27. rész

                           

Az elmúlt napokban minden energiámat a sportba fektettem. Elsőként mentem az edzésekre és utolsóként jöttem el. Jól akartam szerepelni. Talán legjobban. Bár tudom, hogy a fiúknál sose leszek jobb, de a lányok közt lehetek a legjobb. A léceimet csatoltam össze és a fiúk is hasonlóan tettek, amikor Alexander lépett hozzánk.

- Tudjátok, hogy Finnországban vegyes versenyt fognak rendezni és összeállítottuk a csapatunkat.-teljesen elfelejtkeztem már erről pedig hetekkel korábban még eszembe volt. Lassan egyenesedtem ki és csatoltam ki a sisakomat.

- Fiúk közül Thomas és Gregor került kiválasztásra eddig, a lányok közül Lea és Daniela Iraschko. Így alakul a csapat. Azt akarom, hogy jól szerepeljetek. Tegyétek félre az ellentéteiteket és sikerülhet.

Alig észre vehetően Thomasra pillantottam, hiszen tudtam Alexander erre gondolhat… De félre tudom tenni a gondjaimat és félre is fogom tenni. Magunkra hagyott a kapitány és tovább pakolhattam…

… Még van öt napunk van az utazásig így arra döntöttem, hogy elutazok Madridba. Kiakarok kapcsolódni. Látni szeretném Ikert, az öcsémet és még Pilart is. Tudni akarom, hogy van a babával a pocakjában. Először azokat a táskákat pakoltam össze amik majd a versenyhétvégén lesz velem. Majd a másikat azt az apró kis táskámat szedtem elő, amiben pár dolgot pakoltam össze amit most viszek magammal. Magam mögött hagyom azt amit megtudtam az elmúlt napokban. Meg kell tanulnom ezzel együtt élni. Lehetek boldog és az is leszek…

…Madridba érve mosoly terült el az arcomon. Elmondhatom egy részem otthonomnak tekinti ezt a várost is. Ez igaz is. Kellemes emlékek jutnak eszembe róla. Tudom a fiúknak még edzésük van így nem akartam odamenni. Pilar munkahelyét látogattam meg. Neki is meglepetés voltam és ezt szeretem. Amikor örülnek nekem az emberek.

- Elmegyünk ebédelni? Mennyi ideig maradsz? De jó, hogy itt vagy.

- Pilar.-nevettem fel és megöleltem.- Nyugi.

- Ha szóltál volna kimentem volna érted a reptérre.

- Akkor nem lettem volna meglepetés.-kuncogtam. Felkapta a kabátját és elindultunk egy étteremben amit ő ajánlott. Addig is csak fecsegett. Nem gondoltam ilyen módon szómenése lesz. De jó volt hallgatni.

- A többiek tudják, hogy itt vagy?

- Nem. Csak pár napról van szó. Öt nap és utazunk Finnországba.

- Kezdődik az idény?-kérdezett rá mire először csak bólintottam és megkaptam a salátámat is.

- És ezért eszel ilyet és ennyit?

- Körülbelül. Bár szeretem a salátát és nekem még mindig könnyebb, mint a fiúknak. Jobban tudok figyelni az alakomra.-mutattam végig magamon elégedetten. Elmosolyodott rajtam először.

- És… hogy bírod a helyzetet?

- Mire gondolsz Pilar?-csodálkoztam el.

- Két hónap múlva megszületik a pici. Már akkor nem fogja Ikert magához kötni.

- Tudod jól, hogy ez hülyeség Pilar. Azzal, hogy megszületik Martin még inkább összekovácsolja őket.

- Lépned kell Lea. Van esélyed. Hiszen Iker szeret téged.-szorította meg a kezemet és bátorítólag rám mosolygott.

- Tudom…és én is szeretem, de el kell fogadnom. Ha itt lesz az idő el kell engednem, amit meg is fogok tenni.

- Akkor nem leszel boldog Lea.-sóhajtott fel szomorúan.

- De… Idővel az leszek.-mosolyodtam el…

…A taxival az edzőközponthoz és miután kifizettem a sofőrt arra gondoltam megkeresem Iker kocsiját. Csak neki dőltem a fekete Audinak és mosolyogva élveztem a napsütést, hiszen még most is érzem ahogy a napsugarak melegítik a bőrömet. Talán 20 perc múlva jelentek meg az első emberek. Vidáman nevettek, ugratták egymást. Mosolyt csaltak az arcomra. Jó lenne néha napján ha mi is így szórakoznánk. Persze…. Mi se megyünk a szomszédba a hülyeségért.

Lassan Iker is megérkezik most már tudom és láss csodát igazam lett. Sergioval dumált éppen és így nem is vett észre először. Csak vigyorogni tudtam. Ki akarom élvezni, a meglepetségét hamár itt vagyok. Sergio erőteljesen bordán vágta a társát, mire a kapus ledermedt és tett egy 360 fokos fordulatot. Természetesen elértem a tervezett hatást. Meglepődött…

…Mosolyogva húzódtam a kapus meztelen mellkasához miközben ő fentebb húzta rajtam a takarót. Egyáltalán nem zavar, hogy ismét egy szálódában kötöttünk ki. Persze… Hiszen ilyen ha csak lopva tudunk együtt lenni. Ha csak ennyi időnk van egymással foglalkozni. Puszit kaptam a hajamba.

- Megleptél, hogy eljöttél.

- Tudom. Pontosan ez volt a célom.-mosolyodtam el.

- Meddig maradhatsz?

- Csak pár nap… Ténylegesen elkezdődik a szezon számomra.-suttogtam és a hajamat piszkálta tovább. Jól esik… Annyira jól esik, hogy itt van velem.

- Kár, hogy nem mehetek veled.-sóhajtott fel.

- Tudod jól, hogy neked Madridban van a helyed. Sara, a pici, a csapat. Itt van dolgod.-néztem fel rá.

- Mikor tudunk egyszerűen eltűnni a világ elől?-kérdezett rá nagyot nyögve.

- Most is eltűntünk a világ elől.-állapítottam meg.

- Nem úgy értettem.-sóhajtott hatalmasat miközben már felkönyököltem az ágyon és figyeltem a komoly arcát.

- Talán elmehetnénk valahova pár napra.-cirógatta végig az arcomat.

- Mire gondolsz?

- Legyen inkább meglepetés.-csókolt meg…

…A repülőtéren ücsörgünk már mindannyian. Messziről tudhatják, hogy ha a szószoros értelemben nem vagyunk normális emberek ekkora méretű csomagokkal és sílécekkel. A földön ücsörgök és neki dőltem az egyik műanyagszéknek. Zenét hallgattam csukott szemmel, amikor valaki megérintette a vállamat. Riadtan néztem fel, de csak Thomas mosolygott rám.

- Hoztam neked forró csokit Lea.-nyújtotta át nekem kedvesen.

- Köszönöm.-mosolyogtam rá.

- Leülhetek?-kérdezett rá.

- Persze.-bólintottam és már mellettem is ült törökülésbe.- Hogy vagy?

- Hiányzol.-bukott ki belőle egyszer csak. Örülök, hogy mindenki hallótávolságon kívül van.

- Thomas…-motyogtam.

- Igen tudom… De rettenetesen hiányzol. Ez ellen nem tudok mit tenni.

- Thomas…-suttogtam. Valamit kiakartam nyögni, de nem ment. Óvatosan a kezemre csúsztatta az övét és nagy szemekkel pislogott rám.- Minden túl bonyolult.

- Nem hiszem…Csak te gondolod annak.-rázta meg a fejét.

- Ezzel nem könnyíted meg a dolgomat.-jelentettem ki és elhúztam a kezemet.

- De…-szólalt volna meg.

- Thomas… össze vagyok zavarodva…

- Szeretlek.-nyögte be.

- Csss…-tapasztottam a kezemet a szájára hirtelen. Nem akartam, hogy tovább magyarázkodjon. Nem akartam hallani.- Hagyd ezt abba.

- Miért?

- Mert tudod jól, hogy mit éreztem annó… Az esküvőd előtt.-suttogtam alig hallhatóan.

- Miért kavarod bele az esküvőmet?-csóválta meg a fejét.

- Mert előtte hónapokig… Talán évekig szerelmes voltam beléd. Csak téged láttalak és ezért se volt semmim. Egyáltalán nem repestem az örömtől amikor bejelentetted, hogy elveszed feleségül. Még is mit tettem? Szó nélkül támogattalak. Ott voltam az esküvődön, és mosolyogva végig néztem ahogy hűséget fogadsz neki és majd nem sírva röhögtem, hogy már hazudsz neki, hiszen pár nappal korábban lefeküdtél  velem… És igen szeretlek… Most is szeretlek… De Ikert is. Ez ellen nem tudok mit tenni… Egyszerűen türelemre van szükségem, hogy kiigazodjak saját magamon.-sziszegtem a szavakat.- És ha ezt nem tudod megadni nekem, akkor ne is fárasszuk egymást.

Nem válaszolt így felpattantam a földről. Michael a távolról homlokát ráncolva bámult ránk, de nem mert közelebb jönni hozzánk. Thomas nem szólalt meg csak csodálkozva bámult rám.

- Hát akkor ezaz utolsó szavad?-kérdeztem rá csendesen és magamra rángattam a kabátomat. Ki kell mennem levegőzni. Nem kaptam választ.- Jó… Legyen.-nyögtem fel és a kijárat felé siettem.

Örültem, amikor megcsapott a hideg levegő és kipréseltem a tüdőmből az összes levegőt. Ilyen egyszerű minden… Ennyi lett volna minden? Úgy tűnik igen és nekem nincs már erőm viaskodni. Az elmúlt napok megtépáztak… Testileg és lelkileg is. Így pedig azt hiszem úgy tudok talpra állni ha elengedek valakit… Most Thomast és napokkal vagy hetekkel később Ikert.

- Lea…-érintette meg a vállamat Andreas.

- Mi az?-mordultam rá teljesen modortalanul. Nem fordultam hátra.

- Jól vagy?

- Persze.-töröltem le gyorsan a könnyeimet, hogy ne lássa.- Mindjárt megyek.

- Lea… Te sírtál?-csodálkozott el.- Baj van? Thomas mondott valamit?

- Nő vagyok… A nők szoktak ok nélkül sírni. Nincs baj.

- Lea…-fogta meg a kezemet és maga felé fordított.- Mi történt bent? És mi történt veled mostanában?

- Nem akarok róla beszélni.-ráztam meg a fejem.- És most ne gyere elő a lélek erősítő dumáddal, mert nem vagyok kíváncsi rá.

- Azzal, hogy olyan vagy és leszel mint egy kaktusz nem érsz el semmit se. Segíthetek.

- Ezen nem tudsz.-ráztam meg a fejem.- Ezen nem tudsz.

- Akkor más?

- Nem Andreas ezen senki se tud segíteni.-ráztam meg a fejemet és éreztem, hogy a könnyeim újra kicsordulnak a szememből. Igen… Az érzelmi kitöréseim megmaradtak és lehet ennél csak rosszabb lesz, de megpróbálom túl élni. Andreas csodálkozva pislogott rám és megérintette az arcomat.

- Mi a baj Lea?

- Szépen lassan tönkre megy az életem.

- Mi…

- Nem beszélhetek róla…