2014. április 26., szombat

12. rész

12. Rész

Iker összeszedte magát és elment edzésre. Nem tudom visszajön-e… Bár talán addig nem kellene, míg a nagyi itt van. Reggelit készítettem és leültünk az asztalhoz. Nagyi elé tettem a tányért és a bögréjét.
- Miért jöttél nagyi?-kérdeztem rá csendesen.
- Miért? Nem jöhetek el csak meglátogatni a kis unokámat?
- Nagyi pár hete voltam otthon és emellett te nem szoktál csak úgy jönni. Mindig van valami oka a látogatásaidnak.-ráztam meg a fejem.
- Na jó…-sóhajtott hatalmasat.
- Miért jöttél?-kérdeztem rá újra, miközben az ujjaimat körbe-körbe húztam a bögre száján.
- Azt akarom, hogy haza gyere!-jelentette ki határozottan és azt hittem lefordulok a székről.
- Nagyi. Ez lehetetlen kérés.-ráztam meg a fejem egy hatalmas sóhaj után.
- Csak nem az alsó gatyás srác miatt?
- Nem nagyi. Iker… Nem miatta. A gyógytorna, az orvos és az edzés miatt. Az Olimpiára ki kell jutnom.
- Otthon is tudsz gyógytornára járni.-rázta meg a fejét.- Ez nem kifogás.
- Nagyi. Pont te mondtad, hogy nem adhatok fel semmit se. Tehát nem megyek haza. Madridba kezdtem el a gyógytornát és itt is fogom befejezni. Amúgy is… Igen itt van vagy itt lesz Iker… De tetszik Madrid is. Maradok nagyi itt ameddig kell és nem keveredek bajba.
- Szerintem így is bajban vagy nem? Ennek a focistának nincs barátnője véletlenül?
- De van… Azonban Iker nem csak a pasi akivel elszórakozok… A barátom is. Aki mellettem áll a nehéz időszakban is.
- És az otthoni barátaid?
- Más nagyi. Nem megyek haza csak akkor amikor vége lesz a terápiának. Erről nem nyitok vitát…
… Április vége van. Gyönyörű nap volt, de egész nap arra koncentráltam, hogy tökéletes legyen a mai este. Nem tudom miért vagyok ennyire izgatott hiszen így is titokban leszek jelen a Real-Dortmund visszavágóján. Iker akarta, hogy ott legyek és Pilar bele ment abba, hogy vele mehessek. Kora délután már készülődni kezdtem. Forró fürdőt vettem, hajamat megmostam majd beszárítottam. Ruha választás volt nehezebb, de sikerült végül is. Fekete nadrágot vettem fel, egy csizmával. Fehér bővebb felsőt, lila bőrkabáttal és egy hatalmas sállal. A megbeszélt időpontba érkezett meg Pilar a ház elé. Igazából most találkozzunk először. Be kell vallanom tartok is tőle egy kicsit. Mi lesz ha nem leszek szimpatikus neki, vagy éppen fordítva.
„Sok sikert! Mérkőzés után találkozunk. Lea.”-pötyögtem Ikernek egy sms-t mielőtt kiléptem az ajtón és bezártam azt.
Pilar tényleg rendes lány. Rövid idő alatt rájöttem, hogy az. Idősebb nálam és ismert is, de egy teljesen hétköznapi lányt ismerhettem meg benne. Imádja a rock zenét, és a stílusa is hasonló. Egymás mellett ültünk a mérkőzés alatt és néha-néha segítet nekem kiigazodni a szabályokon, hogy megértsem. Tudtam, hogy a Real jelenleg az életéért küzd talán szó szerint is, de a német csapat van előnyben.
Fél idő van már és Pilar elszaladt a büfébe innivalóért. Csak bámultam a jelenleg üres pályát és hallgattam a több ezres tömeget ahogy a csapatukat éltetik. Ez ám a szurkolás… És jelen pillanatban kicsikét irigy is vagyok. Nekünk sosem fognak így szurkolni… a női bajnokság sose lesz ennyire sikeres… Igazából azt is tudom, hogy a focit és a síugrást nem emlegethetem egy lapon… Egy szinten. Merengésemből… A teljesen zavart és eszement merengésemből Pilar zökkentett ki.
- Meghoztam a vizet. Remélem nem várattalak nagyon.
- Nem dehogy.-ráztam meg a fejem.- Csak elgondolkoztam.
- Mi járt a fejedben?-ült vissza a helyére.
- Butaságokon.-vontam meg a vállam.
- Mesélj!-kért mosolyogva.
- A szurkolók jártak a fejemben… Évek óta sportolok… Nagyon rég óta, de nekem még sose szurkolt ennyi ember… És sose fog ebben biztos vagyok.-forgattam a szemeimet.
- Sergio szerint ez lényegtelen. Már mint, hogy mennyi ember drukkol neked…. Az a lényeg, hogy élvezd. Élvezd amit csinálsz.
- Nem tudnék a sport nélkül élni… A gyógytornász szerint a térdem újra 100%-os lehet. Igaz ehhez két műtét kellett, de sikerülhet. Visszatérhetek a pályára. Ugorhatok.-záporoztak belőlem a szavak. Erről eddig senkinek se beszéltem. Nagyi amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott. A fiúk, jól megérdemelt pihenésüket töltik, Ikerrel pedig nem akartam erről beszélni, hiszen rájöttünk volna mind a ketten… A mi „közös” életünknek már csak pár hete van. Egyszerűen minden visszatér a helyes kerékvágásba majd.
- Kérdezhetek valamit Lea?- szólalt meg Pilar és bólintottam.- Te és Iker?... Szereted?
- Nem szerethetem. Bonyolult az élete… Az életem. A menyasszonya terhes. Rá fog jönni Iker, hogy mit akar… Vagy is kit és vissza fog menni hozzá, és én is visszamegyek Innsbruckba. Maximum négy hónap amit még itt fogok tölteni.
- És ha arra jön rá Iker, hogy szerelmes beléd?-tette fel jogosan a kérdést.
- Nem tudom… Erre még sose gondoltam.-ráztam meg a fejem. Ez igaz. Ilyenre sose gondoltam még…
…A következő 45 perc után meredten bámultam a pályára és fogtam fel én is ugyan úgy, ahogy például a mellettem ülő Pilar is, hogy a csapat nagy küzdelem után se tudott tovább jutni. A kivetítőn láttam ahogy Iker össze van törve, de megölelte a síró Ramost. Ilyen az amikor az álmok összetörnek.
- Gyere velem.-fogta meg a kezemet Pilar és olyan gyorsan pattantam fel a székről ahogy csak tudtam. Végig vonszolt szinte az egész stadionon. Hiába kértem, hogy mondjon valamit nem tette meg. Fogalmam sincs hova akar vinni… Talán 10 perc után lassított. Annyira meglepett vele, hogy neki ütköztem a hátának.
- Bocsi.-motyogtam.
Pár pillanat kellett, míg a szemem hozzá szokott a fényviszonyokhoz. Körbe néztem és percek múlva rájöttem hol vagyunk. Az öltözőknél. Sorba szállingóztak a játékosok az öltöző felé. Megtört, szomorú játékosok. Izgatottan vártam Ikert, hogy megpillantsam. Megakartam szólalni… Szólni, hogy itt vagyok, de egyetlen hang se jött ki a torkomon. De meglátott engem és határozottan indult el felém és ölelt meg. Azt hittem hirtelen minden csontomat összeroppantja, de nem érdekelt. Őt ölelem.
- Minden megoldódik. Minden.-motyogtam a fülébe, majd egyszerűen megcsókoltam…
…Már éjfél is elmúlt, de mi még mindig nem mentünk haza. Egy étteremben ücsörgünk… Szótlanul fogyasztottuk el a vacsoránkat és egy pohár bort is. Azóta csak ülünk egymás mellett és fogjuk egymás kezét.
- Mennünk kellene nem?-néztem végül a kapusra.
- De.-bólintott.- Menjünk.
- Rendben.-bólintottam. Felálltunk a székről és felsegítette a kabátomat. A vacsora árát az asztalon hagyta és kifelé indultunk. Szívesen fogtam volna a kezét, de ebben a pillanatban nem lehet. Ezen mélázva ütköztem neki egy nőnek.
- Ohh… Elnézést.-motyogtam. Iker óvatosan a könyökömnél fogva visszahúzott.
- Jesé? Szia.-szólalt meg végül.- Kit tisztelhetek társaságodban?-teljesen udvarias Iker. Bár tudom ehhez jelenleg nincsen kedve, de muszáj.
- Az anyukám. Hanna.-igazából most néztem csak fel és abban a pillanatban lefagytam. A levegő bent akadt a mellkasomba és hirtelen megfogtam Iker kezét, hogy ne rogyjak össze, mint egy zsák. Iker üdvözölte a nőt egy kéz fogással majd két puszival. Tudtam következőnek engem fog bemutatni így menekülőre fogtam. Elnézést se kérve rohantam ki az étteremből szó szerint és pár méter után levegőért kapkodva támaszkodtam meg a térdeimen. Iker pár perc múlva jelent meg mellettem.
- Mi a baj Lea?-csodálkozott el.
- Semmi…-motyogtam.- Menjünk haza kérlek.-indultam el egy irányba. A könnyeim patakokban folytak az arcomon, de a kapus elkapta a kezemet.
- Mi a baj? Lea miért sírsz?-érintette meg az arcomat.
- Az a nő…-nyögtem ki nehezen.
- Mi van vele?-simította le a könnyeimet.

- Az anyám… Iker az a nő az anyám.

2014. április 18., péntek

11.rész




Lassan két hete vagyok itt Madridban újra és Ikerrel alig találkoztunk eddig igazából. Neki dolgoznia kellett, és igazából ott volt a terhes menyasszonya akivel foglalkozni kellett. De azért két naponta- három naponta titokban telefonálunk. Nekem pedig nincs más dolgom, mint a gyógytornászhoz járni. Most is onnan jövök és szerencsére sokkal, de sokkal jobban vagyok. Két hét alatt rohamosan gyógyulni kezdtem. Napközben elég csak ha a rögzítőt hordom, de a mankót akkor kénytelen vagyok használni amikor estére elfáradok.
- Ezek szerint hamarabb meggyógyulsz mint vártuk?-csengett izgatottan Thomas hangja a telefonban.
- Úgy tűnik… Vagy is nagyon remélem. Hamar elszeretném kezdeni az edzést.
- Először tudj alapozni. Futás, bicikli, edzőterem.-sorolta azokat a dolgokat, amiket amúgy is együtt csináltunk régen is.
- A jó kis erdei futások.-nosztalgiáztam miközben fél kézzel a gumicukros zacskóban kutattam.
- Erdei?-nevetett ki.- Hegyi futások.
- Futni mindig is szerettem és mindig legyőztelek benne.
- Mert hagytalak nyerni.-közölte velem a tényeket.
- Nem is Thomas. Nem is. Letudtalak győzni… Vagy ha nyerni is hagytál csak azért, mert szeretsz.
- Persze… Persze.-kacagott hangosan és vidáman.
- Hiányzol Morgi.-motyogtam zavaromban. Nem tudom mi ütött belem hirtelen és miért kívánkozott ez ki belőlem.
- Te is nekem. Meg az egész csapatnak. Ezért lenne jó, hogy minél hamarabb meggyógyulj és haza gyere.
- Mi lenne ha te jönnél el hozzám?-tettem fel a kérdést jogosan.- Eljönnél ide Madridba és elhozhatnád Lillyt is, hogy ha veled lenne.
- Jól hangzik.-gondolkozott el.
- Tényleg benne lennél Thomas?-mosolyogtam, miközben levertem a zacskót az asztalról.- Fenébe.
- Mit csinálsz Lea?-kérdezte nevetve.
- Csak két balkezes vagyok a két ballábam mellé.-feleltem nemes egyszerűséggel miközben lehajoltam és összeszedtem a cukorkáimat.
- Bővebben mit csináltál?
- Gumi cukrot eszek és minden a földön kötött ki. Megint…
- Gumi cukrot? Neked nem koplalnod kellene?
- Sajnálod tőlem a gumicukrot?-durcáztam.- Ha elkezdhetek edzeni, úgy is marad a koplalás és a saláta evés reggel délben este.
- De ezt el kell viselnünk.
- Igen. Mellékes dolog, hogy folyamatosan éhesek vagyunk.-nevettem fel vidáman.
- Igen. Ez már tényleg mellékes.-nevettett velem ő is.
- Morgi én komolyan mondtam. Eljöhetnél ide Madridba Lillyvel. Szerintem tetszene neki a hely.
- Ha több időt velem maradhat szerintem elmegyünk hozzád.
- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!-hajtogattam vidáman…
… Hajamat kötöttem éppen össze és ledobtam magamról az utolsó ruhadarabot és a zuhany alá akartam állni, amikor csengettek. Hosszan tenyerelt rá valaki a csengőre, így arra döntöttem, hogy visszaveszem magamra a köntösömet és ajtót nyitok az illetőnek. Lesétáltam a lépcsőn lassan mankó és rögzítő kötés nélkül, majd kinyitottam az ajtót. Odakint szakadt az eső, mint ha csak Angliában lennénk, de legnagyobb meglepetésemre még is Iker állt a küszöbömön.
- Hogy kerülsz ide?
- Bejöhetek?-kérdezett vissza. Csak bólintottam lassan és elálltam az útjából. Néma csendben csuktam be az ajtót mögötte és fordultam felé.
- Mi történt Iker?-csodálkoztam el.
- Saraval összevesztünk. Kidobott?
- Rájött?-fehéredtem el.
- Nem… Nem azon veszekedtünk… Csak úgy mindenen.-motyogta és leroskadt a kanapémra.-Kidobott… Eljöttem… Ha akartam se tudtam volna egy fedél alatt maradni vele.
Felsóhajtottam és közelebb sétáltam hozzá. Megsimogattam a haját.
- Iker… Nem hagyhatod el… A baba…
- Kérlek… Kérlek Lea ne beszéljünk most erről.-fogta meg a csuklómat. Lecsúszott az arcára a kezem. A tenyerembe hajtotta az arcát így óvatosan cirógathattam a bőrét.- Itt maradhatok éjszakára?
- Ezt meg se kellett volna kérdezned. Természetesen maradhatsz.-bólintottam lágyan.
- Köszönöm Lea.-mosolygott rám.
- Gyere zuhanyozz le velem. Odaindultam amikor csengettél.-simogattam meg az arcát. A másik kezemet felé nyújtottam, hogy kövessen. Nem kellett kétszer kérnem. Egy szó nélkül felsétáltunk az emeletre és együtt álltunk be a zuhany alá. Néma csendben álltunk a víz alatt és én voltam az aki mozdult. A szivacsot kezembe vettem és tusfürdőt nyomtam rá. Lassan elkezdtem mosni Iker hátát.
- Addig maradhatsz amíg csak szeretnél.-vallottam be, ami tudom, hogy egyáltalán nem helyes. A szülei, Sara és a meg sem született gyerekük miatt. Viszont jelen helyzetben egy kicsit magamnak való akartam lenni. Maradjon egy kicsit velem.
- Nem tudom ez mennyi időt foglal magában.-rázta meg a fejét a kapus.
- Nem érdekel.-jelentettem ki határozottan.- Tényleg nem érdekel. Utálok egyedül lenni.-dünnyögtem. A vizes hajamat a fülem mögé tűrte és megcsókolt.
Sokáig voltunk a zuhany alatt és még több időt töltöttünk az ágyban. Pedig sokáig csak beszélgettünk és csókoltuk egymást…
…Reggel ahogy felébredtem Iker tényleg mellettem aludt még. Mosolyogtam a látványon. Felé fordultam és puszit nyomtam a csupasz mellkasára. Csukva volt a szeme, de elmosolyodott.
- Szia.-mosolyogtam rá és megpusziltam.- Hogy vagy?
- Sokkal jobban.-nyitotta ki végre a szemeit és rám nézett végre.- Sokkal jobb, hogy nem vagyok egyedül… Vagy is, hogy itt lehetek veled.
Megcsókoltam az ajkait.
- Kiélvezem az összes pillanatot amíg velem vagy.-húztam meg a vállam. Kicsit nyálasnak tűnik, de ebben a pillanatban nem érdekel.
- Gyere el a mérkőzéseinkre.-jelentette ki lazán.
- De az feltűnő nem?-könyököltem fel az ágyon. Csodálkozva pislogtam rá. Nem hittem, hogy valaha ilyet fog nekem mondani.- Iker észre fogja mindenki venni, hogy Sara nincs ott, de ott vagyok én.
- Sara ritkán volt kint a mérkőzéseken, mert dolgozott… De ha nem akarsz egyedül lenni, talán megbeszélhetjük Sergioval, hogy Pilar is eljöjjön.
- Pilar…?
- A szerinted nagyképű spanyol barátnője. Szerintem kedvelni fogod.
- Nem tudom, hogy jó ötlet-e ez Iker…. Bajba keverhetjük magunkat.
- Egy próbát megér nem? Csak egyetlen próba. Lehet, hogy engem nem fogsz a pályán látni, de szeretném, hogy ott légy.
- Rendben. De csak akkor, ha Pilar is bele megy.
- Köszönöm!-csókolt meg Iker amikor csengettek. Azonnal elszakadtunk egymástól és értetlenül pislogtunk egymásra. Ki a fene csengethet pont nálam? Hiszen a kutya se ismer Madridban. Abban biztos vagyok, hogy nem Thomas az, hiszen csak tegnap vetettem fel az ötletet miszerint jöjjenek el Lillyvel. Maria később szokott jönni.
- Ki az?-értetlenkedett Iker is.
- Nem tudom. Megnézem.-másztam ki az ágyból és felvettem a köntösömet.- Megnézem és kiderül.
- Utána visszajössz?-nyújtotta felém a kezét.
- Igen.-kuncogtam.
Lesétáltam lassan a lépcsőkön, de addig is vagy háromszor csengettek. Ideges az illető. Vagy egyszerűen azt hiszi süket vagyok. Kinyitottam az ajtót és meglepődtem.
- Nagyi?-kérdeztem rá.
- Mint látod.-forgatta a szemeit. Szólás nélkül engedtem be az ajtón és ő természetesen elvágtatott mellettem.
- Hogy kerülsz ide nagyi? Miért nem szóltál, hogy jössz? Kimentem volna érted a reptérre.
- Nem lephetem meg az unokámat?-tette fel a kérdést.
- Csak megleptél. Nagyon megleptél.-ráztam meg a fejem. Megnyikordult a lépcső és mind a ketten a hang irányába fordultunk. Nem tudom hogy is fogalmazhatnám meg mi is járhat a nagyi fejében, hiszen Iker csak egy boxert viselt.
- Ohh… Azt hittem csak a postás volt.-vakarta meg a fejét a kapus.
- Iker ő itt a nagymamám. Nagyi ő pedig Iker… Iker Casillas a…-kerestem a megfelelő szavakat. Könyörgően pislogtam a kapusra. Ebben a pillanatban nem hagyhat cserben.
- Az egyik barátja vagyok Leanak. Nagyon örülök, hogy megismerhetem. Lea már nagyon sokat mesélt Önről.
- Esther… Szólíts csak Esthernek.


2014. április 8., kedd

10. rész



Egy hét múlva mentem haza Madridba. A reptéren Ikert várt rám. Legnagyobb meglepetésemre tényleg kijött elém, de én mind végig azt hittem, hogy viccel amikor telefonba azt mondta kijön elém. Szerencsémre senki se ismerte fel, pedig az álcája nem túl megnyerő volt. Napszemüveg, baseball sapkába állt az emberek közt.
- Ezek szerint jól érezted magad.-mosolygott rám miközben beengedtem a házba.
- Jó volt otthon lenni. De azért hiányzott Madrid is… és te is.-vontam meg a vállam.- És hiányzott a gyógytorna is.
- Hiányoztam?-vigyorgott rám és elkapta a derekamat.
- Ilyesmit mondtam nem?-nevettem fel. Megsimogattam a borostás arcát majd megcsókoltam az ajkait.
- Úgy emlékszek igen. Igen ezt mondtad.-bólintott és felültetett a kanapéra háttámlájára, de szerencsére biztosan tartott.
- Akkor így is van.-kuncogtam és a nyakához bújtam. Végig simított a hajamon és a hátamon.
- Gyere velem.-suttogta a fülembe.
- Hova Iker?-lepődtem meg.
- Nézd meg az edzésünket. Utána pedig elbeszélgetünk a csapatorvosával.
- A csapatod orvosával?-jöttem kicsikét zavarba.
- Igen. Csak tanácsot kérni tőle… Hogy minden rendben van-e a lábaddal.
- Szerintem minden rendben van, hiszen már néha napján rövidebb időre tudok mankó nélkül is járni.
- Kérlek… A kedvemért.-cirógatta meg az arcomat. Persze… Persze a kiskutya szemek. Lassan bólintottam csak.
- Rendben. Elmegyek veled.
- Köszönöm.-csókolt meg határozottan…
… Már itt vagyunk az edzőközpontba. Iker és a társai lent vannak a pályán és azt teszik amit a portugál trénerük mond nekik. Kávéval a kezemben bámulok ki az ablakon. Edzeni akarok én is. Futni, biciklizni és súlyzózni például. Ezek után pedig hulla fáradtan az ágyba roskadni. Igen ezt akarom, hiszen ezzel érhetem el a céljaimat. Lassan már tényleg tudok mankó nélkül járni, de így is erőteljesen bicegek. Mankóimat a kanapénak támasztva hagytam az előtérben és betévedtem az egyik terembe. Egyik oldalt mint ahogy az előtérben is plafontól padlóig ablakok voltak. A másik oldalt pedig tükrök. Biciklik, súlyzók mindenhol… Kiléptem a cipőimből és a tükör elé léptem. Az egészséges lábamat kinyújtottam. Megpróbálom felvenni azt a pózt amivel a sáncon veszünk fel indulás után. De sajnos nem ment. Alig bírtam behajlítani a térdemet.
- Francba!-szitkozódtam hangosan. Nem megy. Egyszerűen nem hajlik még a térdem. Inkább csak lehajoltam és teszteltem, hogy ugyan úgy letudok-e hajolni. Hajlékony vagyok. Szerencsére.
- Ez ám a látvány.-füttyentett egy férfi mögöttem. Riadtan fordultam meg és próbáltam eltakarni a fenekemet, hiszen tudtam, hogy emiatt kaptam a szinte dicséretnek számító füttyszót.
- Ohh… Bocs.
- Ilyen látványért nem kell bocsánatot kérni.-nevetett még mindig és kikerülve az egyik biciklihez sétált.- Kihez tartozol amúgy?
- Tessék?-csodálkoztam el. Nem értettem miért vigyorog így rám, pedig sose láttam.
- Alvaro Arbeloa vagyok. A csapat játékosa.-kezdett el biciklizni közben.
- Öhmm… Lea Roderich vagyok.
- És kihez tarozol?
- Az osztrák síugró csapathoz. De Iker barátja vagyok…
- Inkább Iker barátnője.
- Mi?-csodálkoztam el.- Nem. Dehogy.
- A múlt héten hallottam ahogy telefonált.-vonta meg a vállát.- És szerintem te voltál a vonal másik végén.
- Honnan veszed?
- Csak egy tipp.-vigyorogva dugta zsebre a kezét.
- Azért még lottót ne vegyél.-forgattam a szemeimet.
- Amúgy mit próbáltál az előbb?
- Csak… Gyakorlatoztam, de nem fontos. Nem jutottam még semmire.-vontam meg a vállam lazán. Iker mosolyogva rontott be a terembe, de egy pillanatra megtorpant. Ekkor vehette észre a társát.
- Sziasztok.-motyogta. Alvaro(hiszen így hívják) mosolyogva pattant le a bicikliről.
- Nem is zavarok tovább. Örülök, hogy megismertelek Lea. Remélem találkozzunk még.-nyomott két puszit az arcomra.- Remélem találkozzunk még… Vagy legalább is a fenekedett látom még.-nevette el magát és kisétált a teremből. Tátott szájjal bámultam utána, hogy mennyire is pofátlan.
- Ő most rám hajtott?-tettem fel a kérdést Ikernek komolyan, de nevetést kaptam válaszul.
- Ő ilyen… Kicsit bolond… De amúgy nem hiszem, hogy rád hajtott. Felesége van és két gyereke.-adta meg a választ.
- Ohh…-csodálkoztam el. Félre húzott, hogy az ajtóból ne lássanak minket és megcsókolt.- Iker ezt nem szabad.
- Bocsánat. Megyek és lezuhanyzok.
- Menj is. Rád fér.-pimaszkodtam.
- Tessék?-csodálkozott el rajta.
- Menj lezuhanyozni. Rád fér.-feleltem fapofával.
- Te gonosz boszorka.-paskolta meg a fenekemet nevemet…
… Néma csendben ültünk a kocsiba. Iker vezetett én pedig az embereket bámultam ahogy a járdán sétálnak. Sajnos a Real orvosai se tudtak újat mondani. Egyszerűen türelmesnek kell lennem, amit tudom előbb-utóbb meg kell fogadnom. Türelem… Ez a jelszava a gyógyulásomnak.
- Maradhatok veled?
- Haza kell menned. Túl világos van és lassan gyanús lesz anyukádnak, hogy állanan velem vagy.-ráztam meg a fejem. A combomra tette a kezét és csak pislogott rám.
- Kiskutya tekintett most mellőzd.-szóltam rá és elfordítottam a fejemet, hogy ne is nézzek rá.
- Kiskutya tekintett?-kérdezett vissza.
- Úgy nézel az emberre, mint egy kölyök kutya.
- És az jó?
- Maximum neked.-néztem rá újra.
- Miért is jó nekem?
- Mert eléred amit szeretnél.
- Komolyan?
- Igen.-bólintottam csak.- Tehát most ne pislog rám így. Tehát nem maradhatsz velem ma este. Normálisan kell viselkednünk. Nem szeretnélek bajba keverni.-biccentettem oldalra a fejemet komolyan pislogva rá. Éppen piros lámpát kaptunk így a hajamba túrt és áthajolt hozzám. Lágyan csókolt.

- Vállalom a következményét. Az elején megmondtam neked.-támasztotta a homlokát az enyémnek egyszerűen. 

2014. április 7., hétfő

Díjat kapott a blog :)

Díj

Megkapta az első díját a blog, amiért nagy köszönetet szeretnék mondani Vivian Leite-nek :) Millió hála érte :)

Szabályok:

-Mindenkinek 11 dolgot kell írnia magáról
-A jelölő minden kérdésére válaszolni kell
- 11 kérdést fel kell tenni a jelöltnek
-11 blogot kell jelölni és linkelni
-Nincs visszaadás, visszajelölés


11 dolog rólam:
- Londonban szeretnék minél hamarabb kijutni és munkát vállalni.
- Szeretnék Budapestre költözni egyszer és ott élni.
-Életem fontos része a Forma-1 és a MotoGp
-2001 óta nézem a Forma-1-et és napra pontosan megtudom mondani, hogy mikor és azt is melyik versenyt rendezték és kinyert
- MotoGp-t 2004-ben kezdtem el nézni, de rendszeresen 2006 óta követem.
- Aláírást szereztem már Sebastian Vettel-től, Daniel Ricciardo-tól, Jules Bianchitól(úgy, hogy akkor még nem voltak tagjai a Forma-1-es mezőnynek.) Baumgartner Zsoltitól, Talmácsi Gábortól és Kovács Nikitől :)
- Élőben szeretnék látni egy MotoGp versenyt
- Egyszer egyetemre szeretnék majd járni
-Jelenleg csemege és sajtpultosként dolgozok, de kijelenthetem leginkább önmagamra vagyok veszélyes a késekkel
-Általában két bal kezes és lábas vagyok. Ergo tényleg önmagamra vagyok veszélyes
-Imádom a kiskutyámat 
- Szeretnék egyszer Madridba nyaralni.

Vivian Leite kérdései:

1. Emlékszel mi volt az első történet/novella, amibe belekezdtél? Hogy végződött? Publikáltad valaha?
Első történetem amibe bele fogtam az Újra a pályán úgymond előtörténete aminek Száguldó élet volt a címe, de ott is Natalien élete került központba. :D
2. Milyen tulajdonságokkal jellemeznéd az írói stílusodat?
Eleinte elég döcögős volt, de szerintem az évek folyamán elég sokat javult. Úgy gondolom, hogy elég változatosan írok még akkor is ha talán néha túl bonyolítom a dolgokat, de ezzel csak azt akarom elérni, hogy ne laposodjon el egy-egy történetem.
3. Minden író életében eljön az az időszak mikor nincs ihlete. Veled is megtörtént már? Ilyenkor mit szoktál tenni? Van valami sajátos módszered?
Persze, hogy megtörtént már. Általában ilyen esetben zenét hallgatok, képeket keresgélek, tv-t nézek vagy éppen olvasok valami történetet vagy könyvet.
4. Elégedett vagy a kezeid közül kikerült írásra/írásokra?Általában elégedett vagyok azokkal a részekkel amiket felrakok, de van olyan eset is, hogy nem annyira.
5. Csak olyan történeteket olvasol, ahol a kedvenceid vannak? Esetleg más blogokat is?
Olvasok más fajta történeteket. Például szeretem az olyanokat ahol a bűnügy kerül középpontba.
6. Gyerekkorban mindenkinek van kedvenc meséje. Neked melyik volt az?
Nem emlékszek rá, hogy lett volna kedvenc mesém.
7. Mit tartasz a legrosszabb emberi tulajdonságnak?
Hamar bedőltem már egy-két embernek akikben hatalmasat csalódtam ezek után. De emelet szerintem rossz tulajdonságom, hogy nehezen tudok feloldódni és barátokat szerezni.
8. Mi számodra a legfontosabb dolog egy emberben?
Az őszinteség.
9. Melyik az a zeneszám, amiről úgy gondolod, hogy téged sugall?
Változó. A hangulatom jellemzi legalább is szerintem.
10. Mit gondolsz a bloggeren elterjedt díjakról? Hasznosnak találod őket? Vagy más véleményen vagy? Miért? 
Szerintem jó dolog. Egy elismerés igazából.
11. Szeretsz ezekre a kérdésekre válaszolni? Ha igen, ha nem, miért?
Szeretek az ilyen kérdésekre válaszolni, mert vicces :D

Igazából a kérdéseimet nem írom ki, mert akiknek adnám a díjat már megkapták. De azért köszönöm a lehetőséget :)