2014. december 24., szerda

23. rész

                           
Elérkezett a nap, hogy haza kell mennem Ausztriába. Jelen esetben szívesen maradnék még a spanyol fővárosban, de mennem , hiszen fontos dolgokról maradhatnék le. A szél csatornás gyakorlat nagyon is fontos. Így tökéletesíthetem a tartásomat a levegőben. Minél tökéletesebb a tartásom annál nagyobb lehet egy ugrás. Nagyot sóhajtva szálltam ki a taxiból a Real Madrid edzőközpontjánál és szerintem a biztonsági őr még emlékezett rám amikor Iker vendégeként érkeztem ide, hiszen szólás nélkül beengedett az ajtón. Az öltöző felé indultam el, hiszen el akarok búcsúzni az öcsémtől, hogy tudja már nem talál Madridban amikor haza ér.
Az öltöző ajtaján kopogtam, majd be is nyitottam. Nem hallottam semmi hangot így nem is várakoztam. Lassan lépkedtem be az öltözőbe és először Sergiot és Ikert pillantottam meg. A kapus megdermedt, de én csal elmosolyodtam halványan. Nem mertem jobban hiszen féltem, hogy bárki is megláthatja. Pedig még takarásba voltam.
- Szia.-suttogtam neki csendesen. Sergio csak mosolygott a kapus mögött, mire nagy levegőt vettem és kiléptem a többiek elé.- Sziasztok! Jesé beszélhetnénk?-motyogtam mire ő csak bólintott és félmeztelenül sétált ki az öltözőből.
- Baj van?-kérdezett rá homlokát ráncolva.
- Csak elszeretnék köszönni. Haza megyek.
- Már?-bigyesztette le az ajkait.
- Muszáj.-mosolyodtam el közben.- Nekem is edzenem kell. Mindjárt itt a szezon kezdett.
- Valamikor eljössz hozzám? Vagy elmehetek?
- Bármikor.-öleltem meg. Lépteket hallottam és Ikert pillantottam meg. Jesé is hátra nézett majd kaptam két puszit és magunkra hagyott minket. Kapus megfogta a kezemet és magával húzott egy még élettelenebb folyosóra. Neki dőltem a falnak miközben megsimogatta az arcomat.
- Baj van?
- Nem. Csak haza kell mennem.-mosolyogtam rá.
- Biztosan nincs semmi baj?-lépett közelebb hozzám és megsimogatta az arcomat újra. Éreztem, hogy elpirulok.
- Fontos edzésem lesz így haza kell mennem.-hunytam le a szemeimet, miközben közelebb hajolt hozzám. Hatalmasat szippantottam először a jól ismert illatából, ami a mai napig megrészegít. Önkéntelenül öleltem át a derekát és húztam magamhoz. Ajkai éppen súrolták a bőrömet majd megcsókolt. Mosolyogva csókoltam vissza azonnal. Átkaroltam a nyakát miközben pipiskedni kezdtem.
- Ne menj el kérlek.-suttogta.
- Muszáj.-dünnyögtem miközben a homlokát az enyémnek támasztotta.
- Pedig még csak most jöttél… és alig láttalak.
- Ígérem ahogy időm lesz eljövök Madridba.
- És elmehetek én is hozzád.-motyogta.
- Igen.-biccentettem és megcsókoltam újra.- Ha eljössz megbeszélünk mindent. Mindent jó?
- Megbeszélünk mindent.-helyeselt és újra az ajkaimra tapadt. Addig csókoltuk egymást amíg hangokat nem hallottunk. A többiek elindultak kifelé a pályára.
- Menj. El fogsz késni.-nevettem fel. Megcsókolt újra.- Iker… Menj már.-toltam el nevetve magamtól. Csak mosolyogva intett nekem és elsétált. Hatalmasat sóhajtottam. Haza kell mennem…

***


Ahogy haza érkeztem Ausztriába nagyi azonnal hívott, hogy jelenésem van este egy vacsorára ahol ott lesz az egész család. Tehát ő és apa. Nem volt esélyem ellenkezni. Még akkor se ha akartam volna. Ez amolyan kötelező családi dolog. Bár jelenleg szívesebben lennék egyedül és készülődnék a gyakorlásra. Gondosan készültem el, hogy minél tovább húzzam az időt… Nagyihoz érve kopogtam az ajtón és vártam. Kis időt talán tényleg kibírok…Vacsora és mehetek haza.
- Gyere Szívecském!-nyitott ajtót nagyi és azonnal be is terelt. Letettem a kabátomat és a táskámat. Apa már a nappaliba várt rám. Adtam neki is két puszit, majd hagytam, hogy sodródjak az események. Nagyi már rögtön a konyhába terelt minket ahol csodás vacsorát tálalt elénk. Persze megkaptam a szokásos Milyen keveset eszel… Miért nem szedsz még többet? Nem ízlik a főztöm?-mondatokat. Persze sose fogja fel, hogy vigyáznom kell az alakomra, hiszen a síugráshoz tökéletes testre van szükségem. Hiszen már pár plusz dekát megérzek magamon nem megy olyan jól.
- Találkoztam az anyámmal.-nyögtem be egyszer csak miközben a salátát piszkáltam. Eddig is nyomta a lelkemet, de most valahogy még jobban.- És az öcsémmel is.
Mind a ketten egy pillanatra megfagytak és letették a kezükből az evőeszközt. Hasonlóan tettem én is, de még mindig csak a tányéromat bámultam. Sejtettem, hogy ilyen reakciót váltok ki a családomból.
- Mit mondtál?-kérdezett rá apa.
- Mielőtt haza jöttem legelőször Madridból találkoztam vele.-sóhajtottam fel.-Ahogy elhagyott téged… Minket… Spanyolországba ment… Született egy gyereke… Jesé Rodriguez, aki a Real Madrid egyik tehetséges játékosa.
- Ezért nem akartam, hogy Madridba vidd.-szólalt meg a nagyanyám.
- Te tudtál róla?-kérdezett rá apa.
- Csak arról, hogy Spanyolországba ment.
- Véletlen volt, hogy találkoztam vele… De nem is akarok vele beszélni… Pár hete járt itt is, de elküldtem.-ráztam meg a fejem.- Viszont az öcsémmel tartom a kapcsolatot. Most is nála voltam, mert Alexander szerint kicsikét ki kellett szakadnom innen. Háromszor estem el egy héten.-bukott ki belőlem minden őszintén, hiszen az elmúlt időszakba nem nagyon beszéltem velük. Kerültem őket, hiszen még én se tudtam feldolgozni teljesen ezeket a dolgokat. Az anyám létezését… A bukásaimat… Apa felpattant az asztaltól és köszönés nélkül rohant el…

***

Néma csendben öltözködök miközben körülöttem a fiúk nevetgélnek… Egymást ugratják, de nincs kedvem most bekapcsolódni. A hajamat összefogtam szorosan a tükör előtt állva, amikor Wolfgang hozzám lépett.
- Jól vagy Lea?-kérdezte halkan hiszen csak én hallottam meg tényleg.
- Persze. Csak kicsikét fáradt vagyok. A repülés, tegnap este volt még egy elég kínos családi vacsorám is.-fintorogtam.
- A kínos családi vacsorák sose jók.
- Közöltem apával, hogy találkoztam anyámmal Madridba.-vontam meg a vállam és leültem, hogy becsatoljam a csizmámat rendesen. Wolfgang mellém ült és a szavaimat dolgozta fel.
- Ez biztos?
- Persze. Beszéltem is vele… Van egy öcsém is.-vontam meg a vállam.- Aki focista.
- Focista öcséd?
- A Real Madrid focistája.
- Wáó…
- Én is meglepődtem az tuti.-mosolyodtam el.
- Amúgy rendben vagy?
- Igen. Azt hiszem igen.-bólintottam. Megpuszilta az arcomat mire én még mindig csak mosolyogtam rá. Jó elbeszélgetni vele általában, hiszen olyan mint egy báty. Magamra hagyott miközben előszedtem a sisakomat és a szemüvegemet.
- Lea…-szólalt meg mögöttem Thomas. Ahogy megfordultam pontosan előttem állt. Neki ütköztem a mellkasának.
- Thomas…-suttogtam. A homlokát ráncolva bámult rám majd óvatosan kinyújtotta felém a kezét és megérintette az arcomat. Óvatosan, mint ha félne tőlem, de nem húztam el a fejemet. Csak figyeltem az arcát, miközben gyengéden végig húzta az ujjait az ajkaimon. Lehajolt hozzám és megcsókolt. Meglepett  a tettével, de egyszerűen rájöttem ezt nem tehetem… Most nem… Hiszen Madridban Ikerrel voltam. A csók közben a mellkasára tettem a kezemet és eltoltam magamtól.
- Thomas… Nem ezért vagyunk itt.
- Lea.-motyogta elhúzva a száját.
- A szélcsatornás teszt fontosabb.-suttogtam és a kezem még mindig a mellkasán pihent. Felsóhajtott hangosan.
- Tudom nem erről van szó… De erről még beszélünk.-jelentette ki és magamra hagyott.
- Fene vigye el!-fakadtam ki hangosan, mert azt hittem egyedül vagyok az öltözőben, de eléggé meglepődtem amikor Andreas tátott szájjal bámult rám a széken ülve egy papír lappal a kezében.
- Nem láttam semmit.-rázta meg a fejét azonnal.
- Hiszi a fene.-roskadtam le a székre én is. Amúgy is utolsók közt kerülök sorra így nem is értem miért siettem ennyire az öltözködéssel. Andreas a papírt még mindig maga elé tartva bámult engem.
- Az egyik csapattársunk ledugta a nyelvét a torkodon.-szólalt meg végül nagy bölcsen.
- Ezzel nem mondtál újat.-ráztam meg a fejemet majd neki dőltem a falnak. Először pár pillanatig lehunytam a szememet és felsóhajtottam. Éreztem, hogy folyamatosan engem bámul.
 - Ledugtad a nyelvedet…-kezdte volna el előröl a szövegét, de ráförmedtem. Muszáj volt.
- Andreas csendbe maradnál picit? Gondolkoznom kellene.
- Mindenki tudja, hogy összejöttetek Thomas-szal.-felelte teljesen egyszerűen.
- Andreas.-dohogtam. Ők sokkal többet tudnak, mint én magam. Érdekes, hogy az egész csapat tájékozottabb a magánéletünket illetve mint mi magunk.
- Úgy hívnak.-szemeit forgatta csak.
- Nem jöttünk össze.
- A magyarországi szoba biztosan tudna mesélni.-trillázta.
- Andreas...-Miért gondol minden pasi első sorban a szexre? Igen lefeküdtünk Magyaroszágon… És igen jó volt, de most ez nem tartozik ide.
- Miért hagyod, hogy a kapus az ujja köré csavarjon?-tette fel csendesen a kérdést amin meg is lepődtem.
- Szerelmes vagyok.
Kinevetett a csapattársam hangosan és teljesen spontán. Bosszúból hozzá vágtam a kesztyűmet. Valahogy el kellett hallgattatnom, hogy ne nevessen rajtam tovább.
- Tudod, hogy ezért lecsukhatlak.-emelte fel fenyegetően a kezeit, majd visszadobta a tulajdonomat.
- Bocs Rendőr bácsi. De nem félek tőled.
- Nem kellene a kapus után teperned.-vágta rá erősködve.
- Nem teperek utána.-jelentettem ki.
- Dehogy nem. Vagy fordítva. Akkor pedig nem kellene engedned.
- Miért okoskodsz?-húztam fel a szemöldökömet.
- Mert igazam van?-tette felártatlanul a kérdést.
- Szállj le a magánéletemről, én se faggatlak mi van otthon.
- Kérdezhetsz válaszolok.-vonta meg a vállát.- Nem fogok. Enged el a focistát és élj a valóságnak. Itt van Thomas. Elvált. Nincs zavaró tényező.
- Ez nem így működik.
- Lea, csak egy percig láss, ne csak nézz.
Fejemet csóválva néztem a társamra majd felnyögtem. A homlokomra tettem a kezeimet és a padlót bámultam. Mint ha bármi megoldást tudnék onnan szerezni.
- Megcsókoltad te is.-kotyogta Andreas.
- Tudom, hogy megcsókoltam.-motyogtam.
- Ez jelent valamit.
- Csak megcsókoltam.
- Nem szoktál mindenkit lekapni. Bár szerintem lenne olyan aki örülne neki. Megkérdezzük Michaelt?-utalt a szőke csapattársunkra, aki éppen belépett az ajtón.
- Mi van velem?-kérdezett rá Michael mosolyogva.
- Szeretnéd, hogy Lea csak úgy lekapjon? Tudod mint ahogy az előbb Thomast.
- Nem ellenkeznék az tuti.-nevetett fel.- Miért? Amúgy tényleg csókolóztak?
- Aha.
- Hagyd ezt abba.-szóltam a fekete hajú barátomra.
- Fiatal vagy Lea. Nem várhatsz örökre az elérhetetlen focistára.-rázta meg a fejét komolyan.- Távol van tőled… És családja van amibe nem tartozol bele.
- Szerelmes vagyok belé Andreas. Nagyon is szerelmes. Ez ellen nem tudok semmit se tenni.
- De! Ha nem mész Madridba. Vagy legalább is  elkerülöd Casillast nagy ívben.

Csak megcsóváltam a fejem. Nem értik… Nem is fogják megérteni, hogy mit érzek.