utóbb ki fog borulni a bili. Bár már bánom, hogy ennyire kifakadtam. Nem akartam elárulni Thomasnak, hogy évekig szerelmes voltam belé… hogy végig asszisztáltam az esküvőjét nagy kínok közt… és én ma hiába kértem időt, megkaptam a választ szinte rögtön. Hatalmasat sóhajtottam és letöröltem az arcomról a könnyeimet. Nem fogok összetörni… A versenyre összpontosítok…

…Mai nap már túl vagyok az első gyakorláson, ami hiába is akarok szépíteni iszonyatosan szarul sikerült. A legjobb 10-be se kerültem be, és holnap muszáj lesz jobbab szerepelnem, ha nem akarom, hogy az első versenyhétvégén megszóljanak. Az üveg vizet az éjjeli szekrényre raktam le és levágtam magamat az ágyra. A műtött lábam a mai napot elég nehezen viselte. Tudom… Túlságosan megerőltettem, de nem fogok lassítani. Fel kell vennem a szezon ritmusát és ez csak így megy. Csak bámultam a plafont amikor megszólalt a mobilom. Meg se néztem a kijelzőt, hogy ki hív csak reflexből húztam el a gombot és emeltem a fülemhez a készüléket.

- Igen?-morogtam bele.

- Szia Lea. Jesé vagyok. Zavarok?-kérdezte bátortalanul.

- Ohh… Szia Jesé… Nem… Dehogy zavarsz.-makogtam zavaromban. Tuskónak éreztem magam a viselkedésem miatt.

- Hogy vagy?

- Fáradtan… nyűgösen… és magányosan.-motyogtam őszintén.

- Mi a baj?-kérdezett rá aggódva. Nem rég óta ismerem, de tudom aggódik.

- Fáradtság az edzések miatt van. A nyűgösség és a magányoság bonyolultabb.

- Elmondhatod, hogy mi a baj. Megbízhatsz bennem.

- Az egyik dolog nem olyan amit telefonon szeretnék elmondani neked.-suttogtam.

- Ez komolynak hangzik.

- Tudom.-dörzsöltem meg az orrnyergemet.- Hiszen az is.

- De a másik dolog?

- Azt pedig csak magamnak köszönhetem.

- Lea… én féltelek.-vallotta be.

- Nem lesz semmi baj Jesé.-mosolyodtam el.- Megígérhetem neked.

- Biztos vagy benne?

- Igen. Nagyon.-helyeseltem.

- Mikor tudsz eljönni Madridba?

- A hétvége után elmegyek, ha minden jól megy és neked is jó?-kérdeztem rá és felültem az ágyban.

- Lea tudod jól, hogy bármikor jöhetsz. Az éjszaka közepén is.

- Köszönöm.-suttogtam és picikét elcsuklott a hangom. Jesé sokáig csak hallgatott a vonal másik végén.

- Nekem elmondhatod Lea, hogy mi történt…-szólalt meg bátortalanul.

- Nem lehet gyerekem.-bukott ki belőlem.

- Ez butaság…-kezdett bele, de ahogy csendbe maradtam talán valami jelnek vette.- Ez biztos?

- Sajnos igen. Sajnos biztosra vette az orvos.

- Ez…

- Hihetetlen? Felfoghatatlan? Tudom.-suttogtam.- Eddig csak két ember tudja és te. Nem akarom, hogy bárki más megtudja ezt… Nekem kell ezt feldolgoznom.

- Tudom… Rám számíthatsz.

- Köszönöm…

…A vasz mester már végzett és csak ülök a síléceim mellett a szivacson törökülésben és mezítláb miközben bámulok magam elé. Szerencsére a valamit jelentő selejtezőn jól szerepeltem és vasárnap reggel ott leszek a versenyen.

- Lea… Jól vagy?-szólalt meg Michael ahogy belépett a konténer ajtaján. Átöltözni jött, hiszen hozzám hasonlóan itt van a sport táskája és még az ugró ruhájában van.

- Persze. A többiek elmentek már?

- Akik ugrottak azt hiszem igen.-bólintott és közelebb sétált hozzám.- Biztosan jól vagy Lea?

- Persze.-ismételtem magam.- Csak nem volt kedvem találkozni a többiekkel… Mindenki sajnál jelenleg.

- Inkább csak nem értik mi történt.-rázta meg a fejét.

- Dehogynem. Érti mindenki. Összevesztünk Thomas-szal.-tártam szét a karjaimat.

- Ez biztos?-kérdezett rá felhúzott szemöldökkel a szőke honfitársam.

- Annyira biztos, mint a halál.-vontam meg a vállam. Leült mellém a szivacsra és hatalmasat sóhajtott.

- Kibékültök.

- Voltál már szerelmes Michael?-kérdeztem rá. Igazából nem vagyunk egy korosztály, hiszen én Thomas-szal és Andreas-szal vagyok egy idős, csak körülbelül amikor én elkezdtem az ugrást, ők akkor már Torinóban Olimpiai bajnokok voltak.

- Voltam… De nem az igaziba ezt tudom jól.- felelte diplomatikusan Michael. Korához képest nagyon is éretten gondolkozik, de tudom ez leginkább a sportnak köszönhető.

- Szerelmes voltam évekkel ezelőtt Thomasba.-bukott ki belőlem. Bár valahogy sejtem, hogy ezt eddig is tudta mindenki.- Évekig loholtam Thomas után, mint egy nyáladzó kiskutya… Végig néztem a kapcsolatát Kristinával, és képes voltam jó pofát vágni hozzá, amikor bejelentette, hogy elveszi feleségül…

- Sajnálom…-motyogta.

- A legény búcsúztatójára is elhívtak a fiúk… Cseppet se volt kínos… Ááá… Dehogy. Azonban a jó öreg whiskeynek köszönhetően én hülye elcsábítottam… Vagy fordítva…-nyögtem fel a hajamba túrva.- Nem is lényeges… Most pedig… Azt hittem szerethetek valaki mást… De megint csak rossz fába vágtam a fejszémet. Milyen meglepő nem? Annyit kértem, hogy adjon egy kis időt… Várjon… De úgy tűnik ő nem tudja azt tenni amit én.

- Lea…-fogta meg a kezemet.- Azért senki se hibáztathat, hogy megpróbáltál tovább lépni.

- De rossz emberbe szerettem bele Michael.-ráztam meg a fejemet.- Iker hamarosan apa lesz.

- Ha szeret… Okosan fog dönteni.-mosolyodott el.

- Vagy nekem kell hamarosan okosan dönteni.-suttogtam és rápillantottam, hogy tudjam igazam van. Michael először rám mosolygott majd óvatosan levette a sisakomat, amit még így körülbelül másfél órája a verseny után is viseltem.

- Egyre tudok most gondolni. Átöltözünk mind a ketten és visszamegyünk vacsorázni. Mit szólsz hozzá?

- Benne vagyok.-nevettem el magam…

…Idegesen ácsorgok az elsőséget jelző fal előtt. Elsőnek jöttem le a négy ember közül és ezek után Thomas, Daniella és Gregor fog hozzám csatlakozni ha minden jól megy. Magamon is meglepődtem, amikor az eredményhirdető táblán az egyes szerepelt. A legszebb és a leghosszabb ugrást sikerült bemutatnom. Thomas szintén megtartotta az eredményünket és mosolyogva sétált ki az elkülönített részhez miközben integetett a közönségnek. Lassan kezdett el öltözködni a szokásos ellenőrzések után. Illedelmesen kezet nyújtottam felé, hogy gratuláljak, de ennyire redukáltam az érintekézésünket. Pár napja először néztem rá… vagy éppen tettem felé bármilyen gesztust is. Tudom jól, hogy ha nem venne minket a kamera akkor ezt se tettem volna meg. Haragszok rá… Fogalmam sincs ezaz érzés mikor fog elmúlni. Bár tudom, hogy mivel szertem örök életemre nem haragudhatok rá… de ezekben a pillanatokban is a harag az erősebb. Daniella és Gregor nem tudta tartani a szintünket, de így se volt okunk sajnálkozni. Másodikként indultunk neki a második fordulónak….

…Alig fél óra múlva egészen boldog voltam, hiszen a második helyet megtudtuk tartani és így büszkén álltunk fel a dobogó második fokára…

…Hallom a dudákat és a rajongók üdvrivalgását, de tudom mind ez a sportnak szól… Hatalmasat fújtattam és megpaskoltam a combjaimat. Elrugaszkodtam és leugrottam a sáncról. Próbáltam koncentrálni… Próbáltam egész verseny alatt higgatt maradni, de tudtam az ingatag lelki állapotomnak köszönhető minden. A talajfogásnál a lábam kivágódott oldalra és mire észbe kaptam erőteljesen csapódtam neki a fagyos földnek. Keveset csúsztam csak mire sikerült megállnom.

- A picsába! A picsába!-káromkodtam miközben a szemüvegemet lerángattam a fejemről és földhöz vágtam. Talpra kászálódtam és összeszedtem a két sílécemet és az eldobott szemüvegemet. Az orvosok rohantak már hozzám.

- Jól vagyok! Hagyjanak békén!-taszítottam el mindenki segítségét.

27. rész

                           

Az elmúlt napokban minden energiámat a sportba fektettem. Elsőként mentem az edzésekre és utolsóként jöttem el. Jól akartam szerepelni. Talán legjobban. Bár tudom, hogy a fiúknál sose leszek jobb, de a lányok közt lehetek a legjobb. A léceimet csatoltam össze és a fiúk is hasonlóan tettek, amikor Alexander lépett hozzánk.

- Tudjátok, hogy Finnországban vegyes versenyt fognak rendezni és összeállítottuk a csapatunkat.-teljesen elfelejtkeztem már erről pedig hetekkel korábban még eszembe volt. Lassan egyenesedtem ki és csatoltam ki a sisakomat.

- Fiúk közül Thomas és Gregor került kiválasztásra eddig, a lányok közül Lea és Daniela Iraschko. Így alakul a csapat. Azt akarom, hogy jól szerepeljetek. Tegyétek félre az ellentéteiteket és sikerülhet.

Alig észre vehetően Thomasra pillantottam, hiszen tudtam Alexander erre gondolhat… De félre tudom tenni a gondjaimat és félre is fogom tenni. Magunkra hagyott a kapitány és tovább pakolhattam…

… Még van öt napunk van az utazásig így arra döntöttem, hogy elutazok Madridba. Kiakarok kapcsolódni. Látni szeretném Ikert, az öcsémet és még Pilart is. Tudni akarom, hogy van a babával a pocakjában. Először azokat a táskákat pakoltam össze amik majd a versenyhétvégén lesz velem. Majd a másikat azt az apró kis táskámat szedtem elő, amiben pár dolgot pakoltam össze amit most viszek magammal. Magam mögött hagyom azt amit megtudtam az elmúlt napokban. Meg kell tanulnom ezzel együtt élni. Lehetek boldog és az is leszek…

…Madridba érve mosoly terült el az arcomon. Elmondhatom egy részem otthonomnak tekinti ezt a várost is. Ez igaz is. Kellemes emlékek jutnak eszembe róla. Tudom a fiúknak még edzésük van így nem akartam odamenni. Pilar munkahelyét látogattam meg. Neki is meglepetés voltam és ezt szeretem. Amikor örülnek nekem az emberek.

- Elmegyünk ebédelni? Mennyi ideig maradsz? De jó, hogy itt vagy.

- Pilar.-nevettem fel és megöleltem.- Nyugi.

- Ha szóltál volna kimentem volna érted a reptérre.

- Akkor nem lettem volna meglepetés.-kuncogtam. Felkapta a kabátját és elindultunk egy étteremben amit ő ajánlott. Addig is csak fecsegett. Nem gondoltam ilyen módon szómenése lesz. De jó volt hallgatni.

- A többiek tudják, hogy itt vagy?

- Nem. Csak pár napról van szó. Öt nap és utazunk Finnországba.

- Kezdődik az idény?-kérdezett rá mire először csak bólintottam és megkaptam a salátámat is.

- És ezért eszel ilyet és ennyit?

- Körülbelül. Bár szeretem a salátát és nekem még mindig könnyebb, mint a fiúknak. Jobban tudok figyelni az alakomra.-mutattam végig magamon elégedetten. Elmosolyodott rajtam először.

- És… hogy bírod a helyzetet?

- Mire gondolsz Pilar?-csodálkoztam el.

- Két hónap múlva megszületik a pici. Már akkor nem fogja Ikert magához kötni.

- Tudod jól, hogy ez hülyeség Pilar. Azzal, hogy megszületik Martin még inkább összekovácsolja őket.

- Lépned kell Lea. Van esélyed. Hiszen Iker szeret téged.-szorította meg a kezemet és bátorítólag rám mosolygott.

- Tudom…és én is szeretem, de el kell fogadnom. Ha itt lesz az idő el kell engednem, amit meg is fogok tenni.

- Akkor nem leszel boldog Lea.-sóhajtott fel szomorúan.

- De… Idővel az leszek.-mosolyodtam el…

…A taxival az edzőközponthoz és miután kifizettem a sofőrt arra gondoltam megkeresem Iker kocsiját. Csak neki dőltem a fekete Audinak és mosolyogva élveztem a napsütést, hiszen még most is érzem ahogy a napsugarak melegítik a bőrömet. Talán 20 perc múlva jelentek meg az első emberek. Vidáman nevettek, ugratták egymást. Mosolyt csaltak az arcomra. Jó lenne néha napján ha mi is így szórakoznánk. Persze…. Mi se megyünk a szomszédba a hülyeségért.

Lassan Iker is megérkezik most már tudom és láss csodát igazam lett. Sergioval dumált éppen és így nem is vett észre először. Csak vigyorogni tudtam. Ki akarom élvezni, a meglepetségét hamár itt vagyok. Sergio erőteljesen bordán vágta a társát, mire a kapus ledermedt és tett egy 360 fokos fordulatot. Természetesen elértem a tervezett hatást. Meglepődött…

…Mosolyogva húzódtam a kapus meztelen mellkasához miközben ő fentebb húzta rajtam a takarót. Egyáltalán nem zavar, hogy ismét egy szálódában kötöttünk ki. Persze… Hiszen ilyen ha csak lopva tudunk együtt lenni. Ha csak ennyi időnk van egymással foglalkozni. Puszit kaptam a hajamba.

- Megleptél, hogy eljöttél.

- Tudom. Pontosan ez volt a célom.-mosolyodtam el.

- Meddig maradhatsz?

- Csak pár nap… Ténylegesen elkezdődik a szezon számomra.-suttogtam és a hajamat piszkálta tovább. Jól esik… Annyira jól esik, hogy itt van velem.

- Kár, hogy nem mehetek veled.-sóhajtott fel.

- Tudod jól, hogy neked Madridban van a helyed. Sara, a pici, a csapat. Itt van dolgod.-néztem fel rá.

- Mikor tudunk egyszerűen eltűnni a világ elől?-kérdezett rá nagyot nyögve.

- Most is eltűntünk a világ elől.-állapítottam meg.

- Nem úgy értettem.-sóhajtott hatalmasat miközben már felkönyököltem az ágyon és figyeltem a komoly arcát.

- Talán elmehetnénk valahova pár napra.-cirógatta végig az arcomat.

- Mire gondolsz?

- Legyen inkább meglepetés.-csókolt meg…

…A repülőtéren ücsörgünk már mindannyian. Messziről tudhatják, hogy ha a szószoros értelemben nem vagyunk normális emberek ekkora méretű csomagokkal és sílécekkel. A földön ücsörgök és neki dőltem az egyik műanyagszéknek. Zenét hallgattam csukott szemmel, amikor valaki megérintette a vállamat. Riadtan néztem fel, de csak Thomas mosolygott rám.

- Hoztam neked forró csokit Lea.-nyújtotta át nekem kedvesen.

- Köszönöm.-mosolyogtam rá.

- Leülhetek?-kérdezett rá.

- Persze.-bólintottam és már mellettem is ült törökülésbe.- Hogy vagy?

- Hiányzol.-bukott ki belőle egyszer csak. Örülök, hogy mindenki hallótávolságon kívül van.

- Thomas…-motyogtam.

- Igen tudom… De rettenetesen hiányzol. Ez ellen nem tudok mit tenni.

- Thomas…-suttogtam. Valamit kiakartam nyögni, de nem ment. Óvatosan a kezemre csúsztatta az övét és nagy szemekkel pislogott rám.- Minden túl bonyolult.

- Nem hiszem…Csak te gondolod annak.-rázta meg a fejét.

- Ezzel nem könnyíted meg a dolgomat.-jelentettem ki és elhúztam a kezemet.

- De…-szólalt volna meg.

- Thomas… össze vagyok zavarodva…

- Szeretlek.-nyögte be.

- Csss…-tapasztottam a kezemet a szájára hirtelen. Nem akartam, hogy tovább magyarázkodjon. Nem akartam hallani.- Hagyd ezt abba.

- Miért?

- Mert tudod jól, hogy mit éreztem annó… Az esküvőd előtt.-suttogtam alig hallhatóan.

- Miért kavarod bele az esküvőmet?-csóválta meg a fejét.

- Mert előtte hónapokig… Talán évekig szerelmes voltam beléd. Csak téged láttalak és ezért se volt semmim. Egyáltalán nem repestem az örömtől amikor bejelentetted, hogy elveszed feleségül. Még is mit tettem? Szó nélkül támogattalak. Ott voltam az esküvődön, és mosolyogva végig néztem ahogy hűséget fogadsz neki és majd nem sírva röhögtem, hogy már hazudsz neki, hiszen pár nappal korábban lefeküdtél  velem… És igen szeretlek… Most is szeretlek… De Ikert is. Ez ellen nem tudok mit tenni… Egyszerűen türelemre van szükségem, hogy kiigazodjak saját magamon.-sziszegtem a szavakat.- És ha ezt nem tudod megadni nekem, akkor ne is fárasszuk egymást.

Nem válaszolt így felpattantam a földről. Michael a távolról homlokát ráncolva bámult ránk, de nem mert közelebb jönni hozzánk. Thomas nem szólalt meg csak csodálkozva bámult rám.

- Hát akkor ezaz utolsó szavad?-kérdeztem rá csendesen és magamra rángattam a kabátomat. Ki kell mennem levegőzni. Nem kaptam választ.- Jó… Legyen.-nyögtem fel és a kijárat felé siettem.

Örültem, amikor megcsapott a hideg levegő és kipréseltem a tüdőmből az összes levegőt. Ilyen egyszerű minden… Ennyi lett volna minden? Úgy tűnik igen és nekem nincs már erőm viaskodni. Az elmúlt napok megtépáztak… Testileg és lelkileg is. Így pedig azt hiszem úgy tudok talpra állni ha elengedek valakit… Most Thomast és napokkal vagy hetekkel később Ikert.

- Lea…-érintette meg a vállamat Andreas.

- Mi az?-mordultam rá teljesen modortalanul. Nem fordultam hátra.

- Jól vagy?

- Persze.-töröltem le gyorsan a könnyeimet, hogy ne lássa.- Mindjárt megyek.

- Lea… Te sírtál?-csodálkozott el.- Baj van? Thomas mondott valamit?

- Nő vagyok… A nők szoktak ok nélkül sírni. Nincs baj.

- Lea…-fogta meg a kezemet és maga felé fordított.- Mi történt bent? És mi történt veled mostanában?

- Nem akarok róla beszélni.-ráztam meg a fejem.- És most ne gyere elő a lélek erősítő dumáddal, mert nem vagyok kíváncsi rá.

- Azzal, hogy olyan vagy és leszel mint egy kaktusz nem érsz el semmit se. Segíthetek.

- Ezen nem tudsz.-ráztam meg a fejem.- Ezen nem tudsz.

- Akkor más?

- Nem Andreas ezen senki se tud segíteni.-ráztam meg a fejemet és éreztem, hogy a könnyeim újra kicsordulnak a szememből. Igen… Az érzelmi kitöréseim megmaradtak és lehet ennél csak rosszabb lesz, de megpróbálom túl élni. Andreas csodálkozva pislogott rám és megérintette az arcomat.

- Mi a baj Lea?

- Szépen lassan tönkre megy az életem.

- Mi…

- Nem beszélhetek róla…

26. rész

                           

Igazából Iker csak pár napot töltött velem, de addig is minden pillanatot kihasználtunk… Együtt futottunk reggelente, elkísért az edzésekre és minden este kitaláltunk valami programot. Moziba mentünk, vacsorázni… Bár minden éjszaka szerelmeskedtünk… Imádtam, hogy velem van… és tényleg minden pillanatot ki akartam használni, hogy csak velem legyen…

Újra beindult a hajtás és egyszerűen csak sodródtam az árral… Edzésre jártam, készültem a versenyre. Azonban tegnap orvoshoz kellett mennem. Ez olyan orvos ahova a csapat nagy része nem jár… Röviden és tömören nőgyógyászhoz kellett jönnöm. Számomra szokásos vizsgálatnak tűnt és egyszerűen bogyót akartam felíratni amit meg is kaptam. Azonban reggel az orvos felhívott, hogy menjek vissza a rendelőbe…

…Gépiesen pakolom az egyik lábamat a másik után és jutottam el a bejárati ajtó mögötti lépcsőig. A felszerelésem hangosan koppant a hideg járólapon és a lábaim kicsúsztak magam alól és hangos zokogásba törtem ki. Ez… Hihetetlen… Nem… Nem hiszem el… A könnyeim patakokban folytak végig az arcomon és egyszerűen már pánikszerűen kapkodtam a levegőért.

- Lea… Atyám… Mi történt veled?-került a látóterembe a szőke társam Michael. Próbáltam bármit is kinyögni neki, de a hüppögéstől nem ment. Újra hangosan zokogtam. A táskámat a vállára kapta majd felhúzott a lépcsőről és a derekamat átkarolva terelt ki az épületből. Azt hiszem mondhatom, hogy szerencsére. Nem akartam, hogy bárki így lásson. Ennyire összetörten…

…Kép szakadás... Körülbelül ez a leghelyesebb szó, ami eszembe jutott. Lassan nyitottam ki a szemem és vettem tudomásul, hogy egy idegen szobában fekszek egy kanapén betakarva és egy puha párna van a fejem alatt. Utolsó emlékeim elég kuszák így nem tudom mi igaz és mi nem... Körbe pillantottam és a kanapé előtt a földön ücsörgött Michael. Először észre se vette, hogy ébren vagyok csak amikor megérintettem a vállát óvatosan. Csodálkozva kapta fel a fejét.

- Szia.-suttogtam alig hallhatóan.

- Lea jól vagy...? Halálra rémítettél.-térdelt a kanapé mellé és megérintette az arcomat az ujja hegyével óvatosan.

- Nem.-vallottam be csendesen. A hajamat piszkálta miközben komoran bámult.- Nem vagyok jól.

- Mi történt? Bántott valaki?

- Az Élet... Az bántott.-töröltem meg az arcomat.

- Miért?

- Esküdj meg, hogy nem árulod el senkinek. Esküdj meg Michael!-könyörögtem neki ahogy feltápászkodtam a kanapén. Megszédültem. Azonnal mellém ugrott és megfogta a kezemet. Támasztott, hogy ne esek össze.

- Megesküdök rá Lea. Nem mondok el semmit se.

- Thomasnak se.-könyörögtem.

- Neki se fogom elmondani.

- Az orvos most mondta el nekem, hogy soha se lehet gyerekem.-csuklott el a hangom a mondat végére. Michael elfehéredett. Szerintem ő se erre a válaszra számított…

…Nem tudom mennyi ideje fekszek Michael mellkasán és beszélgetünk. Igazából néha csak pityergek, de mivel mozdulni sincs erőm egyszerűen jól esik, hogy nem vagyok egyedül. Halkan nyílt ki az ajtó és Alexander lépet be rajta a kapitányunk. Megdermedtem először, de Michael a fülembe suttogta.

- Nyugodj meg Lea. Semmi baj.

Bólintottam csak és Michael megfogta a kezemet a takaró alatt, Alexander pedig lassan közelebb sétált hozzánk.

- Kicsikét jobban vagy?-tette fel ártatlanul a kérdést.

- Azt hiszem.-suttogtam.- Már nem sírok… Az orvos…

- Igen tudom… Michael elmondta.-bólintott a baseball sapkáját nyomkodta.- És tudnod kell nagyon sajnálom.

- Köszönöm.-motyogtam. Picikét szorosabban bújtam a szőke társamhoz, aki hagyta ezt szerencsére.

- Tudom mennyire vágytál a gyerekekre… Ahogy Lillyvel foglalkozol mindig.

- Igen… Nagyon szeretem a gyerekeket.

- De azt is tudnod kell Lea vannak lehetőségeid.-suttogta az edzőnk.- Tudom ebben a pillanatban nem ezt akarod hallani…

- Igen…

- Teljesen nem vette el az élet tőled a babát ezt te is tudod.

- Tudom… Csak érezni akartam… Ahogy növekszik bennem… Hogy érzem a pici mozgását… És lehet sokat szenvednék, de a kezemben tarthatnám a babámat.

- Attól tudnod kell lehetsz anya… Az örökbefogadás és a béranyaság pont ilyen esetekben ad lehetőséget. Lehetsz még anya Lea.

- Igen. Igaza van Alexandernek.-suttogta a fülembe Michael. A könnyeim újra potyogni kezdtek, de a társam óvatosan letörölte.

- Lehetek anya…

- Igen. Persze, hogy lehetsz.-bólintottak egyszerre.

- Lehet karriered és családod Lea. Senki nem veszi el ezt tőled.

- És előtte még meg kell találnom az igazit.-motyogtam és Michael mellkasába temettem az arcomat.

- Igen.-hallottam Alexander hangját.- Tudnod kell senki se fogja megtudni tőlem ezt… És akkor jelentkezel edzésre amikor készen állsz rá… Te pedig vigyázz rá ma éjszaka is.-közölte a barátommal…

…Maradtam Michael-el… Nem engedett haza és talán ez a legjobb dolog amit velem tett. Bár eddig is sok mindent köszönhetek neki. Zuhanyzás után bele bújtam Michael egyik pulóverébe és kisétáltam a nappaliba ahol meglepetésemre vacsorával várt.

- Michael én nem vagyok éhes.-ráztam meg a fejem.

- Semmit se ettél ma még.

- Reggeliztem.-kontráztam rá.

- Azt senki se látta. Gyere. Vacsorázzunk meg mind a ketten.

A kanapéra húzott és egy tányért nyújtott át nekem amin különböző gyümölcsök voltak összevágva. Elmosolyodtam rajta. Ezt szeretem a legjobban és valahogy ráhibázott.

- Köszönöm.-feleltem csendesen.

- Ezt nem kell.

- Barack a kedvencem.-vontam meg a vállam. Lassan falatozni kezdtem, és rájöttem tényleg éhes voltam már. Michael szótlanul figyelt engem és néha-néha evett egy falatot ő is.- Egyél többet kérlek.

- Van még. Csak azt akarom, hogy te egyél először.

- Köszönöm… Mindent köszönök.-suttogtam.- Ha nem találsz rám nem tudom mit csináltam volna magammal.

- Itt vagyok Lea.-fogta meg a szabad kezemet.

- Köszönöm.-ismételtem magam csendesen. Közelebb hajolt hozzám és homlokom puszilt. Éreztem hogy kicsikét elpirultam, de talán ez csak azért mert amúgy is elég sápadt vagyok.  Elmosolyodott rajtam Michael és így közelebb húzódtam hozzá.

- Hogy vagy?

- Jobban… tényleg jobban egy picikét. Sokkal jobb, hogy te vagy velem és nem Iker vagy Thomas.-ráztam meg a fejem.

- Ezt bóknak veszem azt hiszem.- a hátamat cirógatta miközben a vállára hajtottam a fejemet.

- Az a baj… vagy is nem baj, de Thomas már apa… És Iker is az lesz hamarosan.-suttogtam.

- Nem értelek Lea.-ráncolta a homlokát miközben a szájába nyomtam egy gerezd narancsot.

- Egyedül Wolfgang értette meg eddig, és ha kimondom lehet cafkának fogsz gondolni, de én azt hiszem szeretem mind a két férfit… Thomast és Ikert egyaránt, de tudom hamarosan döntenem kell… És igen tartok attól, hogy két szék közül a földre esek.

- Azt hiszem mindenkivel megesik az ilyen az élete során.-felelte csendesen.

- És mi lesz… Mi lesz velem?-kérdeztem rá.

- Boldog leszel ha megtalálod az igazit.-piszkálta a hajamat.

- És… nem lehet gyerekem… gyerekünk.

- Emlékezz mit mondott neked Alexander.-mosolygott rám.

- Igaz.

Beszélgettünk és azért néha sikerült megnevettetnie. Be kell vallanom, hogy örülök azért mert megtalált a lépcsőn. Talán tényleg valami hülyeséget tettem volna egymagamban. Késő volt már amikor a karjaiba vett és bevitt a hálóba. Gondosan betakart, de nem engedtem, hogy magamra hagyjon. Szó nélkül fogtam meg a kezét és húztam magam mellé. Szerencsére nem ellenkezett. Átkarolta a derekamat és a nyakamhoz bújt… Erre emlékszek utoljára…

…Két napot hagytunk ki Michaelel, amiről természetesen Alexander tudott. Rengeteget beszélgettünk a szőke társammal és azért kis időt egyedül is töltöttem, hiszen erre is szükségem volt, de ma reggel már edzésre tartunk. Michael értem jött és már a meglepetés forró csokimat szürcsölöm.

- Jobb kedved van.-állapította meg.

- Azt hiszem igen. Kedvem van az edzéshez is.-vontam meg a vállam.

Felnevetett miközben leparkolt a sánc előtt. Előre ment, hiszen megszólalt a telefonom. Jesé volt és csak pár szót beszéltünk. Tudni akarta hogy vagyok… És természetesen hazudtam ebben a pillanatban. De nem beszélhettünk sokáig, mert mennem kellett befelé.

Ahogy sétáltban az öltöző felé fura morgás szerű beszélgetésre lettem figyelmes.

- Kavartok?

- Nincs semmi közöd hozzá, hogy ha az történt volna amire gondolsz, de semmi… Semmi olyan se történt Thomas.-sziszegte Michael.- A barátja vagyok Leanak.

- Barátja…-fintorgott Morgi.

- Hagyd békén Michaelt.-szólaltam meg hirtelen. Összerezzentek mind a ketten. Persze nem számítottak arra, hogy itt vagyok én is. Michael besietett az öltözőbe és ketten maradtunk Thomas-szal. Csípőre tett kézzel bámultam a barátomra.

- Miért kötöttél belé?-tettem fel a teljesen ésszerű kérdést.

- Hova tűntél vele két napra?

- Honnan veszed hogy vele voltam?-kontráztam rá.

- Egyszerre tűntetek el.

- Okkal tűntem el és hagyd őt békén… Engem szekálhatsz, de őt nem.-kerültem ki, de elkapta a karomat így nem engedett tovább.

- Ő egy gyerek.

- 20 éves… Szerintem nem gyerek. Érettebben gondolkozik, mint néha mi ketten együtt.-vontam meg a vállam.

- A barátod vagyok…

- Vannak olyan dolgok amiről nem kell tudnod.-húztam el a kezemet és sétáltam be az öltözőbe, hogy ne késsek el.

25. rész

  

Egész rendezvény alatt pártfogásomban volt a kislány és vele foglalkoztam. Fura érzés keringett bennem ami tudom, hogy mit jelenet, de próbáltam nem foglalkozni ezzel. Nyeltem egy nagyot és próbáltam nem tudomást venni róla.

- Haza vigyelek?-kérdeztem rá Andreasnál, aki a kabátjával bajlódott. Meglepetten fordult először felém majd halványan elmosolyodott.

- Akkor még se utálsz annyira? Mert azt hittem igen.

- Utállak, de nem eléggé.-vontam meg a vállam. Ez igaz is. Haragszok rá a célozgatásai miatt, de tudom még se haragudhatok rá örökre, hiszen a barátom. Andreas vigyorogva egyenesedett fel és együtt sétáltunk ki a kocsimhoz. Már vártam, hogy mikor hozza fel a szokásos témáját. Iker kontra Thomas… De megfogadtam magamban lenyelem a békát és nem fogom magamat idegesíteni miatta. Ez a nap eddig egész jó volt a hülye firkászok kérdései ellenére is.

- Mikor kezdesz bele?-kérdeztem rá fejemet csóválva.

- Tessék?-csodálkozott el.

- Tudom, hogy ráfogsz kezdeni a szokásos témára.

- Nem tudom mire gondolsz - vigyorgott.

- Dehogy nem. Miért vagyok Ikerrel? Miért loholok a kapus után? Miért nem jövök össze Thomasszal aki itt van Ausztirában... aki támogat.-hadartam el.

- Nos körülbelül igen. Erre lennék kíváncsi. Megcsókoltad. Nem lökted el magadtól.

- Ledughatom a torkodon a nyelvemet ha gondolod.-feleltem teljesen őszintén. Andreas felnevetett.

- Azt hiszem az asszony nem örökbe neki.

- Látod. Pont ezért ne piszkálj. Csak megtörtént Andreas.-húztam meg a vállam miközben lassítottam az egyik kereszteződés előtt.

- Az ilyenek nem csak úgy történnek.

- Mire gondolsz Andreas?

- Szeretem Ikert fogd már fel.-csattantam fel picikét, de abban a pillanatban próbáltam magam tűrtőztetni.

- Lehet, hogy szereted de tőle sose… Sose fogod megkapni amire vágysz.-vágta kegyetlenül a fejemhez az igazságot. Pár pillanatig csak bámultam őt, de hatalmasat nyeltem és az útra szegeztem a tekintetemet.

- Nem vágyok semmire se.-jelentettem ki csendesen. Miért? Andreas miért jön rá ilyen egyszerűen arra amire gondolok.- Nem vágyok semmire csak sikeres akarok lenni

- Én meg balerina.-ironizált, mire vállon boxoltam.

- Kapd be Andreas. Egyáltalán nem vicces.

- Te egy dologra vágysz Lea, de nagyon is. Családra… Férjre… Babákra… Gyerekekre akik a lábadnál szaladgálnak… Anyának hívnak… 

Hatalmasat nyeltem. Andreas ebben a pillanatban mint ha a mellkasomba vágott volna egy tört és vagy négyszer megforgatta volna… Legalább is eddig.

- Ikertől ezt sose fogod megkapni. Sosem…. Csak vagy neki… Tallomban, mint egy tartalék…

- Hagyd ezt abba jó?-kértem csendesen.- Hagyd abba.

- Nem hagyom. Addig mondom amíg rá nem jössz, hogy az életed itt van. Ausztriában… A családod…A barátaid és hidd el a szerelmed is…

…Másnap muszáj volt elmennem a boltba bevásárolni minden féle dolgot amire szükségem volt. Ki akartam szabadulni a négy fal közül, hiszen sajna nincs edzésem a teremben pedig nem akarom magamat kínozni. Nincs hangulatom hozzá. A bevásárló kocsira támaszkodva bámészkodok a sorok közt. Papír zsepit dobtam bele a kosárba majd kifordultam a sorból és neki ütköztem egy másik kocsinak véletlenül.

- Elnézést.-szólaltam meg udvariasan. Egy kislány édes csicsergésére lettem figyelmes és felnéztem a hang irányába. Thomast pillantottam meg és Lillyt ücsörögni a bevásárló kocsiban.

- Szia Lea.-mosolyodott el a barátom.

- Sziasztok.-mosolyogtam én is. Lillyhez léptem és megcirógattam az arcát majd kicsikartam tőle egy cuppanós puszit. Megsimogattam a haját.- Hogy vagytok? Apás nap van?

- Igen.-bólintott Thomas.

- Apa fog főzni?-érdeklődtem Lillytől, aki a kezemet piszkálta.

- Héé… Nem vagyok annyira rossz szakács.

- Nálam egy fokkal jobb szakács vagy, de az nem nehéz.-húztam meg a vállam.

- Most meg kellene sértődnöm?

- Talán igen… Talán nem.-pillogtam ártatlanul.

- Most az egyszer nem sértődök meg.

- Ohh… Köszönöm Uram.-forgattam a szemeimet mire Lilly nevetni kezdett rajtam.

- Ellenem vagy kishölgy?-kérdezett rá Thomas, mire a lánya az ajkaiba harapva bólogatott.

- Apa… Kaja… Fújj….-magyarázta nekem.

Nevettem rajta csak majd rezgett a telefonom a zsebemben.

- Nekem mennem kell. Majd beszélünk… és inkább anyukádéknál vacsorázzatok.-vigyorogtam.

- Ezért még megbüntetlek.-kiabált utánam. Eléggé félre érthető, de nem érdekel ki mit gondol.

- Örömmel várom.-kacagtam fel…

…Ahogy haza értem egyszerre cuccoltam be az összes szatyrot. Valami finom vacsit akarok főzni és utána kaja közben majd felhívom Ikert is… Hát ha tudunk beszélni… Nincs a közelébe Sara. Nem akarom bajba keverni. A konyhába lépve pultra raktam a csomagokat és bekapcsoltam a rádiót, de abban a pillanatban csengettek.

- Jövök már.-trilláztam azonnal. Jó kedvem van és jelenleg a csengő se zavar… és az se, hogy vendégem jött. Ahogy kitártam az ajtót meglepődtem… Lefagytam talán szó szerint…

- Szia Kicsim.-mosolyodott el az ajtóban állva Iker. Tényleg itt van. Teljes életnagyságban. Nevetve öleltem át azonnal.- Ezek szerint örülsz, hogy itt vagyok.-állapította meg ahogy átölelt. Csak bólogattam és hagytam, hogy felkapjon a földről így áttudtam ölelni a derekát a lábaimmal, a két karommal pedig a nyakát. Megcsókoltam miközben elindult velem befelé. Kuncogtam miközben éppen betudtam csukni mögöttünk az ajtót. Igazából már inkább csak össze-vissza puszilgatom ami miatt ő is vidáman nevet.

- A konyhába vigyél.-kuncogtam.

- Konyha?-csodálkozott el, de szerencsére odavitt.

- Vacsorát akarok főzni… és szerencsére már két embernek tehetem meg.-vontam meg a vállam miközben a konyhapulton találtam magam.

- És mi lesz a vacsi?- fél kézzel a szatyorban túrkált. Nevettem rajta, hiszen minden második dologra fintorgott egy nagyot.- Aki síugró egyet jelent, hogy madár kaját kell ennie? Saláta… gabona… saláta… gabona…

- Ne szemtelenkedj.-nevettem fel.- A gabona reggeli.-használtam direkt azt a szót amit mondott.- De a saláta a vacsihoz lesz… Ha tovább pakolsz valamelyik zacskóban megtalálod a husit is.

Ahogy ezt kimondtam azonnal a másikban kezdett pakolni.

- Sült csirkemell salátával megfelel?-kérdeztem rá oldalra biccentett fejjel. Ezt az egy dolgot tudom tökéletesen elkészíteni.

- Tökéletesen megfelel.-nevetett fel.

Együtt készítettük el a vacsorát. Segített összevágni a zöldségeket illetve meg is terített. Felbontattam vele egy üveg bort amit még Spanyolországból hoztam magammal és leültünk az asztalhoz. Csendesen falatoztunk, de beszélgettünk és össze-össze mosolyodtunk.

- Megleptél, hogy eljöttél.

- Pont az volt a célom, hogy meglepődj.-nevetett fel.

- És ki segített neked ebben? Már mint hogy megtudjak lepődni.-vigyorogtam.

- Hát az öcséd.-jelentette ki.

- Valahogy sejtettem.-vontam meg a vállam.

- Azt hiszem rövid idő alatt nagyon megszeretett téged. Tényleg a testvérének tekint.

- Jó gyerek tényleg és szerencsére rájött, hogy nem hazudok…-feleltem csendesen és addig megfogta a kezemet és óvatosan megcirógatta. A vacsora után gyorsan elpakoltam és megkértem addig is engedjen egy forró fürdőt. Szerencsére azonnal szót fogadott nekem. Ahogy végeztem a pakolással megfogtam a két boros poharat és az üveget a maradék borral és utána mentem a fürdőbe. Iker csak ült a kád szélén. Keze a vízben volt és rám mosolygott.

- Egy közös fürdőben benne vagy?-tettem le a poharakat a földre és hozzá léptem.

- Erre ment ki a játék?

- Naná.-nevettem fel. A pólója alját megmarkoltam és határozottan szabadítottam meg tőle.- Egyszerűen használjuk ki, hogy itt vagy.-vontam meg a vállam és megcsókoltam kuncogva.

- Ejnye Hölgyem… Le akar teperni?-paskolta meg a fenekemet először, majd átkarolta a derekamat.

- Persze.-vágtam rá úgy mint ha ez természetes lenne.- És még sok malac gondolat jár a fejemben jelenleg.

A kapusom vidáman felnevetett és gombolni kezdte az ingemet kifele szépen lassan. A haját piszkáltam ahogy egyre több gomb vált szabaddá.

- És még mi pasik vagyunk perverzek.

- Én ilyet nem is mondtam.-lazáskodtam.

Pár perc múlva már kényelmesen elhelyezkedtünk a kádban és élvezem, hogy így ölel. Az ujjaimmal a boros pohár száján játszottam.

- Ezt a helyzetet eltudnám viselni minden egyes nap.-sóhajtottam hatalmasat.

- Én is.-csókolt a nyakamba.

- Kérdezhetek valamit Iker?-dőltem hátra kényelmesen a mellkasán és hatalmas szemekkel pislogtam rá.

- Persze Kicsim.-biccentett és a hajamat piszkálta.

- Hogy van Sara és a baba?-bukott ki belőlem a kérdés. Pár pillanat hatás szünet kellett és Iker hangosan kacagni kezdett. Nem értettem miért lett hirtelen ilyen vidám.

- Te ilyen helyzetben hogy tudsz ilyet kérdezni?

- Hát… Először arra gondoltam, hogy azt kérdezem hogy van a baba, de mivel még Sara méhében van….-vontam meg a vállam. Hátra döntöttem a fejemet és megpusziltam a borostás állát.

- Szerencsére jól van a baba… és meg van már a neve is.

- Elmondod, hogy fogják hívni?-pislogtam rá.

- Martin… Tudod már régen elhatároztam, hogy ha fiam születik egyszer Martinnak fogják hívni.- elmosolyodtam rajta. Természetesen nekem is vannak ilyen terveim, hiszen Andreasnak igaza volt múltkor… Anya szeretnék lenni. Magam elé bámulva piszkáltam Iker mellkasát. A hajamba puszilt először.

- Ha egyszer fiam születne Michaelnek szeretném hívni… Ha lány lesz akkor pedig Laura lenne a neve.

- Laura…-gondolkozott el.- Tetszik. Szép név.

- Tudom.-vontam meg a vállam és a tarkójára csúsztattam a kezemet. Lehúztam magamhoz és megcsókoltam lágyan.- Szeretlek Iker.

24. rész

                                 

Fáradtan értem haza. Ledobtam a táskámat a földre először majd kibújtam a cipőmből. Elegem van… Jó végre itthon lenni… Egyedül… Hiszen az elmúlt két napban Andreas minden adandó alkalommal felhánytorgatta nekem, hogy mekkora hibát is vétek ebben a pillanatban. Teszem hozzá egyáltalán nem zavarta az, hogy néha ezt a beszélgetést közönség előtt vitte véghez. A konyhába sétáltam legelőször és kitártam a hűtő ajtaját és csalódva kellett tudomásul, hogy a hűtőm szinte teljesen üres…  

- Remek.-morogtam.

Eszem ágában sem volt elmenni vásárolni, inkább rendeltem valami kaját. Amíg kihozták a rendelt ételt megengedtem a meleg frissítő fürdővizemet. Erre van szükségem… Egy kellemes fürdőre és egy kiadós vacsorára… Emellett egy nagy alvásra. Megszólalt a mobilom amit a kanapén hagytam. Nagyot sóhajtva sétáltam oda és roskadtam le a bútordarabra. Sms-t kaptam Ikertől. Mosolyogva nyitottam meg az üzenetet.

„Hogy vagy Lea? Vége van már a tréningnek? Nem akartalak közben zavarni, hogy a munkádra tudj koncentrálni.”

„Pont most értem haza… Kimerítő volt… Elfáradtam teljesen… A vacsorámat várom és utána veszek egy hatalmas fürdőt és alszok egy nagyot. Elmondhatok neked valamit?”

„Ezt meg se kellett volna kérdezned.”

„Hiányzol… Hiányzik Madrid is.”

„Te is hiányzol nekem. Nagyon.”

„Amikor időd engedi… Eljöhetnél ide hozzám még a szezon előtt.”-pötyögtem az utolsó üzenetet, hiszen csengettek. Be kell vallanom ebben a pillanatban a finom olasz vacsora elcsábított Ikertől…

…Az edzőteremben vagyok, hiszen mostanában túl sok a felesleges energiám és úgy érzem felrobbanok tőle. Kerülnöm kell Thomast, hiszen nem akarom még egy olyan magán akciót levágjon, mint a szélcsatornás teszten és megcsókoljon mindenki előtt. Andreas minden egyes alkalommal célozgat erre az esetre, amikor csak lehetősége adódik rá. A súlyokat raktam rá a rúdra amikor belépett Wolfgang.

- Szia.-lepődött meg.- Nem tudtam, hogy itt vagy.

- Órák óta itt vagyok. Muszáj kikapcsolódnom és jelenleg ez a legjobb módja rá.-sóhajtottam fel.

- Segítsek?

- Megtennéd?-kérdeztem vissza és ő csak bólintott. Nyakamba vettem a súlyzót és szabályos guggolásokat végeztem. Wolfgang pedig néma csendben figyelt rám és segített amikor kellett. Fáradtan ültem le a gumiszőnyegre és átnyújtott nekem egy üveg vizet.

- Köszönöm.-mosolyogtam el a kedvességén. Igen… Néha olyan, mint egy gondoskodó apuka… Még velem is. Pedig már van két csodálatos fiú gyermeke.

- Jól esett az edzés?

- Nagyon is.-sóhajtottam fel.- De szívesen ugranék már.

- Lassan, de biztosan… Napok kérdése.

- Szerinted mi vár ránk a szezonban?-kérdeztem rá ártatlanul. Tudom kicsikét beszélgethetek vele őszintén.

- Szerintem? Hullám hegyek hullám völgyek fogják jellemezni az idényünket.

- Mindenkinek?

- Na-ná!

- Valahogy én is sejtettem.-sóhajtottam fel.- Miért ilyen bonyolult az élet Wolfgang?

- Mi tesszük ilyenné. Erre nem jöttél még rá?...

…Péntek van és egy hivatalos rendezvényen kell megjelennem. Mióta a RedBull támogatását élvezem valamennyire több kötelezetségem van. Most valamilyen szinten egy jótékonysági rendezvényen kell megjelennem Andreas társaságában, de ő nem élvezi az ital gyártó cég támogatását, így tudom ezt a feladott a szövetségtől kaptuk. A hatalmas épület előtt ácsorgok és a mobilomat nyomkodom, hiszen a társam még nem érkezett meg. Ritkán ismeri a pontosságot… De rendőr.

„Hiányzol.”-pötyögtem Ikernek egy sms-t. Tudtam jelenleg egy szálódába van bezárva és így talán telefon közelben van.

„Te is nekem Csillagom. Hol vagy most?”

„Andreasra várok, mert kötelességeink vannak.”

„Milyen? Izgalmas legalább?”

„Fogalmam sincs. Nem tudom mi lesz, de Andreas hátsóját szét rúgom.”

„Mi az kicsim? Túl sok a feles energiád?”

„Nagyon….”

Végre befutott Andreas és ezerszer kért elnézést, míg beértünk az ajtón. Csak akkor fogtam fel, hogy milyen programra kellett jönnünk, amikor beléptünk a terembe. Gyerekekkel kell fogalkoznunk a riporteri kérdések mellett. Kibújtam a kabátomból és a táskámat leraktam a fogasra ahol felajánlották, hogy minden ezt megtehetjük. Muszáj volt már mennünk, pedig még szusszantam volna még egyet.

Elkezdődött a program és mi készségesen válaszoltunk minden kérdésre. Szerencsés vagyok… Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy a sajtó semmit se tud a magánéletemről és nem kapok ezzel kapcsolatos kérdéseket. Tudom, hogy Thomas nem lenne ennyire szerencsés, hiszen a haza sajtó a mai napig is csámcsog a magánéletén, hogy elváltak Kristinaval…

- Lea szerinted mennyire van reális esélyed arra, hogy talán dobogóra kerülj az Olimpiai játékokon?-kaptam egy kérdést amitől igazából nem is lepődtem meg. Számítottam arra, hogy ezt valaki megfogja kérdezni tőlem. Hatalmasat sóhajtottam és először meglóbáltam a kezemben a mikrofont. Mindenki engem bámult, még Andreas is a szomszédos székről.

- Szerintem vagyok a legjobb helyzetben.-feleltem teljesen egyszerűen amin még Andreas is csodálkozott.

- Ezt hogy érted?

- A tavalyi szezon felét kihagytam a térdsérülésem miatt amit egy szerencsétlen bukás után szedtem össze. Kétszer műtöttek meg és hosszú fájdalmas felépülésen vagyok túl. Az edzések számomra egész jól mennek...-jó tekintsünk el attól, hogy háromszor is padlót fogtam edzés során egy héten.- Jó formában vagyok, de nálam vannak esélyesebbek. Japán, német, amerikai lányok, de még az osztrák színekben indulók is esélyesebbek lehetnek nálam.

- Azonban úgy tűnik a szponzorai nem így gondolják? A nyáron támogatói közé lépett a RedBull.

- Igen.-bólintottam lassan.- A RedBull fantáziát lát bennem és a főszponzorom lett, amit egyszerűen nehezen hiszek el a mai napig. Szükségem volt egy ilyen fantasztikus támogatóra…

A gyerekekkel foglalkozzunk akik valamilyen úton-módon a síugrást akarják kipróbálni vagy éppen már űzik ezt a sportot. Természetesen majd nem minden lurkó Andreast ugrálta körbe, de nekem megakadt a szemem egy kislányon. Talán a legkisebb volt a gyerekek közül… És a legesetlenebb… Legmagányosabb. Valahogy magamat ismertem fel benne évekkel ezelőtt. Hosszú szőke haja két lokniban van befonva. Mosolyogva sétáltam oda hozzá.

- Szia Hercegnő. Miért vagy ilyen szomorú?

- A nagyobbak kicsúfoltak.-motyogta és először nem is nézett rám csak megtörölte az arcát.

- Ne foglalkozz velük. Csak féltékenyek.

- És ha igazuk van és tényleg béna vagyok?-nézett fel rám és elcsodálkozott. Most ismert fel azt hiszem. Mosolyogtam rajta és a haját simogattam meg.- Ha hinnénk az idősebbeknek és a fiúknak akkor én se lennék síugró.

- Akkor nem vagyok béna?

- Szerintem nem.-ráztam meg a fejem és megpusziltam.