14. rész

Jó látni ahogy Lea önfeledten mosolyog… Lassan fél éve ismerem és vagyok mellette, de ennyire boldognak még sose láttam… Egyszerűen sosem… Ezek a pillanatok értetik meg velem, hogy élete része a síugrás… A lételeme, úgy ahogy nekem a foci és a Real Madrid. Még nem érzi azt, hogy elég… Még csinálni akarja és csinálni is fogja. Késő délután volt már amikor visszaértünk a lakásba, de Lea még mindig úgy szökdécselt, mint egy öt éves. Az arca ki volt pirulva, hadarva mesélte az élményeit, amit ebben a kis időben szerzett.

- Kicsim. Nyugi.-nevettem fel, miközben lelöktem magamat a kanapéra. Szerintem hirtelen meg se hallotta a szavaimat így meg fogtam az övét és lehúztam az ölembe.

- Túl sokat beszéltem?-tette fel ártatlanul a kérdést.

- Igen.-bólintottam vigyorogva.

- Bocsi.-pirult el. Átkarolta a nyakamat és hozzám bújt. A hátát cirógattam lágyan és figyeltem az egyenletes szuszogását.

- Köszönöm, hogy elhoztál ide.

- Tényleg?-nézett fel rám mosolyogva.

- Igen. Itt tényleg minden olyan csendes… Megnyugtató.

- Reméltem, hogy jól fogod itt magad érezni. Akár meddig maradhatunk.

- Sajnos nem maradhatok sokáig. A felkészülés miatt.

- Tudom.-ölelt át. Szeretem, hogy ölel engem… Hogy velem alszik és együtt töltjük minden szabad percünket, de be kell vallanom fogalmam sincs meddig fog ez tartani. Hogy meddig marad Madridban… És nem felejthetem el Sarat és a kis babát, akit a szíve alatt hordozz. Az én kis babám is, akire már nagyon rég óta várok. Saraval minden lóg a levegőben, hiszen eddig nem igazán volt hajlandó beszélni velem. Túlságosan ideges volt mindig. De tudom és ő is tudja, hogy nem menekülhet örökre előlem.

- Mondhatok valamit?-kérdezett rá a lány csendesen.

- Persze.

- Ez már kapcsolat szerű ami köztünk van?-nézett fel rá. Nem lep meg a kérdése.

- Ez már rég kapcsolat Lea.-tűrtem a fülem mögé a haját. Lehajoltam hozzá és megcsókoltam.

Sajnos másnap kaptam a hívást, hogy pár órán belül haza kell utaznom. Eddig tartott csak a kikapcsolódás. Lea elfogadta ezt. Tudta ő is a szíve mélyén, hogy nem fog sokáig tartani azaz idil.

- Nem baj. Haza megyek veled.-vonta meg a vállát.

- Mi lenne ha hétvégéig maradnál? A családod és a fiúk miatt is?

- Lehet?-pislogott rám ártatlanul.

- Ez bolond kérdés volt remélem tudod.-csóváltam meg a fejem.

- Tudom.-nevetett fel vidáman. Meg akartam csókolni, amikor csengettek. Nagyot nyögve tápászkodott fel mellőlem és elment ajtót nyitni. Mosolyogva figyeltem ahogy elsétált az ajtóhoz. Nem tudom ki jöhetett, de most bárki is jön utálom, hogy megzavarja ezeket a perceket. Lea jelent meg hamarosan fülig érő mosollyal.

- Thomas az.-puszilt meg.- Hozok inni valót.

Mire megszólaltam volna Lea eltűnt és az osztrák férfi állt a kanapé mellett. Szemei szinte villámokat szórtak felém.

- Miért csinálod ezt?-bukott ki belőlem a kérdés. Már tegnap a sánc mellett is észre vettem, hogy valami nem klappol… Hiába mosolygott rám megértően és kedvesen, egyszerűen utálatot éreztem.

- Hagyd békén Leat.

- Mi van?-pattantam fel a kanapéról. Mind a ketten szinte suttogtunk, hiszen a szomszédos helységben itt van a lány. Nem akarom, hogy hallja a veszekedésünket.

- Hagyd békén Leat.-ismételte magát higgadtan.

- Ne szólj bele az életébe.

- Muszáj ha annyira bolond, hogy bedőlt neked.

- Nem dőlt be nekem!

- Dehogy nem! A menyasszonyod mellett lenne a helyed, ha már gyereket csináltál neki.

- Bagoly mondja.-fintorogtam, hiszen tudom neki is van egy gyereke.

- De én legalább elváltam a feleségemtől, és nem szeretőt tartok a menyasszonyom mellett. Lea többet érdemel. Többet… Jobbat érdemel nálad.

- Ebben az esetben magadra gondoltál?-húztam el a számat.- Te szerelmes vagy Leaba. Szerelmes vagy Leaba.

- Maradj már csendbe.-förmedt rám. Tudtam… Most már tudtam, hogy igazam van…

***

Utálom, hogy Ikernek már vissza kellett mennie Madridba, de el kell fogadnom hiszen tudom mik a céljai. Edzésben lenni és visszakerülni a csapatba. Végre ma már a nagyanyám is szóba áll velem. Eddig került, de most már muszáj lesz elém állnia és megmagyarázni az egészet.

- Miért jöttél kicsikém?

- Magyarázatott akarok.-jelentettem ki határozottan.

- Mire?

A táskámból elő halásztam a régi képet, és azt amit a netről szedtem le a múlt héten.

- Ezért akartad, hogy minden áron haza jöjjek? Te tudtad, hogy az anyám is Madridban él? Hogy a Real egyik játékosának az anya…. Te tudtad, hogy van egy öcsém?

- Lea nyugodj le.- szólt rám.

- Nem nagyi. Tudni akarom az igazat. Tudni akarom.

- Igen tudtam, hogy anyád Madridban van. De Madrid nagy város…. Reménykedtem, hogy elkerülitek egymást. Nem gondoltam, hogy pont egy focistába szeretsz bele.

- Nagyi ez nem arról szól, hogy Iker a barátom! Arról, hogy hazudtál. Hazudtatok nekem.

- Meg akartunk óvni.-rázta meg a fejét.

- Nem kell! Megtudom védeni saját magamat.-jelentettem ki és elviharzottam.

Nem mentem haza, hanem a jól ismert kocsmába mentem. Ki akarom kapcsolni az agyam. Mindenről tudnak… Az ég világon mindenről, és hazudtak nekem… Miért jó ez? Nekem nem volt erre szükségem. Azt hittem a családom őszinte… Legalább egymással őszinték vagyunk. De kiderül, hogy nem. Csalódtam… Csalódtam mindenben és mindenkiben.

Szinte egész nap a kocsmában ültem… Csak iszogattam és éreztem, hogy fejembe száll az elfogyasztott alkohol. Persze… Hülye az aki éh gyomorra kezd el inni.

- Lea… Most haza megyünk.-szólalt meg egyszer csak Thomas mellettem.

- Te mit keresel itt?

- Michael szólt, hogy itt vagy és már részeg vagy.

- Nem vagyok részeg.-morogtam.

- Nem érdekel.-jelentette ki határozottan.

- Nem érdekel.-húztam meg a vállam.

- Mozdulj Lea.

- Nem.-vágtam rá durcásan. Mire észbe kaptam kifordította a bárszékemet, és a vállára kapott. Egyszerűen hiába próbáltam ellenkezni nem ment. Az autóig cipelt és már csak ott tett le.

- Ezért…-próbáltam meg fenyegetni, de nem ment. Nem jutott eszembe egyetlen szó se.

- Míg kitalálod haza viszlek.

Dúlva fúlva ültem be a kocsijába, és hallottam halkan nevetve kerülte meg az autót. Kiborít, hogy irányítani akar. Jó tudom… Okkal teszi, de már felnőtt vagyok én is. Ha be akarok rúgni be rúgok. 20 perc múlva értünk haza hozzám.

- Hol vannak a kulcsok?

- Gondolom a táskámba.-vontam meg a vállam.

- És hol a táskád?-kérdezett rá és csak felé nyújtottam. Fejét csóválva vette el tőlem és egyszerűen bele nyúlt és meg is találta a kulcsokat. Beterelt az ajtón. Kiléptem a magas sarkumból, és elindultam a konyhába.

- Maradj csak itt. Hozok neked kávét.

- Nincs szükségem kávéra!-ráztam meg a fejem.

- Lea!

- Mi van?-fordultam felé.

- Nyugodj le… Féltelek.

- Miért féltesz?

- Szeretlek!-csattant fel.

- Ne szeress.

- Nem megy.-fakadt ki amitől egy pillanatra minden szó a torkomon akadt. Fejéhez akartam vágni még valamit, de nem ment, hiszen abban a pillanatban már meg is csókolt. Nem tudom miért, miért zsibbadtam le ennyire, de egyszerűen átkaroltam  a nyakát és hevesen csókoltam vissza. A keze lassan indult el a hátamon lefelé és a fenekem alá nyúlva emelt meg. Átkulcsoltam a lábaimmal a vékony derekát, de nem szakadtam el tőle. Gondolkodás nélkül indult el velem a háló szobám felé. Nem lepődök meg rajta, hiszen ismeri a járást. Túlságosan is. Óvatosan fektetett le az ágyra majd ahogy elszakadt tőlem és lerángatta magáról a felsőjét és ugyan így tettem én is.

- Emlékszel?-bukott ki belőlem a kérdés, miközben a fejem mellett támaszkodott meg és végig simított a hajamon.

- Szerinted elfelejtettem?-csóválta meg a fejét. Egyszer feküdtünk le. Pár éve… Igazából a legénybúcsúja után. Túl sokat ittunk és szeretettre vágytam, törődésre és gyengédségre. Léptem és megtörtént. Ilyet akarok most is. Hajába túrtam és lehúztam magamhoz. Vadul tapadtam az ajkaira, miközben a maradék ruháink lassan kerültek le rólunk. Szeretkezésünk alatt a szobában csak a halk sóhajainkat, nyögéseinket lehetett hallani. De imádtam minden csókját… Érintését…

Fáradtan és izzadtan feküdtünk el az ágyon és pár pillanatig csak a plafont bámultam, majd gondoltam egyet és az oldalamra fordulva hozzá bújtam. Megcirógattam az arcát. Rám mosolygott. Felkönyököltem az ágyon és megcsókoltam. Ebben a pillanatban nem érdekel, hogy mit teszek pedig már valamennyit józanodtam. Egyszerűen ebben a pillanatban jól érzem magam.