28. rész

Az egész repülő út során nem beszéltem senkivel. A fülesemet a fejemre bigyesztettem és bámultam ki az ablakon csendesen. Ami a repülő téren történt talán időszerű volt. Tudtam, hogy előbb-utóbb ki fog borulni a bili. Bár már bánom, hogy ennyire kifakadtam. Nem akartam elárulni Thomasnak, hogy évekig szerelmes voltam belé… hogy végig asszisztáltam az esküvőjét nagy kínok közt… és én ma hiába kértem időt, megkaptam a választ szinte rögtön. Hatalmasat sóhajtottam és letöröltem az arcomról a könnyeimet. Nem fogok összetörni… A versenyre összpontosítok…

…Mai nap már túl vagyok az első gyakorláson, ami hiába is akarok szépíteni iszonyatosan szarul sikerült. A legjobb 10-be se kerültem be, és holnap muszáj lesz jobbab szerepelnem, ha nem akarom, hogy az első versenyhétvégén megszóljanak. Az üveg vizet az éjjeli szekrényre raktam le és levágtam magamat az ágyra. A műtött lábam a mai napot elég nehezen viselte. Tudom… Túlságosan megerőltettem, de nem fogok lassítani. Fel kell vennem a szezon ritmusát és ez csak így megy. Csak bámultam a plafont amikor megszólalt a mobilom. Meg se néztem a kijelzőt, hogy ki hív csak reflexből húztam el a gombot és emeltem a fülemhez a készüléket.

- Igen?-morogtam bele.

- Szia Lea. Jesé vagyok. Zavarok?-kérdezte bátortalanul.

- Ohh… Szia Jesé… Nem… Dehogy zavarsz.-makogtam zavaromban. Tuskónak éreztem magam a viselkedésem miatt.

- Hogy vagy?

- Fáradtan… nyűgösen… és magányosan.-motyogtam őszintén.

- Mi a baj?-kérdezett rá aggódva. Nem rég óta ismerem, de tudom aggódik.

- Fáradtság az edzések miatt van. A nyűgösség és a magányoság bonyolultabb.

- Elmondhatod, hogy mi a baj. Megbízhatsz bennem.

- Az egyik dolog nem olyan amit telefonon szeretnék elmondani neked.-suttogtam.

- Ez komolynak hangzik.

- Tudom.-dörzsöltem meg az orrnyergemet.- Hiszen az is.

- De a másik dolog?

- Azt pedig csak magamnak köszönhetem.

- Lea… én féltelek.-vallotta be.

- Nem lesz semmi baj Jesé.-mosolyodtam el.- Megígérhetem neked.

- Biztos vagy benne?

- Igen. Nagyon.-helyeseltem.

- Mikor tudsz eljönni Madridba?

- A hétvége után elmegyek, ha minden jól megy és neked is jó?-kérdeztem rá és felültem az ágyban.

- Lea tudod jól, hogy bármikor jöhetsz. Az éjszaka közepén is.

- Köszönöm.-suttogtam és picikét elcsuklott a hangom. Jesé sokáig csak hallgatott a vonal másik végén.

- Nekem elmondhatod Lea, hogy mi történt…-szólalt meg bátortalanul.

- Nem lehet gyerekem.-bukott ki belőlem.

- Ez butaság…-kezdett bele, de ahogy csendbe maradtam talán valami jelnek vette.- Ez biztos?

- Sajnos igen. Sajnos biztosra vette az orvos.

- Ez…

- Hihetetlen? Felfoghatatlan? Tudom.-suttogtam.- Eddig csak két ember tudja és te. Nem akarom, hogy bárki más megtudja ezt… Nekem kell ezt feldolgoznom.

- Tudom… Rám számíthatsz.

- Köszönöm…

…A vasz mester már végzett és csak ülök a síléceim mellett a szivacson törökülésben és mezítláb miközben bámulok magam elé. Szerencsére a valamit jelentő selejtezőn jól szerepeltem és vasárnap reggel ott leszek a versenyen.

- Lea… Jól vagy?-szólalt meg Michael ahogy belépett a konténer ajtaján. Átöltözni jött, hiszen hozzám hasonlóan itt van a sport táskája és még az ugró ruhájában van.

- Persze. A többiek elmentek már?

- Akik ugrottak azt hiszem igen.-bólintott és közelebb sétált hozzám.- Biztosan jól vagy Lea?

- Persze.-ismételtem magam.- Csak nem volt kedvem találkozni a többiekkel… Mindenki sajnál jelenleg.

- Inkább csak nem értik mi történt.-rázta meg a fejét.

- Dehogynem. Érti mindenki. Összevesztünk Thomas-szal.-tártam szét a karjaimat.

- Ez biztos?-kérdezett rá felhúzott szemöldökkel a szőke honfitársam.

- Annyira biztos, mint a halál.-vontam meg a vállam. Leült mellém a szivacsra és hatalmasat sóhajtott.

- Kibékültök.

- Voltál már szerelmes Michael?-kérdeztem rá. Igazából nem vagyunk egy korosztály, hiszen én Thomas-szal és Andreas-szal vagyok egy idős, csak körülbelül amikor én elkezdtem az ugrást, ők akkor már Torinóban Olimpiai bajnokok voltak.

- Voltam… De nem az igaziba ezt tudom jól.- felelte diplomatikusan Michael. Korához képest nagyon is éretten gondolkozik, de tudom ez leginkább a sportnak köszönhető.

- Szerelmes voltam évekkel ezelőtt Thomasba.-bukott ki belőlem. Bár valahogy sejtem, hogy ezt eddig is tudta mindenki.- Évekig loholtam Thomas után, mint egy nyáladzó kiskutya… Végig néztem a kapcsolatát Kristinával, és képes voltam jó pofát vágni hozzá, amikor bejelentette, hogy elveszi feleségül…

- Sajnálom…-motyogta.

- A legény búcsúztatójára is elhívtak a fiúk… Cseppet se volt kínos… Ááá… Dehogy. Azonban a jó öreg whiskeynek köszönhetően én hülye elcsábítottam… Vagy fordítva…-nyögtem fel a hajamba túrva.- Nem is lényeges… Most pedig… Azt hittem szerethetek valaki mást… De megint csak rossz fába vágtam a fejszémet. Milyen meglepő nem? Annyit kértem, hogy adjon egy kis időt… Várjon… De úgy tűnik ő nem tudja azt tenni amit én.

- Lea…-fogta meg a kezemet.- Azért senki se hibáztathat, hogy megpróbáltál tovább lépni.

- De rossz emberbe szerettem bele Michael.-ráztam meg a fejemet.- Iker hamarosan apa lesz.

- Ha szeret… Okosan fog dönteni.-mosolyodott el.

- Vagy nekem kell hamarosan okosan dönteni.-suttogtam és rápillantottam, hogy tudjam igazam van. Michael először rám mosolygott majd óvatosan levette a sisakomat, amit még így körülbelül másfél órája a verseny után is viseltem.

- Egyre tudok most gondolni. Átöltözünk mind a ketten és visszamegyünk vacsorázni. Mit szólsz hozzá?

- Benne vagyok.-nevettem el magam…

…Idegesen ácsorgok az elsőséget jelző fal előtt. Elsőnek jöttem le a négy ember közül és ezek után Thomas, Daniella és Gregor fog hozzám csatlakozni ha minden jól megy. Magamon is meglepődtem, amikor az eredményhirdető táblán az egyes szerepelt. A legszebb és a leghosszabb ugrást sikerült bemutatnom. Thomas szintén megtartotta az eredményünket és mosolyogva sétált ki az elkülönített részhez miközben integetett a közönségnek. Lassan kezdett el öltözködni a szokásos ellenőrzések után. Illedelmesen kezet nyújtottam felé, hogy gratuláljak, de ennyire redukáltam az érintekézésünket. Pár napja először néztem rá… vagy éppen tettem felé bármilyen gesztust is. Tudom jól, hogy ha nem venne minket a kamera akkor ezt se tettem volna meg. Haragszok rá… Fogalmam sincs ezaz érzés mikor fog elmúlni. Bár tudom, hogy mivel szertem örök életemre nem haragudhatok rá… de ezekben a pillanatokban is a harag az erősebb. Daniella és Gregor nem tudta tartani a szintünket, de így se volt okunk sajnálkozni. Másodikként indultunk neki a második fordulónak….

…Alig fél óra múlva egészen boldog voltam, hiszen a második helyet megtudtuk tartani és így büszkén álltunk fel a dobogó második fokára…

…Hallom a dudákat és a rajongók üdvrivalgását, de tudom mind ez a sportnak szól… Hatalmasat fújtattam és megpaskoltam a combjaimat. Elrugaszkodtam és leugrottam a sáncról. Próbáltam koncentrálni… Próbáltam egész verseny alatt higgatt maradni, de tudtam az ingatag lelki állapotomnak köszönhető minden. A talajfogásnál a lábam kivágódott oldalra és mire észbe kaptam erőteljesen csapódtam neki a fagyos földnek. Keveset csúsztam csak mire sikerült megállnom.

- A picsába! A picsába!-káromkodtam miközben a szemüvegemet lerángattam a fejemről és földhöz vágtam. Talpra kászálódtam és összeszedtem a két sílécemet és az eldobott szemüvegemet. Az orvosok rohantak már hozzám.

- Jól vagyok! Hagyjanak békén!-taszítottam el mindenki segítségét.