5. rész

Lassan nyitottam ki a szememet és már világos volt. Magamhoz öleltem egy párnát és rájöttem egyedül vagyok az ágyban. Világos van és Ikert az ablaknál ácsorgott. Csak bámult ki rajta. Egy boxert viselt semmi mást. Lefeküdtem vele… Semmire se tudtam fogni a tetteimet. Talán csak arra, hogy túlságosan egyedül vagyok. Iker kedves volt velem én pedig bedőltem neki… A történtekért csak is magamat okolhatom.

- Szia.-szólaltam meg csendesen és ezzel sikeresen kizökkentettem elmélkedéséből. Felém fordult és lassan az ágyhoz sétált. Leült mellém az ágyra és megcirógatta az arcomat majd egyszerűen homlokon puszilt.

- Hogy aludtál?

- Jól. Nagyon jól.-motyogtam zavaromban. Iker csak mosolygott rám és elfeküdt az ágyon. Csak zavartan pislogtam rá. Nem tudtam mit mondhatnék neki. Hiszen őt várja Sara otthon…

- Nem harapok.-kuncogott rajtam és magához húzott. Igaz… Csábító és kellemes lehetőség a mellkasán feküdni.

- Iker… Ami történt…

- Megtörtént… Élveztem.-vallotta be őszintén.

- Iker… És a nőd? Már mint Sara…?

- Most nem érdekel.-vallotta be.

- Iker ez ennyi volt. Nem tehetjük meg többször.

- És ha nem így lesz?-tette fel jogosan a kérdést. Be kell vallanom igaza van. Túl nagy a csábítás…

- De így kell lennie.-sóhajtottam fel. Felültem az ágyon és magamra húztam a takarót.- Nem lesz ennek folytatása. Ahogy mondtam neked korábban nem ezért vagyok itt… Meg neked van egy barátnőd… Aki terhes.-hangsúlyoztam ki a szavakat, mint ha nem tudná. Csak ült és bámult engem.- Én nem vagyok ilyen Iker… Ez megtörtént…

- Mit akarsz ezek után Lea?

- Visszamenni Madridba.-kértem csendesen és kicsikét összetörve. Igen… Összetörtnek érzem magam.

- Visszaviszlek.-bólintott csak.

- Köszönöm.

- Menj. Zuhanyozz le nyugodtan.-mutatott az ajtó felé.

Lassan szedtem össze magamat. Az éjszakán gondolkoztam… A tettein és azon mi lesz ezek után. Hiszen ha itt kell maradnom Madridban, hogyan nézek Maria szemébe… Unai szemébe… És hogyan fogok ezek után is úgy tenni, mint ha nem történt volna semmi se Ikerrel…

… Egy hét kellett mire rászántam magam, hogy elmenjek Juliohoz. Apa már veszekedett velem a telefonba és nem akartam, hogy ide jöjjön. Julio alaposan kivizsgált és elvonult elemezni a látottakat. Csak ültem a vizsgálóban és doboltam az ujjaimmal az asztalon. Meddig kell még itt dekkolnom? Miért húzza az idegeimet még mindig? Talán a múlt heti viselkedésem miatt teszi ezt velem Julio? Akkor kijelenthetem gonosz… Nagyon gonosz. A telefonomat vettem elő amikor kinyílt az ajtó. Az előbb említett személy lépet be az ajtón.

- Sajnálom Lea… Csak eddig elemeztem a leleteidet.

- És? Jó híreid vannak?-csillant fel a szemem. Julio lassan sétált az asztalához. Lassan és komótosan.- Kérlek mondj már valamit. Ugye javul a lábam? Mikor kezdhetem meg az edzéseket?

- Lea… Sajnálom… Nincsenek jó híreim.

- Tessék?

- Újra meg kell műteni a térdedet.-jelentette ki kertelés nélkül.

- És ha visszavonulok…-vágtam rá gondolkozás nélkül.- Ha visszavonulok elkerülhető a műtét?

Mindent… Mindent feláldozok azért ha elkerülhető a műtőasztalt. Félek… Félek az orvosoktól… Az altatástól és a szikétől.

- Sajnálom Lea… A műtétet muszáj elvégezni.

- Mennyi időm van?

- Szeretném minél hamarabb elvégezni a beavatkozást.

- Szerinted van még esélyem? Tudok sportolni még valaha?-ebben a pillanatban az Olimpia szót még álmomban sem mertem volna kimondani.

- Ha betartod az utasításaimat és nem ellenkezel többet lehetőséget látok abban, hogy ott legyél Szocsiban.

- Mikor legyen a műtét?-tereltem el a szót. Elővetett egy papírlapot a stócból és hümmögött.

- Két nap?

- Nem lehetne egy hét? Megszeretném látogatni a fiúkat.-tudtam, hogy ha kedves vagyok akkor talán sikerem is lesz.

- Egy hét múlva befekszel és még az nap megműtelek.

- Köszönöm Julio.-mosolyogtam rá hálásan.- Nagyon köszönöm.

- Nem kell. Csak kérlek egy hét múlva légy itt.

- Itt leszek.-bólintottam miközben felkászálódtam a székből.- Köszönöm…

… A kisebbik utazó táskámba pakolászok éppen, hogy holnap reggel haza utazzak a többiekhez egy kicsikét. Erőt gyűjtök, hogy sikerüljön a műtét és a gyógyulás… Örülnék neki, ha valamelyik fiú hosszabb ideig velem maradna, de nem lehet. Még nincs vége az idénynek és egyszerűen nekik még helyt kell állniuk. Pár pulóverrel a kezemben döcögtem a táskám felé amikor csengettek. Akár ki alapon lehet alapon indultam el ajtót nyitni és legnagyobb meglepetésemre Iker állt a küszöbömön.

- Te…?-csodálkoztam el.

- Anyu sütit csinált… és panaszkodott, hogy mostanában ki sem mozdulsz. Arra kért, hogy hozzam át neked ezt.-mutatott a tálcára.

- Gyere be.-sóhajtottam hatalmasat és elálltam az útjából. Akár mit akar azt hiszem a nyitott ajtónál kellene megbeszélnünk.

- Merre van a konyha?

- Arra.-mutattam az irányt és a kapus határozott léptekkel indult meg arra. A kanapéra dobtam a ruháimat és arra döntöttem inkább követem. Mire odaértem Iker már az asztal mellett ücsörgött. Lazán foglalt helyet az egyik széken.

- Persze… Csak nyugodtan.-forgattam a szemeimet.

- Miért kerülsz?

- Tudtommal nem kerüllek… Csak nem egy felé van dolgunk.

- Jó… Ezt megkaptam.-sóhajtott fel és az ujjaival dobolt az asztalon.- Akkor miért kerülöd anyát?

- Tudod… Nem tudom, hogy kell viselkedni az esetben ha lefeküdtem valakinek a párkapcsolatban élő fiával, akinek hamarosan gyereke születik.

- Lea…-sóhajtott azok után hatalmasat ahogy kimondta a nevemet.- Én csábítottalak el… Ha nagyon bűnöst akarunk keresni én vagyok az.

- De én is az vagyok.-lágyult el a hangom. Kinyújtotta felém a kezét és engedtem a csábításnak. Egyszerűen csak megfogtam a kezét. Most is olyan kellemesen meleg a keze, mint legutóbb.

- Voltál Julionál azóta?-kérdezett rá csendesen miközben az ujjaimmal játszott.

- Igen… Voltam…

- Mit mondott? Gyógyulsz?

- Jövő héten meg fog műteni. Minden képen meg kell műteni a térdemet.

- Jövő héten…? Akkor most hova utazol?

- Haza. Pár napot akarok csak otthon tölteni.

- De… Visszajössz ugye?-kérdezett rá Iker bátortalanul.

- Meg kell műteni… Így a válaszom igen. Visszafogok jönni, mert vissza kell jönnöm.-sóhajtottam hatalmasat. Megfogta a kezemet teljesen és kicsit húzott rajtam. Nem mozdultam meg csak kicsikét somolyogtam rajta.- Mit szeretnél?

- Ülj ide.-mutatott a combjára.-Kérlek.

Húzott rajtam még egy kicsit és lassan az ölébe ültem. Átkaroltam a nyakát és hatalmasat sóhajtottam. A derekamra csúsztatta a kezét és a homlokát az enyémnek nyomta.

- Hízelegsz.-állapítottam meg.

- Csak egy kicsikét talán.-motyogta vállat vonva.- Melyik nap fogsz befeküdni a kórházba?

- Szerda reggel… és még az nap meg akar műteni Julio.

- Bemegyek hozzád Lea.

- Jó vicc Iker.-ráztam meg a fejem.

- Szükséged van támogatásra.-túrt a hajamba. Oldalra biccentettem a fejem és bele tudott puszilni a nyakamba.

- Ezért megyek pár napra haza, hogy magamba szívjam a támogatást és ha kell előszedjem.-fecsegtem szórakozottan. Nevetett rajtam és a tarkómra csúsztatva a kezét csókolt meg.

- De én támogatni akarlak.

- Iker neked a családod mellett a helyed. Erre rájöhettél volna már.-simogattam meg a borostás arcát.- Nem mellettem.

- Most tedd félre a szex dolgot.-nézett rám szigorúan.- Szükséged van olyan emberre aki támogat.

Nem akartam, hogy tovább folytassa így megcsókoltam. Annyira tudom, hogy nem szabad… De ebben a pillanatban talán a tiltott gyümölcs a legédesebb… Tehát ő…

… Ausztriába megérkezve első utam a női csapat központjába vezetett. Bár ne tettem volna. Az edzőnk közölte akár meggyógyulok akár nem… Ő nem tud engem edzeni. Egyedül kell folytatnom vagy keresnem kell valaki mást, aki beszorít a keretébe az olimpiai szezonban. Elkeseredve döntöttem arra, hogy elmegyek a fiúkat is meglátogatom az edzőteremben. Ahogy megérkeztem a tornateremben azért egy aprócska mosoly megjelent az arcomon.

- Sziasztok Fiúk.-köszöntem mosolyogva, de hangosan, hogy észre vegyenek. Elértem a várt hatást. Pillanatok alatt elcsendesült minden és mire észbe kaptam Thomas már szorosan ölelt magához.

- Nem kapok levegőt.-paskoltam meg a hátát kuncogva, pedig a szemeimet még mindig csípték a könnyeim.

- Miért nem szóltál Lea, hogy haza jössz?-ráncolta a homlokát, miközben már Gregor ölelt, majd szépen sorba a többiek akikkel eddig is jó viszonyban voltam.

- Meglepetés.-vontam meg a vállam, majd azért átöleltem a derekát hozzá lépve.

- Jól vagy?-nézett le rám kicsikét aggódva.

- Nem igazán.-motyogtam őszintén.

- Mi történt Lea?-kérdezte Gregor a csapat egyik legsikeresebb tagja.

- Pár nap múlva megműtenek újra… Emellett az edzőmtől jövök… Mármint a volt edzőmtől… Kirakott a csapatból. Nem edz tovább akármi lesz.

- Kiraktak a csapatból?

- Hát… Burkoltam igen.

- A ro…

- Most ne foglalkozzatok ezzel. Menjetek vissza edzeni. Nem akarom, hogy Alexander megharagudjon.-utaltam a kapitányukra, aki éppen felénk tartott.- Leülök a padra csináljátok azt amit kér.-pusziltam meg Thomast és néma csendben tettem meg amit kijelentettem. Körül belül más fél órán keresztül néztem ahogy a fiúk teljes értékű edzés munkát végeznek. Hiányzik… Nagyon hiányzik nekem ez az egész. A napi kínzások a teremben… Az ugrások. A fiúk elindultak az öltözőbe én pedig egy hatalmas sóhaj után álltam fel.

- Lea várj.-szólt utánam Alexander. Meglepődtem, hogy megszólított.

- Igen?

- Jól hallottam a fiúktól, hogy kiraktak a csapatból?

- Sajnos igen.-motyogtam.- De megértem. Sérült vagyok. Talán sose tudok ugrani.

- Figyelj Lea… Van egy ajánlatom.-jelentette ki határozottan.

- Ajánlat?

- Ha megműtenek most, és sikeresen gyógyulsz gyere el újra ide és megbeszéljük a folytatást.

- Folytatást?-kérdeztem rá. Tudom… Tudom… Ebben a pillanatban hülye szőkének tűnök.

- Ha meggyógyulsz és újra edzésbe tudsz állni felkészítelek. A versenyhétvégeken természetesen ők vannak előtérben, de ha vállalod ezt a mellékes dolgot leszek az edződ. Egyszerűen hihetetlennek tűntek a szavai, de még is egyszerűen a nyakába borultam.

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!