4. rész

Nem szólaltam meg csak beültem a fekete Audiba. Iker is beült a volán mögé és bekapcsolta a biztonsági övét.

- Ugye nem a kórházba viszel?-kérdeztem rá bizonytalanul.

- Nem. Nem a kórházba viszlek.

- Akkor hova?

- Legyen meglepetés…

- Nem szeretem a meglepetéseket.-ráztam meg a fejem.

- Látom rajtad.-nevetett fel.- Bízol bennem?

- Bízom. Van más választásom?-döntöttem oldalra a fejemet.

- Nincs más választásod.-jelentette ki.

Hatalmasat sóhajtottam és elindította a kocsit. Sokáig nem szólaltam meg. Csak bámultam az embereket, akik mellett elhajtottunk. De láttam kis fiút biciklizni… Nagypapát aki sétálgat... Szerelmes pár akik az utca sarkon találkoztak és forró csókot váltottak. Már a várost is elhagytuk amikor megszólaltam.

- Hova megyünk?

- Nem mindegy? Azt mondtad rám bízod magad.

- Csak kíváncsi vagyok.

- Én is… És mivel hosszú az út egyezzünk meg.

- Egyezzünk meg?-kérdeztem vissza. Kényelmesen elnyúltam az Audi bőrülésében.

- Egyezzünk… Kérdezek és te válaszolsz… Vagy fordítva.

- Ti spanyolok tényleg nagyon kíváncsi természetek vagytok.

- Te pedig olyan vagy mint egy jégcsap…-összeráncolt homlokkal bámultam rá. Tudta mentenie kell a menthetőt.- Külsőd kemény… De remélem találok valami mást is.

- Valami mást?-kérdeztem rá.

- Érzékeny lélek vagy szerintem. Csak kevesen értenek meg ugye?-kérdezett rá és én csak bólintottam. Ha tudná mennyire nem értenek meg?... És mennyit szenvedtem már az életem során. Egyetlen ember aki megért talán az Thomas… Ő az egyetlen.

- Tehát kérdezhetek?-zökkentett ki az elmélkedésemből.

- Igen.-egyeztem bele. Nem veszthetek semmit se.

- Annyit tudok, hogy Lea-nak hívnak és egy a dokink.

- És azt is tudod, hogy osztrák vagyok.-mosolyogtam rá.

- Igaz… Ez is igaz. Hogy kerültél Madridba?

- Apa hozott ide. Julio az egyik barátja és szerinte a legjobb orvos a kontinensen.-rántottam meg a vállam.

- És miért kellett orvoshoz jönnöd?

- Tudod Iker ez már két kérdés.-mutattam fel az ujjaimat jelezve, hogy második kérdésnél jár.

- Tudom… Te válaszolsz is rá?

- A munkám miatt…

- Munka?

- Síugró vagyok.-sóhajtottam fel.- Elméletileg most is az vagyok még.

- Még?-csodálkozott el. Meglepett, hogy nem a síugrós részen csodálkozott el.

- A sérülésem… Nem is biztos, hogy újra ugorhatok. A síugróknál ez igazából megszokott sérülés… Vannak akik visszatudnak térni, vannak akik nem.

- Te is vissza fogsz térni.

- Szeretnék… Minden vágyam.-sóhajtottam fel. Meglepetésemre a kezét a combomon heverő kezembe csúsztatta. Nem szólaltam meg csak összekulcsoltam az ujjaimat az övével. Elmosolyodtam, hiszen kellemes érzés fogott el.

- Tudod, hogy ezt nem is lehetne igazából.-motyogtam.

- Nem baj.-vonta meg a vállát.- És mi a legnagyobb célod?

- Világkupa győzelmek…. Olimpia győzelem…

- Olimpia az jövőre lesz ugye?-kérdezett rá, mire csak bólintottam.- Hosszú idő még az. Meg fogsz gyógyulni.

- Köszönöm a biztatást… Jól esik.-motyogtam mosolyogva és megsimogattam a kéz fejét az ujjaimmal.

- Ezt nem kell köszönnöd.

- Akár hova viszel… Azt hiszem szólnom kellene az öcsédnek, hogy nem érek rá ma este.

- Szólj neki.-bólintott.

- És te? A barátnőd…?-elfelejtettem, hogy is hívják a nőt. Annyi maradt meg, hogy nem igazán szimpatikus és terhes.

- Sara?

- Igen. Tényleg úgy hívják.-motyogtam a hajamba túrva a szabad kezemmel.

- Sara nincs Madridban.

- Ohh… Akkor én most olyan másodhegedűs vagyok?

- Dehogy.-rázta meg a fejét.

- Most én kérdezek?-tereltem el a témát.

- Igen.-bólintott a kapus.

- Akkor most te is parkoló pályán vagy? Mint én?-utaltam a sérülésére. Megemelte a kezét egy pillanatra és megmozgatta az ujjait.

- Igen. Most még igen. De szeretnék bekerülni a kezdőcsapatba újra.

- Ha a világ legjobbjai közé tartozol szerintem menni fog.

- Azért csinálom, mert szeretem.-vonta meg a vállát. Egész úton beszélgettünk, de leginkább csak a sportjainkról. Hogy ki miért kezdett el sportolni és miért pont ezt választotta. Nem zavart, hogy a keze a combomon pihen. Hiába akarnám letagadni… Élvezem egy olyan férfi társaságát akinek barátnője van… És gyereke lesz hamarosan. Az úton pötyögtem Unainak egy sms-t, hogy fontos dolgom akadt és így át kell tennünk a találkozót egy másik napra.

- Meddig megyünk még Iker?-nyújtóztam hatalmasat az ülésben.- Elgémberedett már minden tagom… és éhes vagyok.

- Fél óra. Bírd még ki.-nevette el magát.

- Lassan Afrikába kötünk ki ugye tudod? Hova viszel? Remélem Valenciánál megállunk.

- Tényleg Valenciába akarlak vinni így nem kell félned.-forgatta a szemeit.

- És a vacsora?-kérdeztem rá ártatlan boci szemekkel.

- Természetesen elviszlek vacsorázni is.

Nevettem rajta. Így ránézésre azt hiszem ő is élvezi a társaságomat. Vagy legalább is remélem, hogy nem képzelődök. Megszólalt a mobilom, de egyszerűen kinyomtam, hiszen az apám keresett… És biztos vagyok benne azért hív, hogy leszúrjon azért mert ma megléptem Julio elől.

- Ki volt az?

- Csak az apám. Ma nincs kedvem beszélni vele.-rántottam meg a vállam.

- És mit szeretnél vacsorázni ma?

- Igazából? Valami egészségtelent.

- Hamburger és sült krumpli?

- És nagy adag csoki öntetes fagyival.-bólogattam és tudtam melyik étterem láncra gondol.

- Ha szeretnéd.-nevetett fel.

- Nagyon szeretném.

- Hölgyem… Kérése számomra parancs.-tette ki az indexet és lefordult az autópályáról. Leparkolt a benzinkút melletti gyorsétterem mellett. Besétáltunk és leültem az asztalhoz. Iker ment el megvenni a kajáinkat. Kértem egy nagy adag hamburgert, sült krumplit, fagyit egy nagy kólával. Ma nem akartam az alakomra figyelni… Hiszen általában a tengeri malacok is többet esznek nálam. Figyeltem az embereket. Engem természetesen nem ismernek fel… Eddig talán a kapust se ismerték fel… Vagy csak illedelmesen úgy tesznek, mint ha nem ismernék fel.

- Meghoztam a kaját.-tette le elém a tálcát ami meg volt pakolva a kért dolgokkal.

- Köszönöm.-mosolyogtam rá hálásan.

- Lea már bocsi… De ilye apró nő, mint te… Hogy bír megenni ennyi szemetet?

- Egy: Te is ugyan ezt eszed… Kettő: Mindig éhezek. Keményen fognak minket.

- Kérdezhetek?-lepett meg, hogy nem a kaja témát feszegeti tovább. Bólintottam.- Család?

- Apa a családom és a csapattársaim. Anyám lelépett.

- Sajnálom.

- Jobb ez így.-vontam meg a vállam. Pár percig némán falatoztam tovább. Megint megszólalt a mobilom, de kinyomtam ismét.

- Mit szólnál hozzá ha készítenék rólad egy képet és feltöltenéd twiterre. Megnyugodnának a barátaid és apukád is, hogy jól vagy.

- Utána pedig egyszerűen kikapcsolom a telefonomat.-fejeztem be a gondolatait, miközben átnyújtottam neki az említett dolgot. A kapus bólintott és készített egy képet rólam, amin mosolygok. Végül tényleg feltöltöttem a képet a netre egy egyszerű smile kíséretében. Végül kikapcsoltam és eltettem a telefont.- Így ni.

- Flúgos lány.-kuncogott rajtam Iker, de csak megrántottam a vállam. Ilyen vagyok. Ha nincs kedvem úgy se beszélek senkivel.

Vacsora után még mindig tovább álltunk. Iker szerint már tényleg csak 20 percre voltunk a meglepetésétől. Mit ne mondjak? Szinte elrabolt a fővárosból… Most pedig itt vagyunk valahol Valencia környékén. Sose jártam még erre… És ki kell jelentenem jó a társaságom is. A kocsiban halkan duruzsolt a zene és Iker mosolyogva figyelte az utat. Pár pillanatig az arcát bámultam, majd megfogtam a csuklóját és magamhoz húztam. Gondosan a combomra helyeztem vissza a hatalmas férfi kezet. Ha eddig itt volt miért ne maradhatna itt továbbra is?

- Most mit mosolyogsz?-érdeklődtem csendesen.

- Csak úgy… Minden olyan kellemes.

- Minden?-kérdeztem rá újra.- Alig ismerlek.

- Már sokkal jobban, mint reggel óta.

- Ez igazából igaz.-kuncogtam.

Végre megérkeztünk azt hiszem. Iker lehúzódott az út szélére és ahogy leállította az autót megkerülte a kocsit. Gondoltam, hogy a mankóimat fogja átadni nekem, de tévedtem. Egyszerűen csak kezet nyújtott nekem és óvatosan betámogatott a házba… Pont úgy csinálta, mint ahogy az étteremnél tette.

- Iker hol vagyunk?

- Ez egy ház.

- Rájöttem.-dohogtam, miközben nem engedte, hogy megálljak és levegyem a lábamról a cipőmet. Azt hiszem a terasz felé tolt mind végig.- miért jöttünk ide?

- Madridban depressziós vagy és kiakartalak zökkenteni.

- Ennyire kiismertél?

- Igen.-mosolygott rám.- Nem vihetlek haza Ausztirába… De remélem itt is jól fogod érezni magad.

Meghallottam a tenger morajlását… És hatalmasat szippantottam a levegőből, amin érződött a sós víz fura illata… Vagy csak én érzem ezt. Ahogy körbe néztem először csak a sötétséget láttam… Majd megpillantottam a fekete égbolton a teliholdat. Valahogy ebben a pillanatban gyönyörűnek tartottam a látványt. Megtámaszkodtam a korlátban és örültem, hogy Iker is velem tartott. Megkapaszkodott mellettem úgy, hogy neki dőltem a mellkasának.

- Köszönöm.-suttogtam.

- Bármikor.-mosolygott rám.- De nem fázol?

- Picit… De nem zavar.

- Nem akarom, hogy megfázz.-fordított meg.

- Meddig maradhatunk itt?-kérdeztem rá csendesen.

- Holnap haza kell mennünk. El kell menned az orvoshoz.

- Majd… Ne rontsd el a hangulatot.-simogattam meg a borostás arcát.- Kérlek.

- Rendben.-bólintott komolyan és homlokon puszilt. Még mindig az arcán pihent a kezem. Annyira tudom, hogy nem kellene ezt tennem még se tudom megállni. Az arcáról a tarkójára csúsztattam a kezemet és lehúztam magamhoz. Annyira tudtam pipiskedni, hogy megcsókoljam. Nem teperhetem le azonnal… Amúgy is… Ha ellök magától nézhetek… Eszmélnem kellett, hogy nem teszi meg… Még is abban a pillanatban kapcsoltam… Elléptem tőle.

- Sajnálom. Elment az eszem.-motyogtam zavaromban. Tényleg. Nem tudtam másra fogni, hogy egy pillanatra zárlatos lett minden a fejemben. Iker elkapta a kezemet és visszahúzott magához. Szólnom kellett volna valamit, de egyszerűen nem ment. Az ajkaimra tapadt és szenvedélyesen csókolni kezdett… Nem hiszem, hogy gondolni akar a következményekre… És ebben a pillanatban én sem. Lassan tolt az ajtó felé. Teljes mértékben akartam azt a helyzetet ami ezek után alakulni fog. A hálóban neki tolt a falnak és lassan vetkőztetett le. Határozott… Szenvedélyes és ebben a pillanatban engem akar… Csak is engem…