2015. március 26., csütörtök

26. rész

                           
Igazából Iker csak pár napot töltött velem, de addig is minden pillanatot kihasználtunk… Együtt futottunk reggelente, elkísért az edzésekre és minden este kitaláltunk valami programot. Moziba mentünk, vacsorázni… Bár minden éjszaka szerelmeskedtünk… Imádtam, hogy velem van… és tényleg minden pillanatot ki akartam használni, hogy csak velem legyen…
Újra beindult a hajtás és egyszerűen csak sodródtam az árral… Edzésre jártam, készültem a versenyre. Azonban tegnap orvoshoz kellett mennem. Ez olyan orvos ahova a csapat nagy része nem jár… Röviden és tömören nőgyógyászhoz kellett jönnöm. Számomra szokásos vizsgálatnak tűnt és egyszerűen bogyót akartam felíratni amit meg is kaptam. Azonban reggel az orvos felhívott, hogy menjek vissza a rendelőbe…
…Gépiesen pakolom az egyik lábamat a másik után és jutottam el a bejárati ajtó mögötti lépcsőig. A felszerelésem hangosan koppant a hideg járólapon és a lábaim kicsúsztak magam alól és hangos zokogásba törtem ki. Ez… Hihetetlen… Nem… Nem hiszem el… A könnyeim patakokban folytak végig az arcomon és egyszerűen már pánikszerűen kapkodtam a levegőért.
- Lea… Atyám… Mi történt veled?-került a látóterembe a szőke társam Michael. Próbáltam bármit is kinyögni neki, de a hüppögéstől nem ment. Újra hangosan zokogtam. A táskámat a vállára kapta majd felhúzott a lépcsőről és a derekamat átkarolva terelt ki az épületből. Azt hiszem mondhatom, hogy szerencsére. Nem akartam, hogy bárki így lásson. Ennyire összetörten…
…Kép szakadás... Körülbelül ez a leghelyesebb szó, ami eszembe jutott. Lassan nyitottam ki a szemem és vettem tudomásul, hogy egy idegen szobában fekszek egy kanapén betakarva és egy puha párna van a fejem alatt. Utolsó emlékeim elég kuszák így nem tudom mi igaz és mi nem... Körbe pillantottam és a kanapé előtt a földön ücsörgött Michael. Először észre se vette, hogy ébren vagyok csak amikor megérintettem a vállát óvatosan. Csodálkozva kapta fel a fejét.
- Szia.-suttogtam alig hallhatóan.
- Lea jól vagy...? Halálra rémítettél.-térdelt a kanapé mellé és megérintette az arcomat az ujja hegyével óvatosan.
- Nem.-vallottam be csendesen. A hajamat piszkálta miközben komoran bámult.- Nem vagyok jól.
- Mi történt? Bántott valaki?
- Az Élet... Az bántott.-töröltem meg az arcomat.
- Miért?
- Esküdj meg, hogy nem árulod el senkinek. Esküdj meg Michael!-könyörögtem neki ahogy feltápászkodtam a kanapén. Megszédültem. Azonnal mellém ugrott és megfogta a kezemet. Támasztott, hogy ne esek össze.
- Megesküdök rá Lea. Nem mondok el semmit se.
- Thomasnak se.-könyörögtem.
- Neki se fogom elmondani.
- Az orvos most mondta el nekem, hogy soha se lehet gyerekem.-csuklott el a hangom a mondat végére. Michael elfehéredett. Szerintem ő se erre a válaszra számított…
…Nem tudom mennyi ideje fekszek Michael mellkasán és beszélgetünk. Igazából néha csak pityergek, de mivel mozdulni sincs erőm egyszerűen jól esik, hogy nem vagyok egyedül. Halkan nyílt ki az ajtó és Alexander lépet be rajta a kapitányunk. Megdermedtem először, de Michael a fülembe suttogta.
- Nyugodj meg Lea. Semmi baj.
Bólintottam csak és Michael megfogta a kezemet a takaró alatt, Alexander pedig lassan közelebb sétált hozzánk.
- Kicsikét jobban vagy?-tette fel ártatlanul a kérdést.
- Azt hiszem.-suttogtam.- Már nem sírok… Az orvos…
- Igen tudom… Michael elmondta.-bólintott a baseball sapkáját nyomkodta.- És tudnod kell nagyon sajnálom.
- Köszönöm.-motyogtam. Picikét szorosabban bújtam a szőke társamhoz, aki hagyta ezt szerencsére.
- Tudom mennyire vágytál a gyerekekre… Ahogy Lillyvel foglalkozol mindig.
- Igen… Nagyon szeretem a gyerekeket.
- De azt is tudnod kell Lea vannak lehetőségeid.-suttogta az edzőnk.- Tudom ebben a pillanatban nem ezt akarod hallani…
- Igen…
- Teljesen nem vette el az élet tőled a babát ezt te is tudod.
- Tudom… Csak érezni akartam… Ahogy növekszik bennem… Hogy érzem a pici mozgását… És lehet sokat szenvednék, de a kezemben tarthatnám a babámat.
- Attól tudnod kell lehetsz anya… Az örökbefogadás és a béranyaság pont ilyen esetekben ad lehetőséget. Lehetsz még anya Lea.
- Igen. Igaza van Alexandernek.-suttogta a fülembe Michael. A könnyeim újra potyogni kezdtek, de a társam óvatosan letörölte.
- Lehetek anya…
- Igen. Persze, hogy lehetsz.-bólintottak egyszerre.
- Lehet karriered és családod Lea. Senki nem veszi el ezt tőled.
- És előtte még meg kell találnom az igazit.-motyogtam és Michael mellkasába temettem az arcomat.
- Igen.-hallottam Alexander hangját.- Tudnod kell senki se fogja megtudni tőlem ezt… És akkor jelentkezel edzésre amikor készen állsz rá… Te pedig vigyázz rá ma éjszaka is.-közölte a barátommal…
…Maradtam Michael-el… Nem engedett haza és talán ez a legjobb dolog amit velem tett. Bár eddig is sok mindent köszönhetek neki. Zuhanyzás után bele bújtam Michael egyik pulóverébe és kisétáltam a nappaliba ahol meglepetésemre vacsorával várt.
- Michael én nem vagyok éhes.-ráztam meg a fejem.
- Semmit se ettél ma még.
- Reggeliztem.-kontráztam rá.
- Azt senki se látta. Gyere. Vacsorázzunk meg mind a ketten.
A kanapéra húzott és egy tányért nyújtott át nekem amin különböző gyümölcsök voltak összevágva. Elmosolyodtam rajta. Ezt szeretem a legjobban és valahogy ráhibázott.
- Köszönöm.-feleltem csendesen.
- Ezt nem kell.
- Barack a kedvencem.-vontam meg a vállam. Lassan falatozni kezdtem, és rájöttem tényleg éhes voltam már. Michael szótlanul figyelt engem és néha-néha evett egy falatot ő is.- Egyél többet kérlek.
- Van még. Csak azt akarom, hogy te egyél először.
- Köszönöm… Mindent köszönök.-suttogtam.- Ha nem találsz rám nem tudom mit csináltam volna magammal.
- Itt vagyok Lea.-fogta meg a szabad kezemet.
- Köszönöm.-ismételtem magam csendesen. Közelebb hajolt hozzám és homlokom puszilt. Éreztem hogy kicsikét elpirultam, de talán ez csak azért mert amúgy is elég sápadt vagyok.  Elmosolyodott rajtam Michael és így közelebb húzódtam hozzá.
- Hogy vagy?
- Jobban… tényleg jobban egy picikét. Sokkal jobb, hogy te vagy velem és nem Iker vagy Thomas.-ráztam meg a fejem.
- Ezt bóknak veszem azt hiszem.- a hátamat cirógatta miközben a vállára hajtottam a fejemet.
- Az a baj… vagy is nem baj, de Thomas már apa… És Iker is az lesz hamarosan.-suttogtam.
- Nem értelek Lea.-ráncolta a homlokát miközben a szájába nyomtam egy gerezd narancsot.
- Egyedül Wolfgang értette meg eddig, és ha kimondom lehet cafkának fogsz gondolni, de én azt hiszem szeretem mind a két férfit… Thomast és Ikert egyaránt, de tudom hamarosan döntenem kell… És igen tartok attól, hogy két szék közül a földre esek.
- Azt hiszem mindenkivel megesik az ilyen az élete során.-felelte csendesen.
- És mi lesz… Mi lesz velem?-kérdeztem rá.
- Boldog leszel ha megtalálod az igazit.-piszkálta a hajamat.
- És… nem lehet gyerekem… gyerekünk.
- Emlékezz mit mondott neked Alexander.-mosolygott rám.
- Igaz.
Beszélgettünk és azért néha sikerült megnevettetnie. Be kell vallanom, hogy örülök azért mert megtalált a lépcsőn. Talán tényleg valami hülyeséget tettem volna egymagamban. Késő volt már amikor a karjaiba vett és bevitt a hálóba. Gondosan betakart, de nem engedtem, hogy magamra hagyjon. Szó nélkül fogtam meg a kezét és húztam magam mellé. Szerencsére nem ellenkezett. Átkarolta a derekamat és a nyakamhoz bújt… Erre emlékszek utoljára…
…Két napot hagytunk ki Michaelel, amiről természetesen Alexander tudott. Rengeteget beszélgettünk a szőke társammal és azért kis időt egyedül is töltöttem, hiszen erre is szükségem volt, de ma reggel már edzésre tartunk. Michael értem jött és már a meglepetés forró csokimat szürcsölöm.
- Jobb kedved van.-állapította meg.
- Azt hiszem igen. Kedvem van az edzéshez is.-vontam meg a vállam.
Felnevetett miközben leparkolt a sánc előtt. Előre ment, hiszen megszólalt a telefonom. Jesé volt és csak pár szót beszéltünk. Tudni akarta hogy vagyok… És természetesen hazudtam ebben a pillanatban. De nem beszélhettünk sokáig, mert mennem kellett befelé.
Ahogy sétáltban az öltöző felé fura morgás szerű beszélgetésre lettem figyelmes.
- Kavartok?
- Nincs semmi közöd hozzá, hogy ha az történt volna amire gondolsz, de semmi… Semmi olyan se történt Thomas.-sziszegte Michael.- A barátja vagyok Leanak.
- Barátja…-fintorgott Morgi.
- Hagyd békén Michaelt.-szólaltam meg hirtelen. Összerezzentek mind a ketten. Persze nem számítottak arra, hogy itt vagyok én is. Michael besietett az öltözőbe és ketten maradtunk Thomas-szal. Csípőre tett kézzel bámultam a barátomra.
- Miért kötöttél belé?-tettem fel a teljesen ésszerű kérdést.
- Hova tűntél vele két napra?
- Honnan veszed hogy vele voltam?-kontráztam rá.
- Egyszerre tűntetek el.
- Okkal tűntem el és hagyd őt békén… Engem szekálhatsz, de őt nem.-kerültem ki, de elkapta a karomat így nem engedett tovább.
- Ő egy gyerek.
- 20 éves… Szerintem nem gyerek. Érettebben gondolkozik, mint néha mi ketten együtt.-vontam meg a vállam.
- A barátod vagyok…

- Vannak olyan dolgok amiről nem kell tudnod.-húztam el a kezemet és sétáltam be az öltözőbe, hogy ne késsek el.