9. rész

Legunalmasabb napjaimat élem meg azt hiszem… Pedig van pár nap a hátam mögött azt hiszem. Azóta minden megváltozott, hogy közöltem a feleségemmel, hogy el akarok válni. Természetesen úgy reagált, mint bármelyik nő… Összedobálta a lányunk és a saját cuccait és mire észbe kaptam elviharzott. Szerencsére a lányomat hetente láthatom. Ő az életem értelme. Érte bármit megadnék. Ez sosem fog megváltozni. Egyedül az, hogy most már az, hogy külön fogunk lakni. De bármikor láthatom és az apja lehetek. Csipogott a telefonom és kihalásztam a kanapé alól. Sms-t kaptam és legnagyobb meglepetésemre Lea-tól.

„Szia Morgim. Csak szólok most egy hétig benneteket foglak boldogítani…. Igen-igen. Ez azt jelenti, hogy haza megyek. Egy hét igaz, de veletek lehetek. Puszi: Lea :D„

Ez az egyetlen üzenet mosolyt csalt az arcomra. Baj? Nem tudom. De az biztos, hogy sokkal jobb vele. Ha mellettem van jobban érzem magam… már amennyire lehetséges…

… A sánc mellett ácsorgunk és csak hallgatjuk edzőnk szavait. Mint ha fel is fognék belőle bármit is. Már fáradt vagyok… Egy hétvégét kell még túl élnünk és utána jöhet a jól megérdemelt pihenés. Meg talán túlságosan is lefoglal az, hogy Lea itt lesz a városban. Végre láthatom. Beszélhetek vele. Megölelhetem és megnevettethetem a vicceimmel. Jó tudom ez túl sok mindent elárult. Vagy is…  Talán…  Mindegy… Tudom, hogy nem lenne szabad. Egyáltalán nem lenne szabad ezt éreznem… Bele szerettem… Vagy is még mindig nem vagyok benne biztos.

- Nézzétek ki jön ott.-mosolyodott el Wolfgang és mindannyian tettünk egy 360°-os fordulatot amerre ő nézett. Elmosolyodtam én is. De tényleg… Lea bicegett felénk mosolyogva. Már csak egy mankója van, de már sokkal, de sokkal jobban mozog, mint amikor legutoljára láttam őt. Gondolkodás nélkül indultam el a lány felé és öleltem meg köszönés helyett. Szerencsére ő ahogy szokta mindig visszaölelt. Bele szippantottam a hajába picit.

- De jó, hogy itt vagy.-motyogtam neki csendesen.

- Szia Morgi.-mosolygott rám ahogy elengedtem.- Hogy vagy?

- Most már jobban. Ahogy látom te is. Sokkal jobban tudsz…

- Igen. Sokkal jobban tudok járni. Gyógytornára járok. Igaz még nagyon az eleje, de érzem a hasznát és azt is, hogy megtudok gyógyulni.-fecsegte nekem. Régen láttam ezt a Leat. Az életerős, mosolygós Leat. Rámosolyogtam én is és homlokon pusziltam. A többiek még mindig csak álltak tőlünk pár méternyire és nem jöttek közelebb. Azt hiszem mindannyian szándékosan teszik ezt. Még Alexander is…

- Gyere. Menjünk oda a többiekhez.

- Rendben.-mosolygott rám és én a derekára csúsztattam óvatosan a kezemet és elindultunk a társaság felé. Mindenki mosolyogva köszöntötte a lányt. Örültek… Tényleg… Tudom, hogy ezzel Leat kimondottan boldoggá teszik. Ott maradtam a lány közelében.

- Este nem megyünk el kikapcsolódni?-kérdezett rá Gregor vigyorogva.

- Mire gondolsz?-kapott az alkalmon Lea és talán megszokásból húzódott hozzám. Nem szóltam semmit se, csak a derekára csúsztattam a kezemet.

- Csak egy sör.-vonta meg a vállát a legfiatalabb társam, mire Lea csak fintorgott.

- Nem szeretem a sört.

- Tudom. Te forralt bort kapsz, ahogy szoktuk.

- Benne vagyok.-vágta rá a lány azonnal.- Madridba csak az orvoshoz járok és bevásárolni. Begubóztam.

Pedig tudtam ez csak részben igaz. Van egy sejtésem, hogy vissza… Visszatért a kapushoz nem törődve a szabályokkal… Azt is tudom, hogy tudja milyen bajba sodorja a kapust és saját magát is… De be kell látnom valamit tud a spanyol, hiszen Lea mosolyog. Őszintén és boldogan mosolyog…

…Este a megbeszélt időben érkeztem meg a szokásos helyre. Csak intettem a csaposnak és a szokásos asztal felé sétáltam tovább. Tudom, hogy túl sok a szokásos jelző egy kocsmára vonatkozva, de mi így kapcsolódunk ki és senkit se zavar ez.

- Hali.-köszöntem a kabátomból kibújva.

- Szia.-mosolygott rám Lea.- Azt hittem el se jössz már.

- Csak Kristinával beszélgettem.-húztam el a számat miközben leültem mellé. Reflexből az ölembe húztam a lábát.- Jó így?

- Igen és köszönöm.-nyomott egy puszit az arcomra mosolyogva. Rámosolyogtam csak és közben megkaptam a korsó sörömet. Biccentettem a pincérnek és néma csendben hallgattam ahogy Gregor és Andreas ódákat regélnek az elmúlt heteinkról, hogy milyen is volt utazni, edzeni és szerepelni. Lea csak némán mosolygott rájuk miközben én egyszerűen a lábán pihentettem a kezemet.

- Biliárdozunk?-fordult egyszer csak felém a lány.

- Persze.-kapva kaptam az alkalmon, hogy kicsit kettesben lehetek vele. Az asztalhoz sétáltunk és játszani kezdtünk. De játék közben tudtunk beszélgetni is. Elmeséltem mindent a feleségem hozzá állásáról, hogy hirtelen pánik szerűen előjött a „mentsük meg a kapcsolatunkat” dologgal, de még pár hete nem akarta.

- Csak eszébe juthatott, hogy mindennek vége lesz.

- De hát én pont ezt akarom… Hogy vége legyen.-vontam meg a vállam miközben a következő lehetőséget próbáltam kilesni az asztalon a golyók közt.

- Megrémült. És mi lenne ha adnál neki még egy esélyt?

- Lea… Egyáltalán nem akarok még egy esélyt.-ráztam meg a fejem.- El fogunk válni és kész.

- Remélem boldog leszel.

- Én is.-mosolyogtam rá.- Te jössz.

- Kérdezhetek valamit?-pislogott rám a lány a gurítás után.

- Ezt meg se kellett volna kérdezned.

- Amikor Andreas velem volt a kórházban mondott valamit, amin azóta is sokat gondolkozok.

- Mit mondott?

- Hogy…

- Hogy?-csodálkoztam el.

- Azt mondta belém zúgtál. Ez… ez igaz?-csodálkozva pislogtam rá csak. Hogyan jöhetett rá… Hogyan jöhetett rá Andreas erre? És miért mondta el ezt pont Leanak? Hápogtam egy kicsit, majd csak megráztam a fejem.

- Tudod jól, hogy ez nem igaz. Andreas csak félre értett valamit.

- Biztos vagy benne?-pislogott rám hatalmas szemeivel. Nem vagyok valami jó pókerben, de most azt hiszem szükségem van egy nagy adag szerencsére, hogy elhitessem vele.

- Igen biztos Lea. Andreas csak félre értett valamit.

- Akkor jó.-mosolygott rám a lány és óvatos puszit nyomott az arcomra.- Fontos vagy nekem nagyon.

- Te is nekem.-feleltem csendesen. Megszólalt a mobilja és láttam a kijelzőn a kapus nevét és képét.

- Ezt fel kell vennem.-pislogott rám bocsánat kérően és én csak bólintottam. Amúgy is nekem is van egy elintézni valóm. Andreas hátra felé indult és én pedig azonnal utána. Mielőtt bement volna a mosdóba teljes erőmből meglöktem, ami váratlanul érte és megbotlott.

- Te meg mi a francot csinálsz?-lepődött meg amikor rájött, hogy én voltam az.

- Miket beszélsz te Leának?

- Miről beszéltem én neki?-értetlenkedett miközben talpra evickélt. Megigazította magán a ruháját és csak bámult rám.

- Minek… Minek mondtad el neki?-csattantam fel megint. Észleltem, hogy kinyílt a férfi mosdó ajtaja és a meglepett Wolfgang áll a küszöbön.

- Mi folyik itt?-szólalt meg higgadtan.

- Elgurult a gyógyszere.

- Minek mondtad el Leanak, hogy bele zúgtam?-mondtam  ki végül a szavakat.- Minek avatkozol bele? Meg honnan tudod?

- Thomas mindenki tudja.-vágott a szavamba Wolfgang.

- Mi?

- Mindenki tudja.-ismételte magát teljesen higgadtan. Jó… Jó… Mindenki tudja. De akkor az illetékes miért nem fogja fel? Miért nem veszi észre? Földbe gyökerezett lábbal álltam csak a placc közepén.

- Csak azért említettem meg Leanak, hogy kapcsoljon… Hogy igaz ez az egész, mert sejtettem…

- Mit sejtettél?-vicsorogtam.

- Hogy szerelmes vagy belé… És azt, hogy a kapus vissza fog táncolni az életébe.-mentegetőzött Andreas.

- Visszatáncolt. Szerinted mitől mosolyog így?-kérdeztem rá.

- Miért nem téríted észhez? Miért nem mondod el neki, hogy mit érzel?

- Mert… Mert barátként nem akarom elveszíteni.

- És ha szenvedni fog a kapus miatt?-szólalt meg Wolfgang.

- Akkor majd mellette leszek.-feleltem csendesen, hiszen jelenleg ez az egyetlen ötletem. Mellette maradni. Támogatni, és amikor a legnagyobb szüksége lesz rám… Mindent bevallani neki…