1. rész:

Fáradtan roskadtam le a műanyag székre a hatalmas repülőtér váró termében. Nem gondoltam, hogy pár méter is így kitud fárasztani. Nem értem apa miért ragaszkodott hozzá, hogy a fél világot átrepüljük. Jelenleg csak a fáradtság mondat velem ilyet.

- Jól vagy?-lépett hozzám apa a csomagokat letéve a földre.

- Csak elfáradtam.-fektettem a mankókat le.- Nem értem miért rángattál ide.

- Már mondtam. Szeretném, hogy a volt kollégám is megvizsgáljon.

- Apa. Tökéletes orvosok műtöttek  meg.

- Mi a célod Kicsim?-tette fel csendesen talán kicsikét szánakozva a kérdést.

- Visszakerülni a csapatban. Nagyon hamar.-suttogtam.

- És egy próbát nem ér meg, hogy megvizsgáltasd magad?-húzta fel a szemöldökét.

- De… Csak nem akarom, hogy újra megműtsenek.

- Előbb legyünk túl a vizsgálaton és akkor gondolkozzunk a műtéten, ha muszáj.-simogatta meg a hajamat.

- Rendben. Köszönöm apa.

Apa csak megpuszilt majd felsegített a székről és kitámogatott egy fekete autóhoz. Nem tudom mennyit fogunk autózni, de nem érdekel. Csak neki döntöttem az ablaknak a homlokomat és bámultam a járókelőket. Lea Roderich-nek hívnak. Ausztriában születtem, tanultam, és kezdtem el sportolni… Nem éppen hétköznapi sportot választottam… Inkább olyat amivel kitűnhetek az emberek közül… Hazámban nagy népszerűségnek örvend a síugrás. Már a három évesek is ismerik a Morgenstern, Schlierenzauer, Kofler vagy éppen a Loitzl nevet… Napjaink legjobb és legkeresettebb férfi síugrói Ausztriában… Nekem a sportágam szintén a síugrás… De a nevemet alig ismerik., hiszen a női szakág még csak most fog kialakulni. Azonban egy történelmi dolog előtt állunk. Kicsivel több mint 10 hónap múlva a 2014-es olimpián először fog szerepelni a programban a női viadal és minden vágyam ebben a történelmi eseményen részt venni… Azonban  ehhez először túl kell esnem egy fontos „megmérettetésen”… Meg kell gyógyulnom. Pár hete az egyik edzésen földet érés után az elmondások szerint hatalmasat estem. A két sílécem összeakadt és nem voltam szerencsés. A térdemben elszakadtak a szalagok…

Azonnal kórházba kerültem és megműtöttek… Bízok a hazai orvosokban, hiszen a legjobbak, de apa még is elrángatott ide Spanyolországba, hogy az egyik volt iskola társa megvizsgáljon. Nem tudom mi értelme van ennek, de bele mentem. Ha apának ez boldogság… legyen…

… Apa barátja mindent elmagyarázott… Átnézi a papírokat, amiket otthon kaptam az orvosaimtól… újra megröntgenezik illetve ha szükséges akkor ultrahanggal is megnézik a sérült részt… Ezek után jön az alapos kielemzés és kitalálni mivel és hogyan gyógyulhatnék meg leghamarabb.

A rendelő előtti műanyagszéken ücsörgök egyedül. Az egyik ápoló fiú visszakísért a röntgen vizsgálóból, nekem pedig most várnom kell egy kicsit. Unottan támasztom a fejemet és bámulok magam elé amikor valaki dúlva fúlva vágta le magát mellém. Riadtan kaptam fel a fejem és pillantottam meg magam mellett egy férfit.

- Minden rendben?-szólaltam meg csendesen. Nincs akadálya annak, hogy itt Spanyolországban megértessem magam. Mindig is érdekeltek a nyelvek és könnyen tanultam meg a spanyolt.

- Miért ne lenne minden rendben?-kérdezett vissza kicsikét gúnyosan.- Idehív az orvos, hogy pontban 10-kor megnézi a kezemet, és utána mehetek edzésre. De most közölték, hogy fontos dolga van.

- Biztos jön hamarosan.

- Remélem.-bólogatott.- Nagyon remélem.

Hatalmasat sóhajtott és mind a ketten magunk elé bámultunk. Nem akartam elrontani a kedvét még jobban azzal, hogy talán én vagyok az a személy, aki miatt nem ér rá az orvosa. A karkötőmet piszkáltam és utáltam ezt a helyzetet… Hogy nem telik az idő és apa minek hagyott magamra már megint. Szükségem lenne rá és itt hagyott… Vagy a barátjával van és olyan dolgokban okoskodik amihez nem is ért… Vagy valamelyik betegét gyógyítja telefonon keresztül.

- Te is ide vársz?-szólalt meg a férfi mellettem. Meglepődtem, hiszen sokkal kedvesebb hangnemben szólt hozzám.

- Igen.-bólintottam.- Apám akarta, hogy idejöjjünk. Szerinte ő egy jó orvos.-böktem az ajtóra az orvosra utalva, aki igazából hiába mutatkozott be elfelejtettem a nevét.

- Szerintem a világ egyik legjobb orvosa.

- Nekem jók azok is akik először megműtöttek.

- Már műtöttek?

- Szerinted?-böktem a térdemre. Merevítő vagy mi a fene… És még a mankók is itt vannak mellettem. Nem heccből hordom ezeket. Nem válaszolt csak engem bámult. Zavarba hozott. Nem is ismer… A nevemet se tudja és így bámul. Illetlen… Felnéztem rá… A kiskutya szemei vannak…  Amivel jelenleg is engem vizslat. Már megakartam szólalni, hogy miért csinálja ezt, de ekkor nyílt ki az ajtó és hívott be engem az orvos. Persze… Ezzel lebuktam, hogy én vagyok az a személy aki miatt nem részesül abban a kiváltságban, hogy őt vizsgálja meg az orvos legelőször…

… Julio(igen sikerült megjegyeznem az orvos nevét) megkért, hogy maradjak Madridba. Még nem tudja biztosra mondani, de talán szükségem lesz még egy műtétre amit feltétlenül ő akar megcsinálni. Nem szúrtak el semmit se Ausztriában, csak sokkal komolyabb a sérülés, mint amilyennek mesélték. Nem örültem ennek a hírnek… Hiszen még egy műtét rontaná a gyógyulási esélyeimet. Sokkal rontaná.

- Nem erre van a reptér apa.-szólaltam meg tíz perc csend után.

- Tudom. Nem is a reptérre viszlek.-rázta meg a fejét.

- Hanem?

- Oda ahol lakni fogsz, amíg a kezelések tartanak.

- Egy szálódába?

- Nem.-rázta meg a fejét.- A házadba.

- A házamba?

- Igen. Semmiség. Hosszú lesz a következő időszak. Főleg ha megműtenek. Kezelések, gyógytorna…. Amíg itt vagy Madridban szeretném ha lenne egy kis zugod ahol nyugodtság vár rád.-magyarázta.

- Ez azt jelenti, hogy haza mész.-szólaltam meg csendesen. Nem vártam mást. Apa Innsbruck kórházának főorvosa. Nem hagyhatja sokára másra a kórházat. Mióta anya elhagyta egyik napról a másikra csak én vagyok neki és a kórház… És nem bántom amiatt, hogy néha jobban szereti a kórházat, mint engem.

- De visszajövök. Elhozom a dolgaidat amire szükséged van.

- Szerinted sikerülni fog?-kérdeztem rá csendesen, mire csak bólintott.

- Fiatal vagy. Erős vagy és vannak céljaid.

- Az Olimpia.-bólintottam.

- És azért is jó Spanyolország, hogy nem fognak zaklatni. Nyugodtan megtudsz gyógyulni.-mosolygott rám. Áthajoltam a piros lámpánál és megpusziltam az arcát.- Szeretlek apa. Nagyon.