23. rész

                           

Elérkezett a nap, hogy haza kell mennem Ausztriába. Jelen esetben szívesen maradnék még a spanyol fővárosban, de mennem , hiszen fontos dolgokról maradhatnék le. A szél csatornás gyakorlat nagyon is fontos. Így tökéletesíthetem a tartásomat a levegőben. Minél tökéletesebb a tartásom annál nagyobb lehet egy ugrás. Nagyot sóhajtva szálltam ki a taxiból a Real Madrid edzőközpontjánál és szerintem a biztonsági őr még emlékezett rám amikor Iker vendégeként érkeztem ide, hiszen szólás nélkül beengedett az ajtón. Az öltöző felé indultam el, hiszen el akarok búcsúzni az öcsémtől, hogy tudja már nem talál Madridban amikor haza ér.

Az öltöző ajtaján kopogtam, majd be is nyitottam. Nem hallottam semmi hangot így nem is várakoztam. Lassan lépkedtem be az öltözőbe és először Sergiot és Ikert pillantottam meg. A kapus megdermedt, de én csal elmosolyodtam halványan. Nem mertem jobban hiszen féltem, hogy bárki is megláthatja. Pedig még takarásba voltam.

- Szia.-suttogtam neki csendesen. Sergio csak mosolygott a kapus mögött, mire nagy levegőt vettem és kiléptem a többiek elé.- Sziasztok! Jesé beszélhetnénk?-motyogtam mire ő csak bólintott és félmeztelenül sétált ki az öltözőből.

- Baj van?-kérdezett rá homlokát ráncolva.

- Csak elszeretnék köszönni. Haza megyek.

- Már?-bigyesztette le az ajkait.

- Muszáj.-mosolyodtam el közben.- Nekem is edzenem kell. Mindjárt itt a szezon kezdett.

- Valamikor eljössz hozzám? Vagy elmehetek?

- Bármikor.-öleltem meg. Lépteket hallottam és Ikert pillantottam meg. Jesé is hátra nézett majd kaptam két puszit és magunkra hagyott minket. Kapus megfogta a kezemet és magával húzott egy még élettelenebb folyosóra. Neki dőltem a falnak miközben megsimogatta az arcomat.

- Baj van?

- Nem. Csak haza kell mennem.-mosolyogtam rá.

- Biztosan nincs semmi baj?-lépett közelebb hozzám és megsimogatta az arcomat újra. Éreztem, hogy elpirulok.

- Fontos edzésem lesz így haza kell mennem.-hunytam le a szemeimet, miközben közelebb hajolt hozzám. Hatalmasat szippantottam először a jól ismert illatából, ami a mai napig megrészegít. Önkéntelenül öleltem át a derekát és húztam magamhoz. Ajkai éppen súrolták a bőrömet majd megcsókolt. Mosolyogva csókoltam vissza azonnal. Átkaroltam a nyakát miközben pipiskedni kezdtem.

- Ne menj el kérlek.-suttogta.

- Muszáj.-dünnyögtem miközben a homlokát az enyémnek támasztotta.

- Pedig még csak most jöttél… és alig láttalak.

- Ígérem ahogy időm lesz eljövök Madridba.

- És elmehetek én is hozzád.-motyogta.

- Igen.-biccentettem és megcsókoltam újra.- Ha eljössz megbeszélünk mindent. Mindent jó?

- Megbeszélünk mindent.-helyeselt és újra az ajkaimra tapadt. Addig csókoltuk egymást amíg hangokat nem hallottunk. A többiek elindultak kifelé a pályára.

- Menj. El fogsz késni.-nevettem fel. Megcsókolt újra.- Iker… Menj már.-toltam el nevetve magamtól. Csak mosolyogva intett nekem és elsétált. Hatalmasat sóhajtottam. Haza kell mennem…

***

Ahogy haza érkeztem Ausztriába nagyi azonnal hívott, hogy jelenésem van este egy vacsorára ahol ott lesz az egész család. Tehát ő és apa. Nem volt esélyem ellenkezni. Még akkor se ha akartam volna. Ez amolyan kötelező családi dolog. Bár jelenleg szívesebben lennék egyedül és készülődnék a gyakorlásra. Gondosan készültem el, hogy minél tovább húzzam az időt… Nagyihoz érve kopogtam az ajtón és vártam. Kis időt talán tényleg kibírok…Vacsora és mehetek haza.

- Gyere Szívecském!-nyitott ajtót nagyi és azonnal be is terelt. Letettem a kabátomat és a táskámat. Apa már a nappaliba várt rám. Adtam neki is két puszit, majd hagytam, hogy sodródjak az események. Nagyi már rögtön a konyhába terelt minket ahol csodás vacsorát tálalt elénk. Persze megkaptam a szokásos Milyen keveset eszel… Miért nem szedsz még többet? Nem ízlik a főztöm?-mondatokat. Persze sose fogja fel, hogy vigyáznom kell az alakomra, hiszen a síugráshoz tökéletes testre van szükségem. Hiszen már pár plusz dekát megérzek magamon nem megy olyan jól.

- Találkoztam az anyámmal.-nyögtem be egyszer csak miközben a salátát piszkáltam. Eddig is nyomta a lelkemet, de most valahogy még jobban.- És az öcsémmel is.

Mind a ketten egy pillanatra megfagytak és letették a kezükből az evőeszközt. Hasonlóan tettem én is, de még mindig csak a tányéromat bámultam. Sejtettem, hogy ilyen reakciót váltok ki a családomból.

- Mit mondtál?-kérdezett rá apa.

- Mielőtt haza jöttem legelőször Madridból találkoztam vele.-sóhajtottam fel.-Ahogy elhagyott téged… Minket… Spanyolországba ment… Született egy gyereke… Jesé Rodriguez, aki a Real Madrid egyik tehetséges játékosa.

- Ezért nem akartam, hogy Madridba vidd.-szólalt meg a nagyanyám.

- Te tudtál róla?-kérdezett rá apa.

- Csak arról, hogy Spanyolországba ment.

- Véletlen volt, hogy találkoztam vele… De nem is akarok vele beszélni… Pár hete járt itt is, de elküldtem.-ráztam meg a fejem.- Viszont az öcsémmel tartom a kapcsolatot. Most is nála voltam, mert Alexander szerint kicsikét ki kellett szakadnom innen. Háromszor estem el egy héten.-bukott ki belőlem minden őszintén, hiszen az elmúlt időszakba nem nagyon beszéltem velük. Kerültem őket, hiszen még én se tudtam feldolgozni teljesen ezeket a dolgokat. Az anyám létezését… A bukásaimat… Apa felpattant az asztaltól és köszönés nélkül rohant el…

***

Néma csendben öltözködök miközben körülöttem a fiúk nevetgélnek… Egymást ugratják, de nincs kedvem most bekapcsolódni. A hajamat összefogtam szorosan a tükör előtt állva, amikor Wolfgang hozzám lépett.

- Jól vagy Lea?-kérdezte halkan hiszen csak én hallottam meg tényleg.

- Persze. Csak kicsikét fáradt vagyok. A repülés, tegnap este volt még egy elég kínos családi vacsorám is.-fintorogtam.

- A kínos családi vacsorák sose jók.

- Közöltem apával, hogy találkoztam anyámmal Madridba.-vontam meg a vállam és leültem, hogy becsatoljam a csizmámat rendesen. Wolfgang mellém ült és a szavaimat dolgozta fel.

- Ez biztos?

- Persze. Beszéltem is vele… Van egy öcsém is.-vontam meg a vállam.- Aki focista.

- Focista öcséd?

- A Real Madrid focistája.

- Wáó…

- Én is meglepődtem az tuti.-mosolyodtam el.

- Amúgy rendben vagy?

- Igen. Azt hiszem igen.-bólintottam. Megpuszilta az arcomat mire én még mindig csak mosolyogtam rá. Jó elbeszélgetni vele általában, hiszen olyan mint egy báty. Magamra hagyott miközben előszedtem a sisakomat és a szemüvegemet.

- Lea…-szólalt meg mögöttem Thomas. Ahogy megfordultam pontosan előttem állt. Neki ütköztem a mellkasának.

- Thomas…-suttogtam. A homlokát ráncolva bámult rám majd óvatosan kinyújtotta felém a kezét és megérintette az arcomat. Óvatosan, mint ha félne tőlem, de nem húztam el a fejemet. Csak figyeltem az arcát, miközben gyengéden végig húzta az ujjait az ajkaimon. Lehajolt hozzám és megcsókolt. Meglepett  a tettével, de egyszerűen rájöttem ezt nem tehetem… Most nem… Hiszen Madridban Ikerrel voltam. A csók közben a mellkasára tettem a kezemet és eltoltam magamtól.

- Thomas… Nem ezért vagyunk itt.

- Lea.-motyogta elhúzva a száját.

- A szélcsatornás teszt fontosabb.-suttogtam és a kezem még mindig a mellkasán pihent. Felsóhajtott hangosan.

- Tudom nem erről van szó… De erről még beszélünk.-jelentette ki és magamra hagyott.

- Fene vigye el!-fakadtam ki hangosan, mert azt hittem egyedül vagyok az öltözőben, de eléggé meglepődtem amikor Andreas tátott szájjal bámult rám a széken ülve egy papír lappal a kezében.

- Nem láttam semmit.-rázta meg a fejét azonnal.

- Hiszi a fene.-roskadtam le a székre én is. Amúgy is utolsók közt kerülök sorra így nem is értem miért siettem ennyire az öltözködéssel. Andreas a papírt még mindig maga elé tartva bámult engem.

- Az egyik csapattársunk ledugta a nyelvét a torkodon.-szólalt meg végül nagy bölcsen.

- Ezzel nem mondtál újat.-ráztam meg a fejemet majd neki dőltem a falnak. Először pár pillanatig lehunytam a szememet és felsóhajtottam. Éreztem, hogy folyamatosan engem bámul.

 - Ledugtad a nyelvedet…-kezdte volna el előröl a szövegét, de ráförmedtem. Muszáj volt.

- Andreas csendbe maradnál picit? Gondolkoznom kellene.

- Mindenki tudja, hogy összejöttetek Thomas-szal.-felelte teljesen egyszerűen.

- Andreas.-dohogtam. Ők sokkal többet tudnak, mint én magam. Érdekes, hogy az egész csapat tájékozottabb a magánéletünket illetve mint mi magunk.

- Úgy hívnak.-szemeit forgatta csak.

- Nem jöttünk össze.

- A magyarországi szoba biztosan tudna mesélni.-trillázta.

- Andreas...-Miért gondol minden pasi első sorban a szexre? Igen lefeküdtünk Magyaroszágon… És igen jó volt, de most ez nem tartozik ide.

- Miért hagyod, hogy a kapus az ujja köré csavarjon?-tette fel csendesen a kérdést amin meg is lepődtem.

- Szerelmes vagyok.

Kinevetett a csapattársam hangosan és teljesen spontán. Bosszúból hozzá vágtam a kesztyűmet. Valahogy el kellett hallgattatnom, hogy ne nevessen rajtam tovább.

- Tudod, hogy ezért lecsukhatlak.-emelte fel fenyegetően a kezeit, majd visszadobta a tulajdonomat.

- Bocs Rendőr bácsi. De nem félek tőled.

- Nem kellene a kapus után teperned.-vágta rá erősködve.

- Nem teperek utána.-jelentettem ki.

- Dehogy nem. Vagy fordítva. Akkor pedig nem kellene engedned.

- Miért okoskodsz?-húztam fel a szemöldökömet.

- Mert igazam van?-tette felártatlanul a kérdést.

- Szállj le a magánéletemről, én se faggatlak mi van otthon.

- Kérdezhetsz válaszolok.-vonta meg a vállát.- Nem fogok. Enged el a focistát és élj a valóságnak. Itt van Thomas. Elvált. Nincs zavaró tényező.

- Ez nem így működik.

- Lea, csak egy percig láss, ne csak nézz.

Fejemet csóválva néztem a társamra majd felnyögtem. A homlokomra tettem a kezeimet és a padlót bámultam. Mint ha bármi megoldást tudnék onnan szerezni.

- Megcsókoltad te is.-kotyogta Andreas.

- Tudom, hogy megcsókoltam.-motyogtam.

- Ez jelent valamit.

- Csak megcsókoltam.

- Nem szoktál mindenkit lekapni. Bár szerintem lenne olyan aki örülne neki. Megkérdezzük Michaelt?-utalt a szőke csapattársunkra, aki éppen belépett az ajtón.

- Mi van velem?-kérdezett rá Michael mosolyogva.

- Szeretnéd, hogy Lea csak úgy lekapjon? Tudod mint ahogy az előbb Thomast.

- Nem ellenkeznék az tuti.-nevetett fel.- Miért? Amúgy tényleg csókolóztak?

- Aha.

- Hagyd ezt abba.-szóltam a fekete hajú barátomra.

- Fiatal vagy Lea. Nem várhatsz örökre az elérhetetlen focistára.-rázta meg a fejét komolyan.- Távol van tőled… És családja van amibe nem tartozol bele.

- Szerelmes vagyok belé Andreas. Nagyon is szerelmes. Ez ellen nem tudok semmit se tenni.

- De! Ha nem mész Madridba. Vagy legalább is  elkerülöd Casillast nagy ívben.

Csak megcsóváltam a fejem. Nem értik… Nem is fogják megérteni, hogy mit érzek.

22. rész

Alig hiszem el amit láttam. Leaval találtam magam szemben egy teljesen hétköznapi bevásárlás végén a bevásárló központ ajtajában. Mit mondjak? Erre tényleg nem számítottam… De láttam őt… Azt nem mondom, hogy kedvesen fogadott… Inkább annyira semlegesen… Azonban legalább nem vágott pofon… Bár tudom, hogy Saraval a hátam mögött az elég kockázatos lett volna. Hazafelé vezető úton nem sokat beszélgettünk. Vagy is a menyasszonyom fecsegett, de egyetlen szavát se fogtam fel. Szerencsére… Nem tudtam rá figyelni és ez a következő órákban sem.

Késő este van és elkezdett szakadni az eső, miközben Sara elvonult aludni. Gondoltam egyet és felkaptam a kocsi kulcsot. Azt hiszem most vagy soha… Megpróbálok beszélni Leaval. Látni akarom őt. Szerencsére ismertem az utat Jesé házához. Próbáltam addig is összeszedni a gondolataimat, hogy valami magyarázatott adjak neki… Bocsánatot kérni.

Hatalmasat sóhajtottam és kiszálltam a kocsiból. Már majd nem kopogtam az ajtón amikor az kinyílt előttem és Lea állt előttem.

- Iker…-csodálkozott el.- Szóljak Jesének?

- Veled akarok beszélni.-jelentettem ki csendesen.

- És mi van ha én nem?-csukta be maga mögött az ajtót. Elindult az esőben, bár előtte kinyitotta az esernyőjét. Roham léptekkel indultam el utána és kaptam el óvatosan a könyökét.

- Könyörgök Lea.-nyögtem ki ahogy megtorpant és felém fordult.

- Kapsz 10 percet.-egyezett bele. A kocsihoz sétáltunk és tudtam addig kell összeszednem minden gondolatomat.

***

Nem tudom… Nem tudom miért mentem bele. Miért adtam be a derekamat Ikernek? De ahogy rám nézett egyszerűen meglágyult a szívem. Néma csendben ültem be a kocsiba és kapcsoltam be a biztonsági övemet. Iker szólás nélkül elindította a kocsit. Percek teltek el némaságban, hiszem arra vártam, hogy megszólaljon. Mondjon valamit. De egészen addig kellett erre várnom, míg kiértünk az autópályára.

- Hova megyünk Iker?-tettem fel csendesen a kérdést.

- Nem tudom.-felelte teljesen egyszerűen.

- Ohhh… Ez remek.-nyögtem ki nehezen. Nem tudtam mi mást mondhattam volna. Újra kibámultam az ablakon, de nem láttam semmi mást csak a sötétséget és néha-néha lecsapó villámokat.

- Sajnálom.-szólalt meg Iker. Döbbenten pislogtam rá, majd csak megráztam a fejemet.

- Azt hiszen nem kell.-bukott ki belőlem az őszinte megnyilvánulás. Hiszen ez így van.- Helyesen cselekedtél. Sara a menyasszonyod.

- Akkor se cselekedtem helyesen.-rázta meg a fejét maga elé bámulva.

- De… Ez volt a leghelyesebb.-erősködtem.- Kis babátok lesz. Tudom, hogy hisztizve vonultam el, de ezt kellett tennem. El kellett mennem, hogy ne zavarjalak újra össze. Hogy tud hogyan kell helyesen cselekedned.

- Csak tudod még mindig te jársz a fejemben.

- Iker…-sóhajtottam fel. Óvatosan megfogta a kezemet és én nem húztam el. Örültem, hogy fogja a kezemet. Kellemes érzés.

- Hiányzol. Nagyon hiányzol nekem.

- Nekem is.-nyögtem ki. Most először mondtam ki hangosan. Nagyon hiányzik nekem. Hogy megöleljen… Rám mosolyogjon. Nem engedtük el egymás kezét. Óvatosan megcirógattam a bőrét.

- Nem akarlak elveszíteni.

- Iker ez nem így működik. Tudod jól. Túl sokat veszíthetünk.-ráztam meg a fejem. Egyszerűen tudom, hogy túl sokat veszíthet. De leginkább ő. Egy családot.

- Most ne beszéljünk erről. Majd kialakítjuk.

- Kialakítjuk?-csodálkoztam el. Nem gondoltam az elmúlt percekben arra, hogy mi valamit közösen kitalálhatunk, de most valahogy a szavai reményt keltettek a szavai a lelkemben.

- Hiányzol.-vallottam be csendesen.- Nagyon.

- Te is nekem… Ma ahogy megláttalak a boltban, rájöttem igazán, hogy mennyire.

Mind ketten az ablakon bámultunk ki. Az eső egyenletesen verte a kocsi ablakát és távolról még ugyan úgy villámlott. Egymás kezét szorongattuk néma csendben.

- De milyen kicsi a világ ugye?-utaltam az utolsó kijelentésére, mire ő csak felnevetett. Vele együtt én is. Gondoltam egyet és kikapcsoltam a biztonsági övemet. Lerúgtam magamról a cipőmet és óvatosan átmásztam a sebváltó és a kézi fék felett. Így sikerült nemes egyszerűséggel Iker ölébe ülnöm. Először meglepődött rajtam, de átkarolta a derekamat, én pedig a nyakát. Homlokomat az övének támasztottam és hatalmasat sóhajtottam, miközben megsimogatta az arcomat.

- Nem tudom minek köszönhetem, hogy itt vagy Madridban, de köszönöm.-motyogta.

- Egy héten háromszor fogtam padlót az edzésen így Alexander elküldött ide, hogy kiszellőztessem a fejemet és megvizsgáltassam magam az orvossal.-meséltem el neki.

- Háromszor fogtál padlót?-ráncolta a homlokát.

- Igen. Bár pár horzsolással és zúzódással megúsztam az esetett.-ráztam meg a fejemet, miközben óvatosan a hajamba túrt. Láttam rajta, hogy picikét meglepődik rajta, hogy mennyivel rövidebb a hajam.- Ahogy szakítottunk… A változásra szavaztam.

- Tetszik. Fura, de tetszik.

Elnevettem magam és megcsókoltam…

…Hat órát mutathatott az óra amikor kiszálltam Iker kocsijából és a cipőmmel a kezemben osontam be az ajtón. Még mindig az éjszakán gondolkoztam… Ikerrel voltam… Beszélgettünk… Csókolóztunk és tudom csak azért szakadtunk el egymástól, mert kivilágosodott… Tudom, hogy ha újra kezdjük ezt… Mert igen… Szinte mérget vennék rá, hogy újra fogjuk. Bár még ez nem biztos, hiszen időt kértem… Higgadtan kell megpróbálnom gondolkozni, de fogalmam sincs, hogy miért. Kibújtam a kardigánomból és magam elé bámulva próbáltam felakasztani a fogasra.

- Merre jártál?-szólt rám Jesé és kiesett a kezemből a ruhadarab.

- Jesé… A szívbajt hozod rám.

- Hol jártál Lea? Aggódtam… Hiába hívtalak nem vetted fel.

- A töltőn hagytam a mobilomat.-ráztam meg a fejemet. Picit talán mulatságosnak tűnik, hogy az öcsém jelen pillanatban úgy viselkedik, mint valami báty… Mint ha valami tizenéves fruska lennék aki kimaradt egész éjszaka….

- Felhívhattál volna…

- Ikerrel voltam.-nyögtem be, pedig ezt meg akartam tartani magamnak. Az öcsém egy pillanatra ledermedt, majd láttam rajta ahogy próbálja feldolgozni a kapott információkat.

- Ohh…-nyögte ki végül és mosoly terült el az arcán. Összeráncolt homlokkal pislogtam rá, hiszen egy pillanat alatt megenyhült. Semmi harag vagy leszidás.- Menj pihenj le nyugodtan….

…Túl estem minden vizsgálaton. Szó szerint minden féle vizsgálaton, hiszen röntgentől kezdve, terhelésen is átestem. Most csak várok az eredményekre. A folyosón ücsörgök a lábaimmal dobolok. Unatkozok… Körbe néztem és elfogott egy nosztalgikus hangulat. Itt találkoztam Ikerrel. Először… Csipogott a telefonom.

„Hogy vagy Lea? Meddig tart a száműzetésed?”-Gregor küldött nekem sms-t. Elmosolyodtam. Valaki legalább gondol rám otthonról.

„Nem száműzetésben vagyok. Csak orvosnál és kicsikét pihenni akarok”

„Mikor jössz haza?”

„Szerintem két-három nap múlva. Hamar edzésbe akarok állni újra.”

„Szuper. Mert akkor nem fogsz lemaradni a szélcsatornás tesztről. :P”

„Semmiért se hagynám ki :D”

„Pihenj még Lea és nagyon várunk haza. Mindenki.”

„Szeretlek benneteket.”-pötyögtem be az utolsó üzenetet.

21. rész

2013. Szeptember

A szívem kalapál és egy hatalmas sóhajt passzíroztam ki a tüdőmből. Erősen kapaszkodtam a kiülő lécébe. Kettőt rúgóztam majd egyszerűen ellöktem magam… Már lefelé csúsztam az asztal felé és próbáltam a legtökéletesebb elugrásra időzíteni. Az asztalhoz érve elrugaszkodtam és már a repülésre kellett figyelnem. A testemet a megfelelő pozícióban tartottam és nagyon gyorsan közeledett a zöld mű fű. Talaj fogás után próbáltam a legprecízebb módon tartani a telemárkot, de meglepődtem amikor a lábaim önálló életre keltek. Erősen csapódtam a földnek és gurultam addig amíg a műanyag palánk fel fogott.

- Francba! Francba! Francba!-káromkodtam hangosan, miközben a sisakom pántját egyenesen letéptem. Dühösen pattantam fel és indultam el a léceim felé amik a bukás során hagytam el, hiszen a kötés automatikusan elengedte megakadályozva, hogy nagyobb sérülést szenvedjek. Kezemben a lécekkel döcögtem a kijárat felé ahol Andreas aggódva figyelt rám.

- Ne szólj hozzám.-sziszegtem. Hibáztam, de talán az bosszantott legjobban, hogy a héten már harmadjára estem el edzés közben. Az öltözőbe vágtattam és falhoz csaptam a sisakot ami hangosan csattant a járó lapon. Ledobtam a kesztyűmet és leroskadtam a padra. Mi van velem? Miért nem tudok a munkámra figyelni? Torkomban egy hatalmas gombóc költözött és a szemeimet törölgettem. Nem fogok sírni. Nem engedhetem meg magamnak még ezt is. Pár perc múlva nyílt ki az öltöző ajtaja és Alexander lépett be rajta. Szó nélkül ült le velem szembe és nyúlt az állam alá. Megemelte a fejemet és alaposan végig mustrált.

- Azt hiszem nincs agyrázkódásom.-motyogtam és elfordítottam a fejemet és a padlót bámultam.- Nagyon sajnálom. Kikerülök a csapatból?

- Miért tennélek ki?-értetlenkedett és azt hiszem teljesen jogosan.

- Mert szarul szerepelek. Szégyent hozok rátok.

- Ez butaság.-rázta meg a fejét.- Csak most itt gondjaid vannak.-mutatott a fejemre. Bután végig simítottam a hajamon és azon gondolkoztam mire utalhat azzal, hogy a fejemben vannak gondjaim.- Össze vagy zavarodva…

- Ez nem igaz.-ráztam meg a fejem határozottan.- Jól akarok szerepelni. Edzeni akarok.

- Lea… Az edzőteremben tényleg jól teljesítesz… Talán te szerepelsz a legjobban a teremben… De rájöhettél… Aki egy héten háromszor bukik edzés közben… akkor rájöhetnél, hogy gondok vannak. Nagyon-nagyon-nagyon nagy baj.

- Mire akarsz kilyukadni Alexander?-ráncoltam össze a homlokomat.

- Arra, hogy….

- Mire?

- Hogy pár hétre elmenj Madridba. Thomastól tudom, hogy a családod egy része ott él. Menj. Látogasd meg őket. Kapcsolódj ki. Szeretném, hogy itt.-mutatott a fejememre.- Szeretném, hogy mindent rendbe rakj… Emellett szeretném, hogy kivizsgáltasd magad az orvosoddal, hogy a lábaddal minden rendben-e a mostani hét után is.

- Nem sérült semmim… Maximum az önérzetem.-fintorogtam.

- Csak tudni akarom, hogy minden rendben. Tudom, hogy ez a pár nap rendbe fog tenni.

…Pár nap múlva már Madridban voltam. Haragudtam mindenkire és mindenre azért, mert ide kellett jönnöm. A kabátomat morogva húztam össze magamon pedig sokkal melegebb van, mint amihez szoktam. Órákat sétáltam a városba és azon gondolkoztam, hogy mihez kezdjek. Már nincs lakásom és ha lenne se mennék oda. Közel Iker szüleihez… Közel Ikerhez. Leroskadtam egy padra és elővettem a mobilomat. Kikerestem az öcsém telefon számát. Sose gondoltam, hogy szükségem lesz rá. Hallgattam a telefon csengését. Hosszasan… Már majd nem úgy döntöttem, hogy megszakítom a hívást amikor szinte bele ordított valaki lihegve.

- Igen?

- Szia Jesé… Lea vagyok… Lea Roderich.-motyogtam.

- Lea.-hallottam a hangján, hogy őszintén meglepődött.- Hogy vagy?

- Segítséget és szívességet szeretnék kérni.

- Mond nyugodtan.

- Pár napig… Segítenél nekem szállást találni. Az edzőm ideküldött és már nem tudok oda menni ahol laktam. Szálódába pedig nem szeretnék menni.

- A reptéren vagy még?-kérdezett rá azonnal.

- Nem… Egy padon ücsörgök a városban.

- Elég sok pad van a városban.-nevetett rajtam. Körbe néztem és az első címet lediktáltam neki amit megláttam. 10 percet ígért… ténylegesen 10 percet és már leparkolt az útszélén egy sötét kék Audi, amiből kipattant az öcsém. Kaptam először két puszit tőle, a táskámat pedig bevágta a csomagtartóba.

- Hova vigyelek?

- Nem tudom…-ráztam meg a fejemet.

Egész nap csak kocsikáztunk… Könnyebb volt úgy dumálni a testvéremmel, hogy mind a ketten más felé figyeltünk. Ő az útra én pedig az embereket. Egyszerűen kibukott belőlem minden. Meséltem neki a gyerekkoromról, hogy miért is kerültem egyáltalán Madridba… Beszéltem neki Ikerről, Thomasról és azt is, hogy sajnálom ahogy vele viselkedtem. Ő tényleg nem érdemelte meg.

- Nálam alszol jó? Holnap is kitalálunk valami programot, hogy tényleg kikapcsolódj.-mosolygott rám kedvesen.

- Koncentrálj a csapatra jó? Nem akarom, hogy felforduljon az életed miattam.

- A testvérem vagy aki bajban van.

- Magamnak köszönhetem. Minden bajt csak magamnak köszönhetek.-ráztam meg a fejem.

- Tudom… Elég sok bajt okoztam már én is.-szólalt meg csendesen miközben sávot váltott szabályosan az autópályán.

- Te? Nem tűnsz egy olyan embernek aki bajt okoz.

- Van egy gyerekem Lea.-vágta rá csendesen.

- Tessék?

- Van egy fiam. Jesé Jr… Más fél éves.

- Erről miért nem olvastam?-kérdeztem rá csendesen, mire ő összeráncolt homlokkal bámult rám.- Google… Tudod jó barát. Kicsikét utánad olvastam.

- Nagyon-nagyon-nagyon kevesen tudják, hogy van egy fiam… De így a jobb azt hiszem. A sajtó nem bánthatja őt és az anyját.

- Ez igaz… szoktad látogatni?... Már mint a fiadat?

- Igen.-bólintott.- Amúgy nem csak te olvastad a Google-t.

- Utánam olvastál?

- Már akkor, amikor „csak” Iker barátnője voltál.-a kijelentés hallatán csak hatalmasat sóhajtottam.- Tehetséges síugró vagy akinek esélye lehet egy jó szereplésre az Olimpián.

- Ez azért erős túlzás.-nevettem el magam.

- Fogadjunk?

- Inkább ne.-ráztam meg a fejem…

…Másnap kilenc óra fele riadtam fel a kanapén. Ott aludtam el pedig csak egy pillanatra feküdtem le. Nehezen moccantam meg, hiszen be kell vallanom, hogy a heti három bukás nem igen tett jót a testemnek se. Minden izmom görcsben áll… és van jó pár zúzódásom. Végül felültem a kanapén és csak álmos szemekkel néztem körbe. Sehol se látom az öcsémet. Azonban találtam egy levelet az asztalon.

„Lea.

El kellett mennem edzésre, de délután csinálhatunk közös programot.

Pihenj nyugodtan és kaját találsz a frigóban.

Jesé”

Örültem, hogy egyáltalán nem csinált hülyeséget. Nem hagyta ki az edzését és nem keveredik bajba. Először is megkerestem a fürdőt majd egy gyors zuhanyzás után felöltöztem. A hatalmas fürdőszobai tükörben néztem végig magamon és az aktuális sérüléseimmel. Természetesen elég csúnyák ezek a zúzódások, de még mindig jobban elviselem, mint ha a télen tettem volna meg ugyan ezt. Ha télen esik el az ember az ugrása közben akkor a jeges talaj elég csúnya sérüléseket tud okozni az embernek… Példa rá a térd sérülésem amit legutóbbi télen szedtem össze.

Mire Jesé haza ért kicsit pakolásztam a lakásban és beszéltem az orvosommal is, hiszen Alexander arra kért, hogy szezon előtt utoljára vizsgáltassam ki magam teljesen, hogy tudjuk nincs baj.

- Ugye tudod, hogy üres a hűtőd.-pillogtam rá.

- Szia neked is.-nevetett fel.

- Ebédet akartam főzni neked.

- Elmehetünk vásárolni és majd utána főzhetsz nekem.

- Remek ajánlat.-egyeztem bele…

…Fél óra autózás után érkeztünk meg az egyik közeli bevásárló központban. Addig is csak ugratott hiszen elmeséltem neki, hogy általában mindig éhes vagyok, de a sport miatt folyamatosan éheznem kell.

- Elhiheted vannak pillanatok amikor a gumit is elrágcsikálnám ha azon múlna.-nyögtem fel miközben kiszálltam a kocsiból és keresztbe áttettem a vállamon a táskámat.

- Azért remélem jobban főzöl.-kacagott.

- Kac-kac.-forgattam a szemeimet. Megkerülte az autót és elindultunk a bejárat felé. Még akkor is azzal ugratott, hogy ő nem gumit akar vacsorázni. Azonban a z ajtóban megtorpantam, hiszen legnagyobb meglepetésemre Iker állt előttem szatyrokkal a kezében. Próbáltam teljesen póker arcot vágni, hiszen mögötte pár lépésnyire ott állt Sara aki még a kasszás hölggyel beszélgetett. Iker arcán viszont sokkal nagyobb volt a meglepetség, mint vártam.

- Szia Iker.-köszönt Jesé, mert azt hiszem ha rajtunk múlna akkor még most se szólaltunk volna meg.

- Sziasztok.-makogta, de csak pillanatokra vette le rólam a tekintetét.

- Szia.-morogtam.

- Hogy kerülsz ide?

- Semmi közöd hozzá.-jelentettem ki.

- Lea…-ejtette ki a nevemet csendesen, de pont úgy ahogy szeretem. Gyengéden.

- Az öcsémet jöttem meglátogatni és az orvoshoz. Most pedig…-ragadtam meg Jesé csuklóját.- Éhen halok és vásároljunk.

Elrángattam szó szerint az öcsémet az ajtóból. Nekem hirtelen elég volt ennyi beszélgetés a kapussal… Hiszen abban reménykedtem soha többet nem futok össze vele.

20. rész:

Iker utánam vágtatott a konyhába és meglepődtem, hogy ilyen közel áll.

- Miért jöttél ide?-kérdeztem tőle csendesen. Nem akarok kiabálni. Egyszerűen nincs erőm rá. Itt áll előttem teljes nagyságában.

- Eljöttél Madridból.

- Miért maradtam volna?-kérdeztem vissza csendesen. Azt hiszem ez a legegyszerűbb kérdés ebben a pillanatban. Miért maradtam volna ott?- Meggyógyultam és elkezdődött a szezon. Neked pedig a családodra kell koncentrálnod. A menyasszonyodra és a születendő gyermekedre kell koncentrálnod.-ismételtem magamat látszólag nyugodtan. Pedig nem éreztem magam annak. Ő jött ide és még ő kér engem számon. A fülem mögé tűrtem a hajamat, majd megmarkoltam a széket. Nem néztem rá. Nem mertem rá nézni. Féltem, hogy abban a pillanatban megtörik bennem valami.

- Lea… Megmagyarázom.

- Iker… Ezt most hagyd abba!-csattantam fel hirtelen.- Mit magyarázol meg? Hogy a nyelved a szájában volt? Láttam a képeket. Láttam az összes kicseszett képet!

Megszeppenve pislogott rám és nem szólalt meg. Telibe találtam. Bár gondolhatta volna, hogy tudok mindenről. Ellöktem magamat a széktől és oda-vissza kezdtem el járkálni. Gyomrom fel-le hullámzott.

- Lea…

- Menj haza Iker.

Elindultam az ajtó felé, de elkapta a csuklómat és visszahúzott magához. Neki tolt a hűtőnek és esélyem se volt szabadulni. Dühösen néztem fel rá.

- Nem megyek haza amíg nem beszélünk.

- Miről akarsz még beszélni Iker?-néztem rá szigorúan.- Így a legjobb… Minden magyarázat nélkül leléptem.

- Nem jó.

- Iker.-vicsorogtam.

- Azt mondtad, hogy szeretsz.-motyogta.

- De addig nem térképezted fel Sara száját a lesifotósok előtt. És igen szerettelek…-és most is szeretem, de neki nem kell erről tudnia.-De mind a kettőnknek van egy élete…. Neked Sara és a Real Madrid. Nekem pedig ez.

- Neked van valakid.-jelentette ki.

- És ha igen?-vontam meg a vállam.

- Ki az?

- Nem számít.-vágtam rá újra.

- De igen is számít.

- Miért Iker? Hogy te is tud, hogy ki az a harmadik?

- Thomas… Thomas az.-csattant fel. Összerezzentem a hangjától. Rögtön elárultam magam azzal ahogy elkaptam a tekintetemet. Állam alá nyúlt és kényszerítet, hogy nézzek fel rá.- Miért Thomas?

- Miért pont Sara?-kérdeztem vissza kicsikét flegmán.

- Ne hasonlítsd össze ezt a két dolgot.

- Te kérdeztél valamit így én is.

- Sara a…

- A menyasszonyod és a gyereked anya. Elfogadom, hogy csak egy nyári kaland voltam. Most pedig menj. Nincs már mit magyaráznunk egymásnak.

- Miért pont Thomas?-hagyta figyelmen kívül a szavaimat.

- Mert… Csak ő. Legalább nem golyóztam be. Nem gondoltam folyamatosan rád. Nem azon rágódtam, hogy miben vagyok rosszabb mint az a nő.-vágtam a fejéhez, mire torkán akadt minden szó.- Mert tudom valamiben rosszabb vagyok mint ő. Nem vagyok elég jó neked.

Elszorultam a torkom és eltudtam tolnom magamtól. Kikerültem és elfordultam tőle, hogy ne lássa az arcomat. Féltem, hogy elsírom magam és nem akartam azt, hogy a könnyeimet lássa.

- Ennyi?-kérdezett rá rekedtes hangon.

- Menj el! Megígérem soha többet nem megyek vissza Madridba. Nem fogom tönkre tenni az életedet. Elfelejthetjük ezt a fél évet.-suttogtam.

- Lea…

- Menj el Iker.-ordítottam rá leginkább.- Menj el és soha ne találkozzunk újra.

Következő pillanatban már csak az ajtó csapódást hallottam. Elment…  

…Egy hónap telt el és vészesen közeledik a tél és ezzel együtt a szezon is. Mióta Iker elment nem vagyok igazán önmagam, de ezt próbálom eltemetni. Az edzésre koncentrálok. Semmi másra. Azóta a hétvége óta még Thomast is hanyagoltam egy picit. Pontosabban az intim pillanatokat. Tudom, hogy neki ez nem igazán esik jól, de nem teszi szóvá. Ebben az esetben szükségem van a magányra. Egyedül kell feldolgoznom minden csalódásomat.

Fáradtan vettem a vállamra a sport táskámat és léptem ki az utcára. Morogva húztam magamon össze a kabátomat. Kezd egyre hűvösebb lenni. Rájöhetnék ez már nem a mediterrán Madrid. Megráztam a fejemet. Nem gondolhatok erre.

- Lea.-kiabálta utánam valaki. Csak azt fogtam fel, hogy a nevemet kiabálja valaki. Meglepetten vettem tudomásul, hogy Pilar szalad az úton és mire észbe kaptam magához ölelt.

- Hogy kerülsz ide?-csodálkozva öleltem át én is.

- Eltűntél… Látni akartalak és végre kiderítettem hol keresselek.-sorolta az érveit.

- Pedig nagyon egyszerű volt a válasz. Haza jöttem.-húztam meg a vállam.-Mi lenne ha meginnánk először egy kávét?

- Benne vagyok.

Először lepakoltam a táskámat a kocsimba, majd lassan elindult az egyik közeli kávézóba. Addig is a lány boldogan fecseget nekem. Arról, hogyan jutott arra az álláspontra, hogy megkeressen engem. Kik árulták el neki az információt, hogy ide jöjjön Ausztriába. Kértünk két kávét és leültünk egy félre eső asztalhoz.

- Mit műveltél magaddal?-pillogott rám és megérintette a hajamat. Kicsikét vágattam belőle és fekete melír csíkokat rakattam az aljába.

- Kellett a változatosság.-vontam meg a vállam lazán.- Rám fért.

- Szerintem attól, hogy átfested a hajad nem fog minden megváltozni.

- Részben igen.-sóhajtottam fel.- Nem igazán foglalkozok azzal ami körülöttem van.

- Észre vettem. Mikor pihentél utoljára?

- Nem tudom.-vallottam be.-De igazából jelen pillanatban nem is érdekel. Szerződést kaptam a RedBulltól. Elég nagy szerződést és ezt meg kell hálálnom valahogy. Nem tudom más, hogy csak úgy, hogy tökéletesen… A tőlem telhető legjobb módon akarok szerepelni az Olimpián és a világkupán is.

- De ha nem pihensz, akkor ez nem fog összejönni.

- Majd pihenek. Inkább mesélj te. Mi történik jelenleg Madridban?

- Olyan szokványos minden.-felelte.- De Iker és Sara…

- Ne… Nem akarok tudni róla.-ráztam meg a fejem sietősen.- Inkább rólatok akarok tudni. Hogy vagytok Sergioval?

- Elmondhatok neked valamit Lea?-vette suttogóra a hangját, amin én magam is csodálkoztam. Bólintottam és közelebb hajoltam hozzá.

- Állapotos vagyok.

- Ez biztos?-kérdeztem vissza reflexszerűen.

- Azt hiszem igen. A teszt pozitív és a reggeli rosszul létek is ezt bizonyítják. De jövő héten megyek orvoshoz. Akkor lesz minden igazán biztos.-vonta meg a vállát halvány pírrel az arcán. Mosolyogva öleltem meg. Legalább mások boldogok és szerelmesek rajtam kívül és emellett örülök mások boldogságának.

19. rész

Csak ülök a szőnyegen és figyeltem Lillyt ahogy pakolászik. Itt vagyok Thomasnál és jelenleg apás hétvége van. Imádom a kislányt még akkor is, ha az anyát igazából ki nem állhatom. Mindig feszült volt a hangulat köztünk. Féltékeny volt. Egy esettben be kell vallanom, hogy jogos volt. Ráadásul tudom, hogy nem volt szép dolog azaz esett, de megtörtént. Többször a házasságuk alatt nem történt meg. Thomas mind végig hűséges volt tudom.

- Gyere hercegnőm.-vettem fel a szőnyegről és a konyhába sétáltunk. Morgi magára vállalta a főzést. Lillyt leültettem a székre és segítettem Morginak megteríteni.

- Jól vagy Lea?-kérdezett rá a barátom ahogy már lassan az elmúlt egy hónapban minden egyes nap, minden egyes órájában.

- Miért ne lennék jól?-kérdeztem rá úgy mint ha minden rendben lennék nálam. Pedig nincs… Egy hónap elteltével se érzem magam jobban. Be kell vallanom, hogy a több tucat olvasatlan sms, email és hangüzenet nem segít a dolgomon. Tudom, hogy járt itt… De nekem éppen szerencsém volt és Finnországban voltam.

- Csak ismerlek Lea.-felelte csendesen.

- De jól érzem magam.

- Kérlek… Nekem ne hazudj.-lépett közelebb hozzám és megsimogatta az arcomat.- Nekem nem kell hazudnod.

- Nem hazudok… Amúgy is láttál sírni nem lenne értelme hazudni.-pusziltam meg Lilly haját és kivettem a kislány kezéből a kanalat.

- Ezért látom, hogy szenvedsz még mindig.-lépett közelebb hozzám és maga felé fordított. Két kezét az arcomra csúsztatta.- Lea… Kérlek.

- Jól vagyok.-pislogtam rá hatalmas és ártatlan szemekkel. Homlokomra nyomott egy puszit és megölelt. Hatalmasat sóhajtottam. Hajtogatom magamnak, hogy minden rendben lesz. De attól tartok, hogy nem lesz sose jobb. Lassan falatozni kezdtünk. Segítettem Lillynek, hiszen a kislány minden áron egyedül akart enni.

- Gondolkoztam valamin Lea.

- Tessék?-néztem fel rá.- Min gondolkoztál?

- Szponzorra lenne szükséged.

- Ezzel nem mondtál újat.-rántottam meg a fejem.

- RedBull.

- Köszi most nem kérek.-forgattam a szemeimet.

- Nem is úgy értem… Érdeklődnek irántad.

- Dehogy érdeklődnek.-ráztam meg a fejem.

- Ha néha felvennéd a telefont az ismeretlen számnak is akkor ezt tudnád.-vonta meg a vállát.

- Akkor miért azt mondod, hogy gondolkoztál?-kérdeztem vissza, de csak a szemeit forgatta.- A RedBull támogatna?

- Igen.-bólintott mosolyogva.

- Mióta tudod és miért nem mondtad el?

- Tegnap óta…-felelte egyszerűen. Felsóhajtottam csak és elgondolkozva piszkáltam az ebédemet. Komoly támogató állna mögöttem. Talán az egyik legnagyobb támogató, hiszen ők nem akárkiket támogatnak már a női síugró mezőnyből… A legjobbakat, és eddig én nem tartottam magam annak.

- El kell fogadnod.

- Meddig kell ezen gondolkoznom?

- Hónap végéig… És hónap végéről jut eszembe… Eljöhetnél velem a Hungaroringre.

- Hungaroring… Forma-1…

- Igen. Gyere el velem. Három napról van szó… és kikapcsolódsz.

- Rendben. Menjünk.-egyeztem bele egy mosollyal…

…Kapkodom a levegőt. Az utca végén feladtam a futást, így csak az oldalamra szorított kézzel sétáltam fel a domboldalon. A futás legalább eltereli a gondolataimat. Csak egy dologra koncentrálok ilyenkor és az a futás. Meglepődtem amikor megpillantottam egy kocsit a lakásom előtt. Egy sötét színű Audi. Elszorult a torkom. Csak egyet tudok remélni, hogy nem Iker az. Még mindig nem beszéltem vele. Lassan sétáltam odáig és meglepetten vettem tudomásul, hogy nem a kapus hanem az öcsém ült a lépcsőn.

- Jesé. Te mit keresel itt?-szólaltam meg elég határozottan. Összerezzent a hangom hallatán de lassan felegyenesedett és közelebb sétált hozzám.

- Beszélni szeretnék veled.

- Miről?

- Mindenről.

- Van olyan, hogy minden?-kérdeztem rá csendesen.

- A nővérem vagy Lea.-szerintem ebben a pillanatban mondta ki először ezeket a szavakat. Némán tereltem be a lakásba és szólás nélkül egyenesen a konyhába mentünk. Spanyol leült az asztalhoz én pedig öntöttem neki egy pohár vizet. Hosszú percek teltek el még csendesen, hiszen Jesé engem vagy a poharat bámulta az asztalon.

- A nővérem vagy.-ismételte meg magát csendesen.

- Nagyon úgy tűnik.-sóhajtottam fel és megvontam a vállamat.

- Mióta tudod? Vagy azért jöttél Madridba mert már akkor tudtad?

- Dehogy.-ráztam meg a fejemet. Lassan leültem a székre vele szemben.- Azért kerültem Madridba, mert apának az egyik barátja ott orvos és ő műtötte meg a lábamat. A felépülés miatt maradtam Madridba és… Iker miatt.-motyogtam. Fülig vörösödtem hirtelen. Hiszen ő ismeri a kapust és Sarat is.

- Mikor tudtad; hogy a testvéred vagyok?

- Azok után sejtettem amikor az étteremben találkoztunk, mikor az anyukáddal voltál.

- Sejtetted?

- Utána kellett még járnom. Megkérdeztem a nagyanyámat, és utána néztem a neten.

- Miért nem szóltál korábban?

- Mit szóltál volna ha eléd állok és közlöm veled, hogy a féltestvéred vagyok?

- Kiakadtam volna.

- Így is kiakadtál.-sóhajtottam fel.- És nem akartam még jobban tönkre tenni az életedet.

- De lehetne anyád Lea…

- Jesé nekem az elmúlt 26 évemben nem volt anyám… És a következő időszakban sincs rá szükségem.

Lesütötte a szemét és rájött, hogy igazam van. Túlságosan igazam van.

- Miért jöttél ide vissza?

- A munka és a családom miatt.

- És Iker?

- Jesé te tudod a legjobban, hogy mi van… Te tudod a legjobban. Nekem itt a helyem, Ikernek Madridban.

- Szerintem rosszul gondolod.

- Ez nem igaz Jesé. Olimpiára fogok már készülni. Ráadásul szponzorom akadt nem rég. Nagyon jó szponzorom.-húztam meg a vállam.

- Milyen szponzor?

- RedBull…

…Igazán nagy forró nyári nap van ma is, de ez engem  nem érdekel és nem is zavar. Madrid ahhoz is jó volt, hogy hozzá szokjak ehhez az időjáráshoz. Napszemüvegemmel az orromon ácsorgok a motorhome tetején és mosolygok magam elé. Éreztem, hogy valaki mögém sétált. Még nagyobb mosoly terült el az arcomon és gondolkozás nélkül az érkező mellkasának dőltem.

- Te minden férfi karjába dőlsz?-kérdezett rá nevetve Thomas.

- Nem. Csak a tiédbe.-vontam meg a vállam. Mosolyogva simította ki a nyakamból a hajamat és nyomott egy puszit a bőrömre.

- Gondolkoztam valamin.

- És min Thomas?

- Este… Mivel itt úgy se ismernek fel…

- Ezzel azért vitatkoznék.-forgattam a szemeimet.

- Lea…-duruzsolta a fülembe. Elmosolyodtam csak.

- De itt is szeretnek téged.

- Talán ha két síléccel a talpamon sétálnék végig a városon akkor felismernének. De jelen pillanatban csak egy fiatal srác vagyok aki udvarolni akar.

- Tényleg.-pislogtam rá, mire ő csak bólogatott.

Így esett meg, hogy péntek este közösen vetettük bele magunkat Budapest forgatagába. Egy csodaszép helyen  vacsoráztunk majd egy gyönyörű sétáló utcát is bejártunk. Thomastól fagyit is kaptam.

- Ezt szerencse, hogy Alexander nem látja.-kuncogtam miközben az édességet nyalogattam. Morgi is kuncogott ezen majd megfogta a kezemet és hatalmas falatot lopott a fagyiból.- Hééé…

- Én csak figyelek az alakodra.-vigyorgott rám sunyin.

- Nem is vagyok kövér. Ez már a verseny súlyom.

- Mondtam én olyat, hogy kövér vagy?-kérdezett rá.

- Jó ebben igazad van.-álltam meg a folyó partján. Már csak pár falat hiányzott amit gyorsan meg is ettem mielőtt megeszi a kezemből még ezt is. Éreztem ahogy a kezét a derekamra tette.

- Gyönyörű vagy ma este.

- Köszönöm.-költözött halvány pír az arcomra. Megfordultam és rámosolyogtam csak újra. Nem tudom miért érzem ezt a lelkemben, de nem is érdekel. Pipiskedtem és óvatos csókot adtam az ajkaira…

…Talán percek teltek el és már csak arra eszméltem, hogy a hátam neki ütődik a falnak miközben rendületlenül falom Thomas ajkait falom. Egy pillanatra elszakadt tőlem és ledobta magáról a felsőt. Csak kacéran vigyorogtam rá. Igazából tetszik a vékony, erős teste. Újra megcsókolt és már az ágy felé tolt engem. Ma éjszaka az övé leszek újra és ezen senki se tud változtatni…

…Mindenen nevetek ahogy Thomas szórakoztat pedig neki a vezetésre kellene koncentrálnia. Kellemes volt ez a hétvége. Bár nem beszéltük meg mi is ez pontosan. De egyáltalán nem zavartak a lopott csókok… az együtt létek. Hosszú ideje, de most először érzem magam egész tűrhetően. Mosolyogni tudok.

- Mi jár a fejedben?-kérdezett rá csendesen.

- A hétvége.-feleltem egyszerűen.

- Jó hétvége volt.

- És melyik része tetszet a legjobban?-pillogtam rá ártatlanul.

- Ezt meg se kellett volna kérdezned.-elmosolyodtam. Hatalmasat sóhajtottam és előre néztem, hiszen Thomas ebben a pillanatban fordult be az utcánkba. A gyomrom azonnal görcsbe rándult. Csak futtában pillantottam az osztrák barátomra. Összeráncolta a homlokát és úgy bámulta a luxus autót a bejárón a lakásom előtt.

- Mi ez?-kérdezett rá és nem válaszoltam. Hiszen tudtam nem az öcsém jött el hozzám, hanem Iker. Leparkolt az út szélére Morgi.

- Majd beszélünk jó?-fordultam felé. Nem akartam, hogy találkozzon Ikerrel. Nem akartam, hogy Thomas visszavágjon azért, amit átéltem az elmúlt egy-más fél hónapban.

- Nem akarlak magadra hagyni.-rázta meg a fejét.

- Kérlek. Ezt nekem kell lejátszanom.

- Ha bármi van szólj azonnal és jövök.

- Tudom.-mosolyodtam el, mire ő lágyan megcsókolt. Kicsit hosszabb ideig falta az ajkaimat, de végül elengedett. Kivettem a csomagtartóból a táskámat és elindultam befelé. Talán azért a legnagyobb meglepetésként, hogy a lakás ajtaja nyitva volt. Ikert a nappaliban találtam meg ahogy a kanapén ült.

- Hogy kerülsz ide?-szegeztem neki a kérdést, miközben ledobtam a földre a táskámat.

- Beszélni akarok veled.-felelte higgadtan.

- Akkor feleslegesen jöttél ide. Nem akarok veled beszélni.-kerültem ki és a konyhába sétáltam. Pár pillanatom volt felfogni, hogy nehéz percek elé nézek… Nagyon nehéz.

18. rész

Nem tudom mennyi időt töltöttem egyedül a szobámba, de ez tudom csak egyszerű részlet kérdés. Már kezdett sötétedni amikor kopogtak. Most először mert valaki bekopogni hozzám.

- Szabad.-szólaltam meg hangosan, bár kicsit rekedtes volt a hangom… Magamon is meglepődtem igazából, mert amikor elrohantam a többiektől a sírás mardosta a torkomat, de egy csepp könny se hagyta el végül a szememet. Lassan nyílt ki az ajtó és a legidősebb barátom lépett be az ajtón.

- Nem zavarok Lea?-kérdezett rá bátortalanul.

- Nem Wolfgang. Egyáltalán nem zavarsz.-erőltettem egy bágyadt mosolyt az arcomra. Wolfgang közelebb sétált hozzám és ugyan úgy törökülésbe leült a földre.

- A fiúk elmondták mi történt…-szólalt meg, de szavába vágtam.

- Nem akarok róla beszélni.-ráztam meg a fejem.

- Lea…

- Tudhattam, hogy ez lesz…-vontam meg a vállam.- Csak egy kaland voltam… Csak egy kaland volt számomra.

- Lea… Megcsaltak téged. Ezt kell fel fognod.-jelentette ki a kegyetlen igazságot.

- Ez nem igaz, hiszen én voltam az a bizonyos harmadik személy… Aki tudja mikor kell lelépni.

- Mi a terved?

- Ha most haza megyünk elutazok Madridba és összeszedem minden cuccomat. Ha szerencsém van akkor még nem értek haza és nem kell Ikerrel találkoznom.

- Lea… Köszönés és magyarázat nélkül lelépsz?

- Szerintem pont nem én vagyok az a személy, akinek magyarázkodnia kell.

- Meg fogod bánni Lea…-rázta meg a fejét.

- Nem Wolfgang… Ezek után könnyebben tudok a munkámra koncentrálni. A szezonra… Az Olimpiára. Jól akarok szerepelni.

- Biztosan menni fog?

- Azt hiszem igen.-bólintottam…

…Alig hittem a szememnek… Annyi kacatot összegyűjtöttem ebben a fél évben, hogy magamon is csodálkoztam. Emellett annyi felesleges göncöt vásároltam, amit tudom soha többet nem fogok felvenni. Főleg otthon a hegyekben. Talán odaadom majd Pillarnak… Vagy egyszerűen kidobom. Három nagy utazótáskát pakoltam teli és próbáltam betuszkolni a kocsim csomagtartójába, amikor megállt mellettem a legfiatalabbik Casillas.

- Unai… Szia.-erőltettem egy mosolyt az arcomra.- Hogy kerülsz ide?

- Az ablakból láttalak… Mit csinálsz?

- Meggyógyultam… Haza költözök.-vontam meg a vállam lazán.

- Azt hittem köze van ahhoz, hogy a bátyám feltérképezte Sara száját.-felelte ugyan olyan lazán, mint ahogy az előbb én is. Egy pillanatra lefagytam, de megfogadtam tartom magam. Senkinek se mutatom mennyire vagyok összetörve legbelül.

- Az nem az én dolgom Unai.

- Dehogy nem.-jelentette ki.- Lea nem vagyunk hülyék. Veled volt a bátyám… Elcsábított és veled volt. Most pedig egy röpke pillanat alatt…

- Észhez tért.-csuktam le a csomagtartót és indultam el a házba. Unai ellökte magát a kocsimtól és szapora léptekkel követet. Eddig igazán kedveltem a spanyol férfit (és tudom jól, ha nem táncolt volna be az életembe Iker összejöttem volna vele.) igazán idegesítet most.

- Nem hiszem, hogy észhez tért.-hadarta.-Adtál neki valami pluszt.

- Valami pluszt? Csak talált egy szerencsétlent aki totál padlón volt.

- De most nézz magadra.-mutatott rám.- Talpra álltál.

- Amit leginkább magamnak köszönhetek. A síugrást akarom folytatni. Sikeres akarok lenni és itt az Olimpia. Ezért álltam talpra Unai.-tudom ez csak részben igaz. De nem akarom hangosan bevallani.

- És az, hogy belé szerettél?-kérdezett rá csendesen, amitől megtorpantam.

- Nem szerettem bele.

- Dehogy nem. Ezzel mi lesz Lea? Ezt is csak úgy elfelejted?

- Vannak olyan dolgok, amikkel eltudom felejteni.

- Meg fogod bánni.

- Nem akadályozhatom meg egy család újra egyesülését. Nem vehetem el egy kis baba apukáját. Ezt nem érti meg senki se.-fakadtam ki, amivel elértem, hogy Unai egyetlen szót se szóljon többet…

…Szerintem már századjára szólalt meg a mobilom, de egyszerűen nem veszek róla tudomást. Iker az. Szerintem már értesült róla, hogy eljöttem a városból. Elhagytam Madridot és ezzel együtt őt is. Kinyomtam, hiszen már agyamra megy zene. Konyhába sétáltam és öntöttem magamnak egy pohár vizet. Azon is gondolkozok jobb lenne számot cserélni ez is egy módja lenne, hogy kizárjam az életemből. De akkor költöznöm is kellene, hiszen tudja hol lakok. Bár remélem esze ágában sincs ide jönni. Azt nem hiszem, hogy tudnám kezelni… Bár… Ha bele gondolok holnap elutazunk Finnországba. Ott pedig úgy se keresne… Ezekkel a gondolatokkal sikerült lenyugtatnom magam. Finnország távol van… Biztonságban leszek. Ezeket hajtogatva kezdtem el pakolni a hatalmas utazótáskámba. Minden fontos dolgot bele kell pakolnom. Csak a sílécek maradnak ki, de minden mást bele pakolok. Egy stóc melegítővel indultam el a nappali felé amikor csengettek. Nagyot sóhajtva löktem le a táskámra a ruhákat és elindultam megnézni azt, hogy ki állít be hozzám ilyen váratlanul. Nagy lendülettel tártam ki az ajtót és amikor megláttam Jesét és az anyámat az állam a térkövön kötött ki. Kinyitottam a számat majd be is csuktam.

- Beszélhetnénk veled?-szólalt meg a fiatal spanyol focista, mire én csak bólintottam. A két vendégem néma csendben sétált el mellettem és megtalálták azonnal a nappalit. Helyet foglaltak a kanapén.

- Kértek valamit?-kérdeztem csendesen, de csak megrázták a fejüket. Felsóhajtottam és figyeltem őket.

- Azt hiszem tudod miért vagyunk itt.

- Azt hiszem.-motyogtam. A szőke hajtincseimet a fülem mögé tűrtem és hatalmasat sóhajtottam.

- Az anyád vagyok Lea.

- Azt hiszem ezt tudom. Mit akarsz mondani még?

- Megmagyarázni, hogy miért mentem el.

- Magára hagytál egy csecsemőt. Szerintem nincs ezen még mit magyarázni. Elhagytál! Elhagytad a gyerekedet. Legalább valami levelet hagytál volna. Vagy néha napján megjelentél volna és rám nyitottad volna az ajtót. Mellettem lett volna a helyed… Segítened kellett volna…-kezdtem el hadarni és ezzel együtt egyre hangosabban beszéltem.- Mellettem lett volna a helyed… Amikor óvodába mentem. Vagy amikor számolni tanultam az iskolába. Óvnod kellett volna amikor beteg voltam, vagy amikor eltörtem a karomat…. Csodálnod kellett volna az iskolai bál előtt és segítened kellett volna ruhát választani. Tanácsot kellett volna adnod a szerelmi életemmel kapcsolatban… De tettél valaha bármi hasonlót? Nem. Ne most kezdj el és akár anyát játszani így 26 év után.

- Lea…-szólalt meg Jesé.

- Te ne szólj bele… Te mind ezt megkaptad.-vicsorogtam szinte. A közös anyánk egy szót se szólt, csak bámult bennünket. Persze… Miért mondana bármit is? 

- Lea ez akkor se jogos?

- Jogos? Mióta jogos itt bármi is? Vagy éppen fair? Nem tanultad még meg? Az élet nem fair. Te megkaptad az igazi családot. Van apád és van anyád. Talán még testvéreid is vannak. Nekem nem jutott ki teljesen ez, de tudod mit. Nem is kell. Meg voltam 26 évig nélküled és meg is leszek.-sziszegtem az anyámnak.- Takarodj innen!-mutattam az ajtó felé. Az anyám egy pillanat alatt felpattant és kirohant(azt hiszem zokogva az ajtón), de én egyetlen bocsánatkérő szava se érdekelt volna. Kirohantam a szobából a konyhába. Inni akartam valamit, de remeget a kezem a dühtől. Földhöz vágtam a poharat, ami ezer darabra tört lehet a kövön. Elegem van. Szívem szerint ordítanék. Ahogy felnéztem Thomas állt az ajtóban. Néma csendben. Feszült arccal. Azt hiszem mindent látott. Hatalmasat sóhajtottam.

- Jól vagy Lea?-érdeklődött csendesen.

- Persze.-bólintottam. Seprűvel és a lapáttal a kezembe indultam el eltakarítani a romokat amiket okoztam. Leguggoltam és lassan sepregetni kezdtem. De Thomas megfogta a csuklómat és felhúzott.- Össze kell takarítanom.

- Lea. Nyugodj meg.-ültetett fel a konyhapultra egy pillanat alatt. Meg akartam szólalni, de számra helyezte a kezét.- Senki se várja el, hogy toppon légy.

- Toppon vagyok.-morogtam.

- Lea… Ki vagy borulva.-korholt meg. Igen ki vagyok borulva. Ember vagyok. Az a férfi akiről azt hittem, hogy szeretek megcsalt… Vagy is nem is tudom, hogy ezt miként kellene megfogalmaznom… Az anyám jelenléte is kikészített akit dühömben sikerült vérig sértenem. Éreztem, hogy az arcomon lassan végig gördültek a könnyeim. Eddig nem sírtam, de most kiborultam tényleg. Thomas magához ölelt, én pedig görcsösen kapaszkodtam belé. Szükségem van most rá. Az igazi barátomra. Leemelt a pultról és a kanapéra feküdtünk mind a ketten. Nem tudom meddig sírtam, de reménykedtem ettől csak jobb lesz. Hogy nem fog fájni… Hogy fele annyira fog fájni mint eddig… Egy idő után a sírás legyőzött… Elaludtam…

17. rész

Fáradtan érkeztem meg a lakásomhoz. Igazán elfáradtam a hosszú repülő út során. Jó érzés haza jönni. Nyugalom vessz itt körül. Beengedtem magam az ajtón és hatalmasat sóhajtottam. Átsétáltam a nappalin és ruhástól dőltem be az ágyba. Majd reggel felhívom a barátaimat és a családomat. Most egyszerűen csak aludni akarok…

… Kora reggel ébredtem fel és zuhanyzás után melegítőt húztam és sportcipőt. Úgy tudom a sánc környékén vannak a többiek attól függetlenül, hogy még nem ugranak.

- Jó reggelt.-szólaltam meg csendesen a többiek mögött. Annyira elmélyülten beszélgettek, hogy engem észre se vettek. Mindenki felém fordult és sorba megöleltek.

- Hogy kerülsz ide?-tette fel a kérdést mosolyogva Andreas.

- Szeretnék edzésre jelentkezni.-fordultam Alexander felé.- Meggyógyultam.

- Biztosan?

- Igen biztosan. 100%-san meggyógyultam most már. Végre.-sóhajtottam fel teljesen mosolyogva.

- Ezt majd meglátjuk hamarosan, hiszen most kezdődik…-kezdett el beszélni az edzőnk. Szerencsés időpontot választottam a haza térésre, hiszen most kezdődik a legújabb edzőtáborunk. Nem volt más feladatom, mint indulásra összepakolni…

…Négy napja vagyunk itt az táborban és annyit tudok mondani, hogy iszonyatos izomlázam van. Persze én magamhoz nem voltam annyira kegyetlen az edzés terén, mint Alexander. De megértem miért ilyen és mindent szó nélkül teszek meg. Éppen pihenő idő van és a társalgóban lévő egyik kanapén fekszek és bámulom a plafont. A kezemben ide-oda himbálom a mobilomat. Csak arra eszméltem, hogy villant valami.

- Gregor. Ne fotózz.

- Már késő. Ez jó kép. Az elmélkedős Lea.-huppant le a szomszédos kanapéra.

- Mutasd már meg.

- Dehogy… Kitörlöd megint, mint múltkor.-forgatta a szemeit.

- Nem is…

- Dehogy nem. Mi a gond Lea?-kérdezett rá csendesen.

- Miért gondolod, hogy gond van?

- Thomas az én szobatársam.-vonta meg a vállát.- És azt hittem téged választ most, hogy végre visszajöttél.

- Történt valami ami miatt szerintem direkt kerül most engem. Azt hiszem.-motyogtam.

- Mi történt? Nincs itt senki és nekem elmondhatod.

- Lefeküdtünk.

- Ti?

- Nem is mi?-horkantottam fel.

- Mikor?

- Amikor legutoljára haza jöttem. Akadt egy kis afférom a kocsmában és haza vitt… Kiabáltunk egymással… És lefeküdtünk. Reggel pedig úgy tettem, mint aki nem emlékszik rá.

- De miért Lea?

- Nem tudom. Bepánikoltam.-tártam szét a karjaimat.

- Bepánikoltál?-horkantott fel.

- Igen.-bólogattam.- Megesik az emberrel… És szerintem most ezért kerül.

- De emlékszel rá.

- Persze… Persze, hogy emlékszek. Mindenre emlékszek Gregor… De én bele szerettem Ikerbe.

- Tessék?-pattant fel a kanapéról.- Azt nem teheted.

- Már megtettem. Gregor nekem régóta nem volt senki az életemben úgy ezt te is tudod… De Ikerrel minden jó… Jó volt.

- Gyereke lesz.

- Tudom… Fel fogtam már elhiheted.-nyögtem fel.- És ülj már le.

- Meg fogod szívni.

- Fel vagyok rá készülve…

… Azt se tartom már számon hány napja vagyunk itt. Ráadásul már jól érzem magam a bőrömben. Semmi izomláz. Semmi fájdalom. Vacsorát kihagyva mentem le az edzőterembe. Telefonon rock zenét kapcsoltam be és a súlyokhoz léptem. Számomra közepesen nehezeket választottam ki és a rúdra raktam. Hajamat összefogtam amikor megpillantottam a hatalmas fali tükörben Thomast.

- Bejöhetek?-érdeklődött csendesen.

- Persze.-biccentettem. Felvettem az ujjatlan kesztyűmet.

- Nem sok az?-utalt a súlyokra, de ahogy visszanéztem rá elhallgatott.- okés… Nem sok.

Bólintottam csak. Visszafordultam a rúd felé, de éreztem és valamennyire láttam a tükörből, hogy engem figyel.

- Eddig miért nem beszéltél velem?-kérdeztem rá csendesen.

- Nem tudom.-vonta meg a vállát.

- Hazudsz.-jelentettem ki, hiszen ez igaz. Ismerem már annyira, hogy tudom mikor hazudik. A padlót bámulta összefont kézzel a mellkasa körül.

- Mi lefeküdtünk…-motyogta. Olyan vörös volt, mint az ebédkor kapott paradicsom.

- Tudom.-suttogtam. Azt hiszem most már teljesen felesleges hazudni neki.

- Te… Emlékszel rá?-lépett hozzám és határozottan fordított maga felé.

- Igen emlékszek rá.-jelentettem ki határozottan. Most már biztos vagyok benne… Tudnia kell. Neki támaszkodtam a súlyzónak ami szerencsére stabilan állt. Thomasnak kellett egy kis idő míg fel fogta a szavaimat. A zene még mindig hangosan szólt, de egyikünket se érdekelt.

- Miért nem mondtad el az igazat?

- Nem tudom. Féltem...

- Sose bántanálak.-rázta meg a fejét.

- Nem is tőled féltem… Hanem magamtól.-jelentettem ki csendesen de végig a szemébe nézve. Az állán megfeszültek az izmok, de óvatosan megérintette az arcomat. Éreztem, hogy kicsikét érdes a tenyere, de nem zavart.

- Szeretlek.

- Tudom.-hajolt ezzel együtt közelebb hozzám és megcsókolt. Megszeppenve vettem tudomásul ahogy az ajkaimat falja, de pár pillanat múlva óvatosan eltoltam magamtól.- Kérlek ezt ne csináld…-suttogtam.

- Miért?

- Fontos vagy nekem… De szeretem Ikert.-mondtam ki először másnak is ki hangosan a szavakat. Fura érzés így beszélni valakinek az érzéseimről, de muszáj. Muszáj, hogy tisztán lássa a helyzetet.

- Értem.-motyogta.

- Sajnálom Morgi.

- Inkább ne beszéljünk róla.-rázta meg a fejét és magamra hagyott…

… Már a második edzőtábort kezdtük meg így július közepén. Mióta Amerikából eljöttem nem tudtam visszamenni Madridba. Ikerék döntőjét is a tv-ben tudtam csak megnézni Andreas társaságában. Rengeteget beszéltem Ikerrel az internet segítségével. Mindent megtudtam a nyaralásról. A Seychelles szigetekre mennek ketten. Jó… Erre picit irigy voltam, hiszen sosem jártam még ilyen gyönyörű helyen, de majd egyszer máskor… Talán nekünk is lesz alkalmunk ilyen kirándulásra…. Most rajtuk a sor, hogy a pici baba élete miatt mindent megbeszéljenek.

Izzadtan léptem be a vendégház ajtaján és rúgtam le magamról a futócipőmet. Az Ipod madzagát tekertem össze, amikor a nappali felől szinte veszekedést hallottam. Kíváncsian fordultam be az ajtón és hárman is voltak bent. Andreas, Gregor és Thomas. A legfiatalabbik honfitársam a földön ült és a laptopja a dohányzóasztalon volt, a többiek pedig körül állták.

- Ti min vitatkoztok?-dőltem neki az ajtófélfának. Összerezzentek a hangom hallatán és lecsapta Gregor a gépet.

- Lea…-ejtette ki zavarában a nevemet.

- Ha pornót néztek nem kellene inkább elvonulnotok a szobátokba?-kuncogtam.

- Bárcsak pornó lenne.-sóhajtott fel Andreas, mire Thomas nemes egyszerűséggel bordán könyökölte.- Ez fájt. Meg kell tudnia.

- Nem.-vágta rá Thomas.

- Mit kell megtudnom?-ráncoltam a homlokomat.

- Semmi. Nem fontos.-rázta meg a fejét Gregor. Letettem mindent a kezemből és közelebb sétáltam hozzájuk. Először Gregor rátette a kezét a gépre, de ahogy ránéztem nagyot sóhajtott és felnyitotta a gépet. Lassan fordította felém. Azonnal fel fogtam mindent amit láttam. Szalagcím hirdette, hogy a sztár pár… Spanyolország kedvenc sztár párosának gyereke lesz. Kicsit lentebb görgettem az oldalt. Egy képen akadt meg a tekintetem.

- Ezt nem hiszem. Ez nem lehet igaz.-nyögtem ki nagy nehezen.

- Pedig igaz Lea.-motyogta a lábamnál Gregor.- Hiszen nem újra élesztik egymást.

A másik két férfi szemeit forgatta, miközben én mindig csak a képernyőt bámultam. A torkom elszorult… A szememet a könnyeim csípték. Lecsaptam a gép tetejét és felrohantam a szobámba.

16. rész

Köszönés nélkül hagytuk el a buli helyét és ültünk be egy taxiba, amit sikerült elsőnek leintenünk. Iker kommunikált a sofőrrel, miközben én csak bámultam ki az ablakon. Minden feje tetejére fordult egy pillanat alatt, de nem várhattam mást. Egy emberrel közöltem, hogy egész életében hazudtak neki.

- Megérkeztünk.-szólalt meg Iker ahogy megfogta a kezemet. Bólintottam és gépiesen másztam ki a kocsiból, és ekkor ért a legnagyobb meglepetés talán ekkor ért. A kapus felé fordultam, aki éppen most fizette ki a sofőrt és sejtésem szerint hatalmas jutalmat kap… A hallgatásáért.

- Iker én nem itt lakok.

- De én igen.-lépett mellém és megfogta a kezemet. Végig sétáltunk a keskeny járdán és kinyitotta nekem az ajtót. Néma csendben léptem be az ajtón és léptem ki a cipőmből azonnal. Iker előre sietett és csak egy kis lámpát kapcsolt fel.

- Sara nincs itt ugye?

- Nincs.-felelte egyszerűen és kinyújtotta felém a kezét.- Nem harapok nyugi. Senki se bánt. Itt biztonságban vagy.

Hatalmasat sóhajtottam és közelebb léptem hozzá. Ahogy a kanapé karfáján ücsörgött átölelt. A hasamra hajtotta a fejét.

- Nem lesz semmi baj. Ígérem.-motyogta bátorítólag.

- Ígéred?

- Ígérem.-bólintott…

…Napok lassan teltek és mire észbe kaptam titokban már New Yorkba voltam. Iker jelen pillanatban is itt van, hiszen a spanyol válogatott tagjaként felkészülési meccseket fognak játszani a Konföderációs kupára hangolódva. Igazából senki se tudja, hogy itt vagyok. Körülbelül még van két hetem addig amíg elkezdődik az edzőtábor. Nagyon egyszerű a képlet. Amíg Iker Dél-Amerikában lesz, addig én otthon szenvedek és teszem azt amit az új edzőm Alexander mond.

Kora reggel osontam ki az ajtón és indultam el futni a közeli Central Parkba. Jó formába akartam magam hozni, mire Alexander elé kerülök. Nem akarok szégyenben maradni. Talán két órán át, róhattam a köröket. Izzadtan és fáradtan mentem vissza a szálódába. Először szereztem magamnak egy üveg vizet majd a lifthez mentem. A hetedik emeletre viszont már lusta voltam felmászni. Ahogy vártam a liftre mellém csapódott két focista. Nem voltam benne biztos, hiszen nem vagyok annyira toppon a fociban… de ugyan olyan piros és címeres együttest viselnek, mint amilyen Ikernek is van. Néma csendben figyeltem őket, hiszen nem tudják értek spanyolul én is. Először az otthoni dolgokról fecsegtek, majd ahogy beléptünk mind a hárman a liftbe tértek át érdekesebb témákra… Sajnos.

- Hallottad Xabi történetét tegnap?

- Már megint pletykáltatok?

- Dehogy David… Csak… Elmondta, hogy Iker csalja Sarat.-nyögte ki az egyik, mire én félre nyeltem a vizet. Hangosan köhögni kezdtem és ezzel természetesen felhívtam a figyelmet magamra. Megráztam a kezemet, hogy semmi baj és folytassák. Azt hiszem már sokkal inkább érdekelt, hogy mit mondott neki Xabi. Mit mondott neki rólam?

- Ez hülyeség…  Cesc ez hülyeség.

- Nem. Ez igaz… és Sara terhes. Iker pedig megcsalja. Hetek óta… és elméletileg Ramos bulijára is elvitte. Milyen cafka lehet már… Tudja, hogy kit kell elcsábítani.

- Ne beszélj így. Nem tudod miért tette ezt Iker.

- De Sara terhes… Ribanc az aki így csábít el valakit.

Végre megállt a lift és én voltam az aki elsőként rontott ki az ajtón. Persze… Most fáj az igazság? Mit vártam? Mit is gondolnak rólam? Jó persze ők nem tudják, hogy én vagyok az a nő, de ez nem sokan változtat. Ribanc… Ez lennék tényleg. Tisztában voltam mind végig a lapokkal. A baba… Őt is tönkre teszem ezzel.

Berontottam a szobába és láttam Iker már nem fekszik az ágyban. Talán reggelizni van… De most nem is érdekelt. Kirángattam a táskámat az ágy alól és dobálni kezdtem a cuccaimat. A könnyeim hirtelen potyogni kezdtek. Pedig tudom, hogy minden szót jogosan kaptam. Jogosan címeztek nekem.

- Kicsikém mit csinálsz?-lépett ki a fürdő ajtaján a kapus. Tehát a fürdőben volt amit a vizes haja és a derekára csavart törölköző csak megerősít.

- Pakolok.-szipogtam.

- Azt látom. De miért?-lépett hozzám és megfogta a kezeimet. Másként nem néztem rá.

- Hogy ne pletykáljanak rólad.

- Ki pletykálna rólam Lea?

- A csapattársaid.-adtam meg a számomra teljesen egyszerű választ.- Mindenki ribancnak gondol, mert Xabi elmondta mindenkinek, hogy csalod Sarat. A ribancodnak tartanak.

- Ne foglalkozz velük.-rázta meg a fejét. A kezét az arcomra csúsztatta és óvatosan megsimogatta a bőrömet.

- Szeretlek.-suttogtam. Az arcomat könnyeim áztatták, de kibukott belőlem az a dolog ami már hetek óta nyomja a lelkemet.- Szeretlek.

Iker arcán láttam némi meglepetségét, amivel azt érte el, hogy már magamban is kezdtem kételkedni. Ki fog dobni? Kiabálni fog velem? Gombóc nőt a torkomban és csak figyeltem a kapust. Aprócska ráncok jelent meg a szeme sarkába. Szívem szerint megszólaltam volna, hogy mondjon valamit. Tudni akarom, hogy mit gondol… De egy hang se hagyta el a számat.

- Mit mondtál Lea?

- Szeretlek.-ismételtem meg és mire észbe kaptam megcsókolt.

***

Órák óta csak fekszünk az ágyban és cirógatom Lea rakoncátlan szőke tincseit. Kicsit kiborult… Vagy is nagyon… Tudtam, hogy meg fog ez történni, de reméltem minél később történik meg. Túl sok minden történt körülötte… Hiába akartam megvédeni nem tudtam. Ribancnak gondolják… Pedig nem az. Gyönyörű nő, aki azt mondta nekem, hogy szeret… Szerelmes belém. Ő maga mondta, hogy szerelmes… Közelebb hajoltam hozzá és puszit nyomtam az alvó nő homlokára. Muszáj volt óvatosan kimásznom mellőle az ágyból, de gondosan betakartam. Magára kell hagynom, mivel edzésem lesz. Ezért vagyunk itt New Yorkban… Az edzés és a felkészülés miatt. Ez jelenti a minden napos edzés. Néma csendben, magamba fordulva sétáltam végig az üres folyosón. Miért szól bele bárki is az én életembe? Az én döntésem… Az enyém és senkinek sincs joga véleményt mondani róla. Nem tudja hogyan érzek Lea vagy éppen Sara iránt…

Leérve az edzőterembe Xabit pillantottam meg, ahogy Alvaroval beszélget. Nem tudom mi ütött belém, de megragadtam a baszk grabancát és neki löktem a falnak. Hirtelen többen is felhördültek. Persze ez nem természetes köszöntés.

- Mi a fenéért pofázol?-csattantam fel.- Mit ártott neked Lea? Miért kellett mindenkinek teli beszélned a fejét?

- Iker nyugodj le!-szólalt meg Ramos pár lépésnyire tőlem.

- Ne szólj bele!-fordultam felé. Ott tartottam, hogy talán még őt is képes lennék megütni.- Válaszolj már Alonso. Miért pofáztál mindenkinek?

- Csak.-rántotta meg flegmán a vállát. Esküszöm hirtelen az is megfordult a fejemben, hogy bemosok neki egyet. Felmordultam.- Gyereked fog születni. Gyereked fogd már fel. Saratól és nem ettől a nőtől.

- Attól függetlenül nem szólhatsz bele az életemben. Nem hívhatsz ribancnak egy olyan lányt akit nem ismersz. Fogalmad sincs, hogy min ment keresztül. Hogy mi ketten min mentünk keresztül.

- Ismerem… Ismerem annyira, hogy tudjam… Alád fekszik még mindig.

- Ráadásul még hazudik is.-szólalt meg Jesé a gumiszőnyegen ülve. Mindenki felé fordult. Azt se tudtam eddig, hogy itt van.

- Te ebbe ne szólj bele Jesé.-vicsorogtam.

- Igaza van Xabinak Iker.-emelkedett fel és indult el felém.

- Maradj csendben Kölyök.-ült még mindig a szoba biciklin Alvaro, csak éppen tekerni felejtett el.

- Miért maradjak csendben? Xabinak igaza van… Iker bedőlt egy hazug ribancnak. Egy ócska hazug ribancnak.

- Hagyjátok abba!-csattant fel hangosan Ramos.- Ne szidjátok azt a lányt. Egyikőtök se ismeri… Ráadásul itt mindenkinek van szennyese, amit nem akar kiteregetni senki előtt se. Igen… Iker megcsalta Sarat… De egyikőtök se ismeri Leat… És egyikőtök se látta, hogyan viselkednek egymással. Tehát fogjátok be a szátokat és mindenki foglalkozzon a munkájával…

***

Egész napot az ágyban töltöttem és elhatároztam haza megyek egy kis időre. Muszáj. Muszáj hagynom Ikert egy időre. A munkájára kell koncentrálnia és nem arra, hogy miattam csatákat vívjon meg a barátaival. Megrendeltem a jegyemet az interneten és vártam a kapusra. El akartam búcsúzni tőle. Gondosan összepakoltam a dolgaimat és még az övét is, hogy levezessem a feszültségemet. Ebéd után nem sokkal rontott be az ajtón a kapus és ahogy meglátott rám mosolygott.

- Szia Lea.-ölelt meg szorosan. Talán öt percig is álltunk és öleltük egymást. Szükségem volt erre. Megfogtam a kezét és az ágyhoz húztam. Leültünk a matrac szélére és néma csendben a kezével játszottam.

- Jobban vagy?-kérdezett rá amikor már megunhatta a némaságomat.

- Igen.-bólintottam.- De mondanom kell valamit.

- Mi a baj?

- Haza megyek Ausztriába.-feleltem csendesen.- Egy időre… Amíg a kupa lesz és a csapattal leszel.

- Mi ezt most megbeszéltük lent. Vagy is veszekedtünk…-magyarázta tanácstalanul.

- Kicsim.-simogattam meg az arcát.- Nézz rám… Sikeresek akartok lenni ugye?

- Igen.-bólintott csendesen.

- És be kell látnod hamarabb sikerül ha én most elmegyek. Nem lesz feszültség köztetek. A munkádra kell figyelned. Jól kell szerepelned a kapuban ha már visszatértél.-húztam az ölembe a kezét és megsimogattam az aprócska heget a kezén.

- De elmész…

- Tudom. Elkezdem a fiúkkal az edzés programot és augusztusba már visszatudok menni Madridba.

- Azt hittem ezek után elmegyünk együtt nyaralni… Már le van foglalva régóta egy út. Saraval mentem volna…

- Menj el vele.-suttogtam.-Beszéljétek meg a dolgaitokat nyugodtan. Kettesben.

- De én már veled akartam menni.

- Hidd el nekem Iker. Ennél jobb alkalom nem lesz, hogy béküljetek… Hogy kialakítsatok egy kapcsolatot ami a baba születése miatt szükséges.-néztem rá. Közre fogtam az arcát a két kezemmel. A borostái szúrták a tenyeremet, de nem érdekelt ez a tény.

- Rendben. Legyen.-bólintott lassan.

- Köszönöm.-suttogtam és megcsókoltam. Lágyan faltam az ajkait. Tudom sokáig nem fogom látni és nem fogom így megcsókolni. Szükségem volt ezekre a pillanatokra. A kezemet a mellkasára csúsztattam. Szívesen tovább léptem volna…

- Indul a gépem nem sokára.-suttogtam miközben a homlokomat az övének támasztottam.

- Kikísérlek a reptérre.-jelentette ki komolyan, de nem ellenkeztem. Örültem, hogy velem jön.