9. rész

Legunalmasabb napjaimat élem meg azt hiszem… Pedig van pár nap a hátam mögött azt hiszem. Azóta minden megváltozott, hogy közöltem a feleségemmel, hogy el akarok válni. Természetesen úgy reagált, mint bármelyik nő… Összedobálta a lányunk és a saját cuccait és mire észbe kaptam elviharzott. Szerencsére a lányomat hetente láthatom. Ő az életem értelme. Érte bármit megadnék. Ez sosem fog megváltozni. Egyedül az, hogy most már az, hogy külön fogunk lakni. De bármikor láthatom és az apja lehetek. Csipogott a telefonom és kihalásztam a kanapé alól. Sms-t kaptam és legnagyobb meglepetésemre Lea-tól.

„Szia Morgim. Csak szólok most egy hétig benneteket foglak boldogítani…. Igen-igen. Ez azt jelenti, hogy haza megyek. Egy hét igaz, de veletek lehetek. Puszi: Lea :D„

Ez az egyetlen üzenet mosolyt csalt az arcomra. Baj? Nem tudom. De az biztos, hogy sokkal jobb vele. Ha mellettem van jobban érzem magam… már amennyire lehetséges…

… A sánc mellett ácsorgunk és csak hallgatjuk edzőnk szavait. Mint ha fel is fognék belőle bármit is. Már fáradt vagyok… Egy hétvégét kell még túl élnünk és utána jöhet a jól megérdemelt pihenés. Meg talán túlságosan is lefoglal az, hogy Lea itt lesz a városban. Végre láthatom. Beszélhetek vele. Megölelhetem és megnevettethetem a vicceimmel. Jó tudom ez túl sok mindent elárult. Vagy is…  Talán…  Mindegy… Tudom, hogy nem lenne szabad. Egyáltalán nem lenne szabad ezt éreznem… Bele szerettem… Vagy is még mindig nem vagyok benne biztos.

- Nézzétek ki jön ott.-mosolyodott el Wolfgang és mindannyian tettünk egy 360°-os fordulatot amerre ő nézett. Elmosolyodtam én is. De tényleg… Lea bicegett felénk mosolyogva. Már csak egy mankója van, de már sokkal, de sokkal jobban mozog, mint amikor legutoljára láttam őt. Gondolkodás nélkül indultam el a lány felé és öleltem meg köszönés helyett. Szerencsére ő ahogy szokta mindig visszaölelt. Bele szippantottam a hajába picit.

- De jó, hogy itt vagy.-motyogtam neki csendesen.

- Szia Morgi.-mosolygott rám ahogy elengedtem.- Hogy vagy?

- Most már jobban. Ahogy látom te is. Sokkal jobban tudsz…

- Igen. Sokkal jobban tudok járni. Gyógytornára járok. Igaz még nagyon az eleje, de érzem a hasznát és azt is, hogy megtudok gyógyulni.-fecsegte nekem. Régen láttam ezt a Leat. Az életerős, mosolygós Leat. Rámosolyogtam én is és homlokon pusziltam. A többiek még mindig csak álltak tőlünk pár méternyire és nem jöttek közelebb. Azt hiszem mindannyian szándékosan teszik ezt. Még Alexander is…

- Gyere. Menjünk oda a többiekhez.

- Rendben.-mosolygott rám és én a derekára csúsztattam óvatosan a kezemet és elindultunk a társaság felé. Mindenki mosolyogva köszöntötte a lányt. Örültek… Tényleg… Tudom, hogy ezzel Leat kimondottan boldoggá teszik. Ott maradtam a lány közelében.

- Este nem megyünk el kikapcsolódni?-kérdezett rá Gregor vigyorogva.

- Mire gondolsz?-kapott az alkalmon Lea és talán megszokásból húzódott hozzám. Nem szóltam semmit se, csak a derekára csúsztattam a kezemet.

- Csak egy sör.-vonta meg a vállát a legfiatalabb társam, mire Lea csak fintorgott.

- Nem szeretem a sört.

- Tudom. Te forralt bort kapsz, ahogy szoktuk.

- Benne vagyok.-vágta rá a lány azonnal.- Madridba csak az orvoshoz járok és bevásárolni. Begubóztam.

Pedig tudtam ez csak részben igaz. Van egy sejtésem, hogy vissza… Visszatért a kapushoz nem törődve a szabályokkal… Azt is tudom, hogy tudja milyen bajba sodorja a kapust és saját magát is… De be kell látnom valamit tud a spanyol, hiszen Lea mosolyog. Őszintén és boldogan mosolyog…

…Este a megbeszélt időben érkeztem meg a szokásos helyre. Csak intettem a csaposnak és a szokásos asztal felé sétáltam tovább. Tudom, hogy túl sok a szokásos jelző egy kocsmára vonatkozva, de mi így kapcsolódunk ki és senkit se zavar ez.

- Hali.-köszöntem a kabátomból kibújva.

- Szia.-mosolygott rám Lea.- Azt hittem el se jössz már.

- Csak Kristinával beszélgettem.-húztam el a számat miközben leültem mellé. Reflexből az ölembe húztam a lábát.- Jó így?

- Igen és köszönöm.-nyomott egy puszit az arcomra mosolyogva. Rámosolyogtam csak és közben megkaptam a korsó sörömet. Biccentettem a pincérnek és néma csendben hallgattam ahogy Gregor és Andreas ódákat regélnek az elmúlt heteinkról, hogy milyen is volt utazni, edzeni és szerepelni. Lea csak némán mosolygott rájuk miközben én egyszerűen a lábán pihentettem a kezemet.

- Biliárdozunk?-fordult egyszer csak felém a lány.

- Persze.-kapva kaptam az alkalmon, hogy kicsit kettesben lehetek vele. Az asztalhoz sétáltunk és játszani kezdtünk. De játék közben tudtunk beszélgetni is. Elmeséltem mindent a feleségem hozzá állásáról, hogy hirtelen pánik szerűen előjött a „mentsük meg a kapcsolatunkat” dologgal, de még pár hete nem akarta.

- Csak eszébe juthatott, hogy mindennek vége lesz.

- De hát én pont ezt akarom… Hogy vége legyen.-vontam meg a vállam miközben a következő lehetőséget próbáltam kilesni az asztalon a golyók közt.

- Megrémült. És mi lenne ha adnál neki még egy esélyt?

- Lea… Egyáltalán nem akarok még egy esélyt.-ráztam meg a fejem.- El fogunk válni és kész.

- Remélem boldog leszel.

- Én is.-mosolyogtam rá.- Te jössz.

- Kérdezhetek valamit?-pislogott rám a lány a gurítás után.

- Ezt meg se kellett volna kérdezned.

- Amikor Andreas velem volt a kórházban mondott valamit, amin azóta is sokat gondolkozok.

- Mit mondott?

- Hogy…

- Hogy?-csodálkoztam el.

- Azt mondta belém zúgtál. Ez… ez igaz?-csodálkozva pislogtam rá csak. Hogyan jöhetett rá… Hogyan jöhetett rá Andreas erre? És miért mondta el ezt pont Leanak? Hápogtam egy kicsit, majd csak megráztam a fejem.

- Tudod jól, hogy ez nem igaz. Andreas csak félre értett valamit.

- Biztos vagy benne?-pislogott rám hatalmas szemeivel. Nem vagyok valami jó pókerben, de most azt hiszem szükségem van egy nagy adag szerencsére, hogy elhitessem vele.

- Igen biztos Lea. Andreas csak félre értett valamit.

- Akkor jó.-mosolygott rám a lány és óvatos puszit nyomott az arcomra.- Fontos vagy nekem nagyon.

- Te is nekem.-feleltem csendesen. Megszólalt a mobilja és láttam a kijelzőn a kapus nevét és képét.

- Ezt fel kell vennem.-pislogott rám bocsánat kérően és én csak bólintottam. Amúgy is nekem is van egy elintézni valóm. Andreas hátra felé indult és én pedig azonnal utána. Mielőtt bement volna a mosdóba teljes erőmből meglöktem, ami váratlanul érte és megbotlott.

- Te meg mi a francot csinálsz?-lepődött meg amikor rájött, hogy én voltam az.

- Miket beszélsz te Leának?

- Miről beszéltem én neki?-értetlenkedett miközben talpra evickélt. Megigazította magán a ruháját és csak bámult rám.

- Minek… Minek mondtad el neki?-csattantam fel megint. Észleltem, hogy kinyílt a férfi mosdó ajtaja és a meglepett Wolfgang áll a küszöbön.

- Mi folyik itt?-szólalt meg higgadtan.

- Elgurult a gyógyszere.

- Minek mondtad el Leanak, hogy bele zúgtam?-mondtam  ki végül a szavakat.- Minek avatkozol bele? Meg honnan tudod?

- Thomas mindenki tudja.-vágott a szavamba Wolfgang.

- Mi?

- Mindenki tudja.-ismételte magát teljesen higgadtan. Jó… Jó… Mindenki tudja. De akkor az illetékes miért nem fogja fel? Miért nem veszi észre? Földbe gyökerezett lábbal álltam csak a placc közepén.

- Csak azért említettem meg Leanak, hogy kapcsoljon… Hogy igaz ez az egész, mert sejtettem…

- Mit sejtettél?-vicsorogtam.

- Hogy szerelmes vagy belé… És azt, hogy a kapus vissza fog táncolni az életébe.-mentegetőzött Andreas.

- Visszatáncolt. Szerinted mitől mosolyog így?-kérdeztem rá.

- Miért nem téríted észhez? Miért nem mondod el neki, hogy mit érzel?

- Mert… Mert barátként nem akarom elveszíteni.

- És ha szenvedni fog a kapus miatt?-szólalt meg Wolfgang.

- Akkor majd mellette leszek.-feleltem csendesen, hiszen jelenleg ez az egyetlen ötletem. Mellette maradni. Támogatni, és amikor a legnagyobb szüksége lesz rám… Mindent bevallani neki…

8. rész

Lassan egy hónap… Igen egy hónapja műtöttek meg, de még is az elmúlt napokban tudtam elkezdeni a kezeléseket. Gyógytornára kell járnom még első sorban…Utána elektromos kezelés… Más fél hónap múlva talán egy alap edzés programot elkezdhetek, de első sorban erről majd még Julio dönt az idő múlásával. A városban sétálok a mankóim társaságában. Venni akarok pár ruhát magamnak. Madridban pillanatok alatt beköszöntött a tavasz és ezzel együtt számomra a meleg. Nálunk a hegyekben ritkán van ilyen idő… És így nem is voltam felkészülve rá. Az elmúlt napokban jól érzem magam. Kivirultam… Talán azért, hogy minden jó irányba halad. Egy szatyorra a kezembe léptem ki az üzletből és meglepetésemre pontosan Ikerrel találtam magam szembe.

- Szia.-köszöntem csendesen, de még is mosolyogtam rá.

- Lea… Szia.-csodálkozott el.- Hogy kerülsz ide?

- Csak egy kicsit vásárolok. Nincsenek nyári ruháim.-forgattam a szemeimet.

- És… Hogy vagy?

- Jobban. Sokkal jobban. Sikerült a műtét. Gyógytornára járok.

- Lea nincs kedved meginni velem egy kávét?

- De… Van.-mosolyogtam rá.

Nem tudom miért mentem bele, hiszen lassan egy hónapja nem láttam. Nem beszéltünk és nem is kerestük egymást. Szándékosan tudom jól. Nem lett volna jó dolog. Egy közeli kávézóba mentünk ahol mind a ketten kértünk egy feketét és először néma csendben vártunk, hogy megszólaljunk… Vagy is valaki elkezdje az egész beszélgetést.

- Örülök, hogy Minden rendben veled.

- A körülményekhez képest jól vagyok.-bólintottam mosolyogva. A habos kávét kavargattam amit elém rakott a pincér fiú.

- Ez nagyon jó hír. Tudom, hogy volt bent nálad Sergio és anyu.

- Ha Sergio az a macsó bunkó spanyol akkor igen. Volt bent nálam és átadta a macit nekem.-bólintottam.

- Macsó… és bunkó.-kezdett el nevetni.

- Hát… Egy picikét tényleg az volt. De köszönöm a macit tényleg.

- Sergio amúgy barát… Csak néha kicsit fura a stílusa és meg kell ezt szokni.

- De ezek szerint elmondtad neki?-húztam fel a szemöldökömet kíváncsian.

- Hát… Igen.

- És még se tart ribancnak… A barátodat már túl sokat rúgták fejbe vagy kis korában ólom festékkel volt a kis ágya kifestve és az okozott maradandó sérülést az agyában?-tettem fel teljesen komolyan a kérdést.

- Sergio szerint minden okkal történik.

- Minden okkal?-kérdeztem rá csendesen a hajamba túrva.

- Igen… Minden okkal.-ismételte el a szavaimat. Nagyot sóhajtottam és a tekintetemet szigorúan a bögrére szegeztem. Összezavar és meglágyítja a szívemet egyszerre.

- Anyu mesélte, hogy meglátogatott.-szólalt meg újra a háló őr.

- Igen. Volt olyan kedves, hogy bejött hozzám.

- Azt is mesélte, hogy volt veled valaki.-motyogta. Alaposan szemügyre vettem Iker arcát és azonnal rájöttem valamire. De nem mondhattam ki, mert viccesnek tűnik.

- Andreas Kofler a barátom és a csapattársam. Semmi… De semmi olyan se történt köztünk, mire éppen te most gondolsz.

- Hmm?

- Nem feküdtem le vele…-közöltem vele. Magamat is megleptem, hogy így közlöm vele a tényeket. Pedig igazából semmi… Az ég világon semmi köze sincs hozzá. Iker elmosolyodott rajta, míg én az ajkaimat kezdtem el rágcsálni és fülig pirulva. Mire észbe kaptam áthajolt az asztal felett és megcsókolt. Először meglepődtem, majd lassan visszacsókoltam. A világ legfelelőtlenebb döntése pont egy nyilvános helyen csókolózni, de nem érdekel. A homlokát az enyémnek támasztotta, ahogy elszakadt az ajkaimtól. Megsimogattam az arcát mosolyogva.

- Elment az eszed remélem tudod?-kérdeztem rá csendesen.

- Nem látott minket senki se… És nagyon hiányzott ez.-motyogta még mindig.

- Hiányoztam?-érdeklődtem csendesen.

- Nagyon is.-simította le a hajamat és a számra adott egy puszit. Körbe pillantottam. Mint aki megérezte, hogy mi fog történni a kávézó legeldugottabb zugában foglaltunk helyet.

- Te is nekem.-motyogtam, hiszen be kell látnom, hogy hiányzik. A kedvessége… A törődése.

- Nem hittem, hogy ezt mondod.-rázta meg a fejét.

- Miért?

- Csak… Megleptél most ezzel.- mosolyogtam csak rá.

Következő amire emlékszek az, hogy becsapódik mögöttem egy szálódai szoba ajtaja és háttal neki ütköztem. Mohón faltam tovább Iker ajkait miközben a dzsekit rángattam le róla. Elszakadt bennem az a bizonyos húr és már nem akarok mást csak a kapust. Amint a dzsekijétől megszabadítottam a nadrágjából próbáltam kirángatni az ingét. Segített rajtam, hogy minél gyorsabban megtudjam szabadítani a ruhájától. Remegő kezekkel szabadítottam ki a gombokat és sikerült még egy ruhadarabjától megszabadítanom. Már csak egy farmer volt rajta, de rajtam még mindig túl sok volt a ruha. A kabátomat magamtól dobta le, és hagytam, hogy ő óvatosan a karjaiban vett. Nagyon ügyelt rá, hogy ne bántsa a lábamat. Csókolt miközben az ágy felé sétált velem.

- Megbolondultunk.-motyogtam az ajkai közé, mire ő csak nevetett.

- Szeretek bolond lenni.

- Én is.-vontam meg a vállam vigyorogva, de már csókoltam is tovább. Átadtam magam neki…

… Órák óta csak fekszünk a hatalmas franciaágyon és a vállára hajtottam a fejemet. Nem szólaltam meg csak feküdtem és mosolyogva. Iker pedig a meztelen vállamat cirógatta.

- Szeretek így megbolondulni.-húztam el egy vigyorra a számat végül.

- Én is.-csókolt meg.

- Sara nem fog hiányolni már?-kérdeztem rá, mire ő csak felnyögött.

- Miért kell elrontani a hangulatot hmm?-pislogott rám hatalmas szemekkel. Felkönyököltem az ágyon és megcsókoltam.

- Bocsánat.

- Nem kell bocsánatot kérned, mert nem haragszok rád.-simította a fülem mögé a hajamat. Elmosolyodtam. Igazán boldogan mosolyogtam rá. Megfogtam a kezét amelyikkel az arcomat simogatta. Még mindig be van kötve a keze, pedig már elméletileg egészséges. Lassan kezdtem el lebontani a kötését, amit ő néma csendben nézett végig.

- Majd visszakötöm.-vontam meg a vállam pedig nem is mondott semmit se. Végig húztam a tenyerében lévő vonalakon az ujjamat óvatosan. Minden milliméteren ahogy csak tudtam. Majd következett egy nem túl nagy heg.

- Még mindig fáj?

- Kicsit.-bólintott.-De csak megszokásból kötöm be.

Puszit nyomtam a bőrére.

- El fog múlni a fájdalom… És egészséges leszel 100%-san. Visszatérsz a kapuban.

Lehúzott magához és megcsókolt.

- De te is megfogsz gyógyulni. Ott leszel…

- Az Olimpián.-bólintottam.- Tényleg ez a célom.

- És sikerülni fog. Segítek neked.

- Tudod, hogy nem igazán értelek most.-ráztam meg a fejem.

- Nem baj. Majd meglátod.-döntött le az ágyra és megcsókolt…

… Egy hét telt el mióta Ikerrel újra lefeküdtünk… És azóta pedig minden nap találkoztunk. Ez nem azt jelenti, hogy minden nap az ágyba kötöttünk ki. Egyszerűen csak elvagyunk. Közösen vacsoráztunk egyszer, beszöktünk egy moziba is. Most is itt van velem, pedig én csak pakolászok, hiszen holnap haza utazok. Apának lesz a születésnapja és így meglátogatom.

- Mikor jössz vissza?-kérdezte Iker az ágyamon feküdve.

- Egy hét.

- Az hosszú idő.-dünnyögött.

- Dehogy is. Addig is kicsit visszaáll a világ egyensúlya és te kicsit normális leszel.-utaltam a barátnőjére és a születendő gyermekével.

- Tudom. Normális leszek.-sóhajtott hatalmasat.- Nem leszek görény.

- Helyes válasz.-mosolyogtam rá.

- Feküdj már ide picit.-könyörgött nekem bánatosan. Kinyújtotta felém a kezét.

- Kiskutya szemek.-dőltem mellé.

- Mi lesz velem egy hétig?-sóhajtott színpadiasan.

- Nem eszel annyi egészségtelen kaját.-kuncogtam. Mivel nem tudok edzeni és sokat unatkozok egyszerűen nassolok és velem együtt ő is. Egy hét alatt annyit nassoltunk, hogy talán egy év alatt nem evett ennyi édességet.

- Ki tudja.-csókolt meg.

- Mondanám, hogy gyere velem… De nem lehet.-ráztam meg a fejem.

- Sajnos.-bigyesztette le az ajkait.

Tényleg kár, hogy nem jöhet velem… Azonban most legalább tudjuk mi a helyes döntés. Ő marad Madridban, én pedig haza megyek kis időre a családomhoz.

7. rész

Lassan nyitottam ki a szemem és először nem láttam semmit se… Pislogtam párat és lassan tisztult ki a kép is. Visszatértem… Már mint megműtöttek és újra a szobámba vagyok. Fészkelődni kezdtem és lassan nyomtam ki magam az ágyon, hogy kicsit fentebb tudjak ülni. A lábam gondosan be van kötözve és ezzel egyértelműen rögzítve is van. Nem tudom, hogy sikerült-e… Csak egyet tudok remélni, hogy igen. Körbe néztem a szobában, hogy van-e itt valaki, de ahogy gondoltam senki. Megláttam azt az átkozott macit amit Sergio vagy kicsoda hozott nekem Iker nevében… Bámul a medve. Iker bámul… Morogtam magamban és egyszerűen csak elfordítottam a plüss állatot, hogy ne lássam. Durcásan fontam össze a mellkasom körül a karomat és bámultam magam elé amikor kinyílt a szobám ajtaja és meglepetésemre vendégem érkezett.

- Andreas? Te…

- Hogy kerülök ide?-kérdezett rá nevetve.- Hát itt vagyok. Ez a fontos nem?

- De… Csak meglepődtem.-motyogtam. Magával húzta a székét és leült rá. A papír poharat letette a szekrényre és vigyorgott rám.

- Amúgy a műtéted sikerült. Csak úgy tájékoztatlak róla.-húzta meg a vállát lazán.

- Ja tényleg.-kaptam észbe és a takarómat félre húzva néztem meg a lábamat. Most még nem fáj, hiszen teli vagyok nyomva fájdalomcsillapítóval és nyugtatóval.- Ezek szerint tényleg sikerült.

- Az orvosod szerint igen. Még pár hét pihenő és utána kezdődhet a gyógytorna. Ha jó kis lány leszel és nem a saját fejed után mész akkor hamar meg fogsz gyógyulni.

- Jó is lenne.-sóhajtottam fel.

- Ugye nem baj, hogy itt vagyok?

- Miért lenne baj Andreas?-biccentettem oldalra a fejemet mosolyogva.

- Csak… Megkérdeztem. Hiszen… Thomasnak biztosan jobban örültél volna.

- Te is a csapattársam vagy és a barátom.-mosolyogtam rá.

Négy napja volt a műtét és még mindig itt vagyunk a kórházban… Igen… Vagyunk. Andreas egyszerűen nem hagy magamra. A fotelbe alszik. Kaját hord be nekem és egyszerűen szórakoztat. Tudom. Valahol sejtem, hogy Thomas adta ki neki parancsba, hogy figyeljen rám. Iker nem látogatott meg, de minden nap érkezik valami kis ajándék. Csoki… Virág… Szerencsére a honfitársam ezeket nem veszi észre… Vagy nem tette egyszerűen eddig szóvá.

- Szeretnél valamit?

- Fagyit.-jelentettem ki határozottan. Azonnal felnevetett. Az elmúlt napokban mindig fagyit akartam enni.- Most mi olyan vigyorogsz?

- El fogsz hízni.

- Jajj de nagyon kedves vagy.-nevettem fel és hozzá vágtam a mackót, hiszen ez került kezembe. A honfitársam és a barátom lazán kapta el és szemügyre vette. Alaposan meggyomrozta.

- Ez?

- Kaptam.-vontam meg a vállam.

- Kitől?

- Ez miért fontos? A fagyimat akarom… A fagyimat.

- Oké Hisztikirálynő.

- Kapd be!-mutattam be neki és magamra hagyott nevetve. Előhalásztam a fiókból a zene lejátszómat és éppen a fülhallgatómat bogoztam ki, amikor kopogtak.

- Andreas ez nem vicces.-korholtam hangosan, ahogy kinyílt az ajtó. Azonban a legnagyobb meglepetésemre nem a síugró barátom lépett be hanem Maria.

- Bejöhetek?

- Maria…-mosolyogtam rá felcsúszva az ágyon.- Persze. De jó, hogy itt vagy.

- Hoztam neked újságot meg pár apróságot.-ült le az ágyam mellé.

- Köszönöm.

- És Lea… Hogy vagy? Hogy sikerült a műtét?

- Julio szerint minden rendben. Még pár hét és elkezdhetem a gyógytornát és a nyárra minden tökéletes lesz.

- Nyáron már egészséges leszel?

- Talán. De már megpróbálhatok visszatérni. Ugorni akarok. Tudni mire vagyok képes a sáncon.-meséltem csendesen. Sikeresen mosolyt csaltam a nő arcára, ami miatt valahogy nekem is jó kedvem lett.

- Céltudatos… Makacs egy lány vagy.-állapította meg és ebben a pillanatban nekem dicséretnek tűnt.

- Tudom… De a mai világban ilyennek kell lenni nem?-kérdeztem rá csendesen.

- Igazad van.-bólintott lassan.- Cél tudatosnak kell lenni és sikeres lehetsz.

Csak pislogtam az idősödő asszonyra. Annyira kedves velem… Picikét úgy érzem néha mint ha valami védelmező angyalom lenne… Olyan mint egy pótanyuka… Bár ekkor jut eszembe, hogy mit tettem a fiával és ha tudná akkor nem lenne ilyen kedves velem.

- Remélem sikeres is leszek. Amúgy milyen apróságok?-vettem el a szatyort. Az ölembe vettem és bele kukkantottam.

- Csoki… Csoki… és csoki.-nevetett.

- Finom… és imádom.-nyaltam meg az ajkaimat.

- Az újságok pedig azért vannak, hogy ne unatkozz.

- Szerencsére itt van az egyik barátom és nem unatkozok.

- Barát?

- Síugró társ… Már mint a férfi csapatból…-hadováltam össze-vissza. Maria halkan kuncogott rajtam.

- Nyugodj meg Lea. Értem én. De most sajnos mennem kell. Otthon várnak.

- Maria kérdezhetek valamit?-szólaltam meg csendesen miközben ő a kabátját vette fel. Bólintott csak és egy hatalmas sóhaj után szólaltam meg.- A fiaiddal minden rendben?

- Azt hiszem igen… Úgy tudom minden rendben.-bólintott csendesen.- Ha nem… Akkor pedig azt hiszem egyedül akarnak megbirkózni vele.

- Az lehet.-motyogtam. Ekkor vágódott ki a szobám ajtaja és érkezett meg Andreas. Megtorpant ahogy megpillantotta Mariát és esetlenül elmotyogott egy köszönést. Maria rá is mosolygott majd magunkra hagyott. A honfitársam először csak átadta nekem a fagyis poharat és néma csendben leült a székre. Eszegettünk… eszegettünk és tudtam Andi most leginkább gondolkozik.

- Kérdezz… Ne kímélj!-sóhajtottam fel, hiszen tudtam, hogy túl kell ezen esnünk.

- Ki volt ez az asszony?

- Egy nagyon kedves asszony… Aki a szomszédom ott ahol most lakok. Kedves és néha azért gondoskodik rólam.

- Csak ennyi?

- Bemutatott a családjának… megismertem a fiait…

- Ajjajj…

- Most miért?-horkantottam fel.- Miért mondod ezt?

- Csak nem kezdődik jól.

- Lefeküdtem az egyik fiával.-vontam meg a vállam. Elpirultam… Remek…

- És ez miért baj?

- Hát… Kapcsolatban él és gyereke lesz.

- Fiatal vagy és kiélvezed a lehetőségeidet. Ebben semmi baj sincs.-rántotta meg a vállát Andreas.

- Te ezt nem ítéled el?

- Miért ítélném el? Lea azt hittem már megtanultad a leckét? Ki kell élvezni az életet… Ahogy csak tudjuk.

- Hát… Ikerrel kiélveztem… Jó volt… Túlságosan is jó.-motyogtam.- De a családja miatt erős leszek. Semmi több.

- Semmi több?-kérdezett rá vigyorogva.

- Semmi több.-jelentettem ki.

- Akkor egy titkos rajongónak is lenne esélye nálad?-kérdezett rá én pedig meglepődtem. Milyen rajongóról fecseg itt nekem?

- Kifejtenéd?

- Inkább nem.

- Mond meg.-parancsoltam rá.

- Muszáj?-húzta el a száját látványos grimaszra.

- Igen muszáj.-bólogattam.

- Szerintem Thomas beléd zúgott.-motyogta vállát megvonva.

- Nem… Az nem lehet.

- De… Tudod, hogy lehetséges. Szép lány vagy… Thomas magányos… Szeretetre vágyik. És tőled akarja megkapni.

- Tőlem? Andreas ez jó vicc… Thomas csak a barátom… és annak kell maradnia.

- Nem lenne ellenedre ha változna.-nevetett fel.

- Erről inkább nem beszélek.-zártam rövidre a dolgot. Nem akartam erről beszélni… és igazából bele se akartam gondolni. Thomas egy jó barát… Az egyetlen igazi barátom… Akivel nem szabad elrontanom a kapcsolatot a szexel. Most az egyszer az eszemmel kell gondolkoznom. Nem szabad hagynom, hogy összekuszáljak mindent egy rossz döntéssel.