13. rész

- Tessék?- Kérdezett rá homlokát ráncolva. Tudom jelenleg azt hiszi meghülyültem. Megfogtam a kezét.

- Kérlek. Kérlek menjünk innen Iker. Nem akarom látni. Nem akarok vele találkozni.

A kapus bólintott és a kocsija felé indultunk. Sötét volt már szerencsére és senki se foglalkozott velünk. A szívem még mindig zakatol. A mellkasom szorít. Nem akarok mást csak a biztonságot nyújtó négy falat. Át akarom gondolni, hogy mit tegyek… Szóljak apunak… Vagy egyenesen visszamenjek és megtépjem azt a nőt.

Belépve a ház ajtaján a bőröndömhöz rohantam és azonnal dobálni kezdtem a maradék cuccaimat ki belőlem. Tudom… Tudom, hogy van egy képem róla. Amit még gyerekkoromban kaptam apától. Egyetlen képem van róla.

- Kicsim…-szólíngatott Iker, hiszen azt hiszem már a kocsinál magam mögött hagytam.- Nem biztos, hogy ő az…. Fáradtak vagyunk és késő van.

Tudom, hogy bolondnak néz ebben a pillanatban, de meg akarom mutatni, hogy igazam van. A táskám egyik zsebében találtam meg. Kicsit már megviselt volt az évek miatt, de megtaláltam. Visszasiette hozzá és szó szerint az orra alá dugtam a képet.

- Iker ő az! Nézd meg! Nem bolondultam meg. Ez az a nő… Ő José…

- Jesé…-kotyogta közbe, de meg se hallottam.

- Anya… Aki az én anyám is. Aki lelépett akkor amikor 3 hónapos voltam. Apámra hagyott. Azt hittem meghalt. De ehelyett újra családot alapított itt… És boldog… és példás anya… és…-habogtam már-már levegőért kapkodva. Iker közelebb lépett hozzám és megsimogatta az arcomat. Tudtam csak azért teszi, hogy megnyugodjak.

- Vegyél mély levegőt és nyugodj meg.-próbáltam úgy tenni ahogy ő mondta. Többször hatalmasat sóhajtottam és lassan lenyugodtam. Iker megfogta a kezemet és felhúzott magával az emeletre. Ruhástól dőltünk be az ágyba és a karjaiban aludtam el…

… Napok, hetek lassan teltek és már május közepe volt. Élvezem Madrid csodás időjárását és azt, hogy a gyógytornászom szerint lassan 100%-os állapotban vagyok. Már csak pár hét és minden tökéletes lesz. Ennek örömére találtam ki valamit.

- Ébredj Iker.-lökdöstem meg. Az ágyamban alszik kiterülve. Tegnap este éjfél fele állított be. Panaszkodott egy kicsit nekem úgy mindenről. A csapatban uralkodó légkörről… Arról, hogy Saraval megint összevesztek(kérésemre… Hiszen megkértem, hogy próbálkozzon. Nem akarom magamhoz láncolni és hiú reményeket ébreszteni benne.) és a sajtó is kikezdte azért, mert még mindig nem kapott esélyt a szereplésre.

- Aludni akarok.-morogva fordult hasra és az összes takarót maga alá gyűrte.

- Kérlek. A kedvemért.-dőltem neki a hátának és a fülébe duruzsoltam.

- És miért nem te fekszel még le inkább egy kicsit?

- Mert dolgunk van. Most nekem van meglepetésem. Kérlek. Ne rontsd el.-hízelegtem még egy kicsit. Nagyot sóhajtva fordult a hátára és így a mellkasára dőltem.

- Mi a meglepetés?-túrt a hajamba.

- Ha elmondom nem meglepetés. És te se mondtad el, hogy hova viszel amikor Valenciában kötöttünk ki.-jutattam eszébe azt az esetett amikor a tengerparti házban kötöttünk ki és először feküdtünk le egymással.

- Most már nem kell Valenciába mennünk érte.-vigyorgott rám kajánul.

- Disznó!-ütöttem mellkason nevetve. Lehúzott magához és megcsókolt.- Amúgy azt szeretném, hogy menjünk haza Ausztriába.-motyogtam szégyellősen.

- Haza akarsz vinni? Onnan ahonnan jöttél?

- Igen. Ezt mondtam nem?-tártam szét a karjaimat.

- De. Pontosan ezt jelenti.-mosolyogva csókolt meg…

… Pár óra elteltével már Ausztriában voltam Iker társaságában. Azonnal igent mondott nekem. Tudjuk, hogy mind a kettőnknek szüksége van egy kis változásra. Jelenleg Innsbruckban is süt a nap, bár nincs olyan meleg, mint a spanyol fővárosban.

- Hova megyünk?-kérdezte Iker, miközben egyik kezével a táskáját húzta, míg másikkal a kezemet fogta. Felnéztem rá. Tudom, igazából most már tudom, hogy mennyire híres(nem csak az országában) megértem miért visel most is baseball sapkát és napszemüveget.

- Hozzám.-feleltem nemes egyszerűséggel. Annyira tudom, hogy ezt nem szabadna csinálnom, de nem érdekel. Haza hoztam ide és be fogom mutatni a barátaimnak. A családomnak.

- Van itt egy….?

- Kis házam. Pár éve költöztem el. Apa igaz segített benne, de ez csak az én kis zugom. Szeretem.

- Azért remélem Madriddal is ki vagy békülve.-mosolygott rám.

- Tudod jól, hogy igen.

Végre megérkeztünk. Lepakoltuk a cuccainkat és arra döntöttünk jobb ha túl esünk minden fajta bemutatáson. Először természetesen apához indultunk, de nem volt otthon. Felhívtam a kórházat, de közölték velem, hogy apám Bécsben van egy konferencián. Remek… Első dolog akkor hiába jöttem haza, de nem is találkozhatunk és még arra se tudok rákérdezni, hogy mit tud az anyámról… Bár valahol sejtem, hogy ha tudná azt, hogy anyám Madridban van nem erőlteti rám azt, hogy odamenjek és már hónapok óta ott éljek. Viszont van egy sejtésem ki tudja pontosan azt, hogy kire bukkanhattam a spanyol fővárosban. A nagyanyám. Most már teljesen nyilvánvaló a látogatásának eredeti oka. Miért akarta annyira azt, hogy haza jöjjek…

- Áruló…-horkantottam fel.

- Tessék?-szólalt meg Iker. Meglepte, hogy vezetés közben magamban beszélek.

- Csak gondolkoztam.

- Inkább az útra figyelj.

- Azt csinálom… Csak…

- Mi csak Lea?

- Azt hiszem a nagyanyám mindenről tud.

- Miről mindenről?-értetlenkedik a kapus, amit meg is értek. Össze-vissza beszélek.

- Arról, hogy az anyám Spanyolországban van. Nem véletlenül jelent meg.

- Ez nem biztos Lea.

- Ismerem a nagyanyámat Iker. Ez biztos.-jelentettem ki határozottan.- De nem mondta el.

- Ezt meg kell beszélnetek.-tette a kezét a combomra.

- Meg fogjuk. Elhiheted.-bólogattam komolyan. Megtámaszkodott az ajtónak és elkapta a kezemet. Kíváncsian figyeltem rá, miközben ő magához húzott. Ahogy közelebb húzott magához és derekamra csúsztatta az egyik kezét. A másikkal az állam alá nyúlt és megcsókolt.

- Most ne gondolkodj ezen jó?

- Jó.-dünnyögtem bólogatva.

- Megcsókolhatlak?

- Eddig sose kérdezted meg.-döntöttem oldalra a fejemet és hagytam, hogy megcsókoljon…

… Késő délután indultunk el Ikerrel a városba. Eddig pihentünk igazából és beszélgettünk. Annyira szeretem ezt az oldalát is. Igen fura erre gondolni. Így gondolni rá… De be kell vallanom, hogy ez már rég nem egyszerűen a szexről szól ez a kapcsolat. Együtt vagyunk…  Együtt járunk és azt hiszem valamilyen szinten együtt is élünk… De nem akarom kijelenteni, hogy mit érzek, mert félek mind ez viszonzatlan.

- Erről a valamiről ugrottál legelőször?-kérdezett rá Iker miközben már láttuk a város büszkeségének számító(számomra gyönyörű) sáncot.

- Nem. Az egy kicsit kisebb. Az iskolában mindenki síelt… én pedig akkor se akartam beállni a sorba… Ki akartam tűnni az emberek közül. Ezért rágtam addig apa fülét míg elvitt Villachban a sánchoz. Tudod régen ott éltünk, mert apa ott volt orvos.

- És elsőre sikerült az ugrásod?

- Dehogy.-legyintettem.- Két órát ültem a kiülőn. Mindenki engem figyelt. Féltem… Fáztam… Emlékszek még arra is, hogy a fogaim, hogyan koccantak össze. De leugrottam. A körülményekhez képest egész jól is sikerült.-nevettem el a végét.

- De mindennek meg lett az eredménye. Hiszen az olimpiára készülsz.

- Az azért túlzás, hogy készülök, hiszen még mindig a gyógytornára járok.-vontam meg a vállam.

- Heti egyszer.-emelte fel a kezét.- És már szinte rendesen tudod használni a lábadat.

- Ez igaz.-bólintottam. Beengedtem magunkat a hatalmas ajtón és ha jól sejtettem találkozzunk pár emberrel. Nem azért, hogy edzés lenne, csak egyszerűen ismerem a fiúkat. Ha túl sok minden jár a fejükben idejönnek kikapcsolódni. Láss csodát igazam is lett. Thomas és Gregor ácsorgott a napsütésben és beszélgettek.

- Sziasztok!-szólaltam meg, hogy észre vegyenek. Mind a ketten mosolyogva fordultak felém és első személy aki megölelt engem természetesen Thomas volt.

- Miért nem szóltál, hogy jössz?-motyogta a fülembe.

- Meglepetés.-mosolyogtam és elléptem tőle.- Fiúk bemutatom Iker Casillast. Iker beszeretném mutatni Thomast és Gregort. A legjobb barátaim.

A három férfi kezet fogott egymással és bemutatkoztak. Thomas talán kicsikét mogorva volt Ikerrel, de azt hiszem erről nem veszek tudomást. Nem mutathatom, hogy ez nekem nem tetszik. Beszélgetésbe kezdtünk. Mindenről. Kuncogtam az összes hülye viccen, amikor megpillantottam Gregor lábánál a négy kerekű kiskocsit. Ez a kis kocsi teljesen egyszerű. Négy kereke van egy masszív lapra rögzítve.

- Megpróbálod?-kérdezett rá a fiatalabbik társam.

- Nem tudom, hogy menne-e.-húztam el a számat.

- Ti miről beszéltek?-csodálkozott el Iker.

- Nem lényeges.-ráztam meg a fejem.

- Dehogy nem.-jelentette ki Gregor.- Az egyik bemelegítő gyakorlatunkhoz való ez a szerkezet. Ha ezt megbírja csinálni Lea akkor szinte gyógyultnak tekinthető.

- Próbáld meg.-tosszított rajtam picit Iker. Akarva akaratlanul Thomasra pillantottam aki szintén bólintott. Hárman egy ellen. Ők nyertek. Gombóccal a torkomban léptem a kocsihoz és vettem fel a pózt. Ugyan úgy ahogy a sáncon szoktuk elindulás után. A térdem fájt. Persze, hogy fáj, de megpróbálom. Thomas előttem állt, míg Gregor meglökte a kocsit. Gurultam, majd amikor tudtam, hogy ugorni kell megtettem. Thomas pedig határozottan elkapott és kinyomott a feje felé. Pár pillanatig tartott, míg én az ugrás pozíciójét vettem fel, majd ahogy letett a földre a tökéletes telemarkot. Persze ez élesben verseny közben 100-ból talán egyszer sikerül.

- Sikerült!-tereült el az arcomaon egy hatalmas vigyor.- Sikerült, sikerült.

- Igen.-bólintott Iker és megöleltem.- Ügyes vagy Kicsikém. Nagyon ügyes.-suttogta a hajamba.